2011. szeptember 10., szombat

Mementó ’44 – újabb sírgyalázás Délvidéken

1944 őszén Szabadkán kb. 7000 ártatlan magyart mészároltak le a „felszabadító” szerb partizánok. Délvidéken nagyjából 60 000 magyar áldozata volt az őrületnek, amit Tito jóváhagyásával, parancsára követtek el a szerb csetnikek.

A háta mögé kakilnak az arabok

Ezeknek az embereknek egyetlen bűnük volt csupán, az, hogy magyarok. A papjainkat is válogatott módszerekkel ölték meg (lásd Szabó Dénes tótfalusi pap sorsát), azzal a céllal, hogy ha megölik a papjainkat, majd csak szétszéled a nyáj. Szerencsére nem így történt! 1994-ben illegálisan állították fel Délvidék legnagyobb ’44-es magyar emlékművét, egy valóságos Siratófalat, előtte egy Vergődő Főnixmadárral, ami a délvidéki magyarságot hivatott képviselni. Azóta többször is meggyalázták az emlékművet, de ami a lényeg, hogy még megvan.
Viszont, ami az utóbbi időben történik, olyan még nem volt, és bizony rémületre ad okot. Egy kedves barátom hívta fel rá a figyelmemet, aki egy hónapja járt a helyszínen egy koszorúzáson. Siralmas állapot uralkodott az emlékműnél. Arab illegális bevándorlók szállták meg az emlékmű előtti teret, ahol gyakorlatilag a magyar áldozatok vannak eltemetve. A Főnix madár mögött végezték a dolgukat, magyarán odarondítottak. A halottak fölött rostélyoztak, tüzeltek, a szemetüket szétdobálták mindenfelé. Telefonos bejelentést is tett az ismerősöm a szabadkai rendőrségnél, akik azt válaszolták, hogy sajnos semmit sem tudnak tenni az arabokkal.

Mártírjaink sírjain tisztálkodnak
2011. 09. 09-én személyesen mentem ki az emlékműhöz, ahol épp egy magyarországi diákcsoport koszorúzott, áldatlan körülmények között a mocsokban. Körülbelül 50 arabot számoltam össze. A temetőben a vízcsapoknál tisztálkodtak, magyarán ott mosták a feneküket a sírboltokon. A helyiek már félve mennek ki a temetőbe, mert veszélyeztetve érzik magukat az idegenek által, akik igazán nem barátságos kinézetűek. Már a temető felé haladva az utcákon is lehetett arabokat megfigyelni. Egy közeli boltos elmondása alapján egész családok jönnek Afrikából, és várják, hogy valaki átdobja őket a magyar határon, de addig is a temetőben táboroznak, megszentségtelenítve azt, és a rendőrség nem tesz semmit.

Csendélet egy délvidéki emlékműnél: harangláb arabbal
A sajtóban lehet értesülni, hogy egyre sűrűbben fognak meg illegális határsértőket, de hogy mi lesz a sorsuk, azt már senki sem tudja. A szerb rendőrségnél dolgozó, neve elhallgatását kérő informátorunk szerint demokráciát akartunk, hát most megkaptuk, jöhetnek az arabok, és hivatalosan a szerb hatóság semmit sem tehet ellenük, mindaddig amíg valami bűncselekményt el nem követnek.

Arabok tanyáznak az 1944-es magyar áldozatok emlékművénél
Lehet esetünkben is meg kell várni, míg fél Szabadkát lángba borítják, hasonlóan mint Párizsban? Magyar határon dolgozó, szintén a neve elhallgatását kérő informátorunk szerint a szerbek nem tesznek semmit, ha meg is fognak valakit, engedik tovább, főleg a magyar határ felé. Pár napja Tiszaszigetnél egy 50 fős arabokból álló illegális határsértőt fogtak el a magyar hatóságok, akiket hamarosan visszatoloncolnak Délvidékre. Tehát gyakorlatilag Délvidéken, a magyarok által többségben lakott területen nőni fog az arabok száma, aztán nem lepődnék meg, ha hamarosan dzsámi épülne a Zentai úti temetőben a magyar csontokon, mint ahogyan a Martonosra beszivárgott muzulmán cigányok is már saját iskolát, templomot követelnek maguknak, és láss csodát, a hodzsa már érkezik is Martonosra…
Hol van ilyenkor a magyar állam? Megalapítják a ’44-es tényfeltáró szerb–magyar vegyes bizottságot, akik nem tudni, hogy mi a manót csinálnak már két éve, de úgy tűnik a maszatoláson kívül semmit sem… Magyarország tárt karokkal támogatja Szerbia uniós csatlakozását, miközben az őseink emlékét nap mint nap tapossák, jelen esetben Szabadkán.

Ide szemetelnek, az emlékműtől alig pár méterre
Kedves magyar országgyűlési képviselő hölgyek és urak! Kérem ne fordítsák félre arcukat rólunk és segítsenek! Mi Délvidéken akarunk megmaradni, és nem akarunk eljönni onnét, de ránk nem figyel senki. Milyen nagy felháborodás volt, amikor a Parlament előtt, a Duna parton, a zsidó emlékmű cipőibe disznólábat tettek! Most, hogy a magyar emlékműre szó szerint rákakilnak, senki sem emeli fel a szavát! Tessék cselekedni, hiszen az Önök gyermekei is eljönnek megemlékezni az emlékműhöz.

Nagy Z.
(Kuruc.info)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése