2011. szeptember 20., kedd

Cigányok verték össze a Jobbik IT vezetőjét - a rendőrség hallgat

Leköpték, majd szóváltást követően többször ököllel arconütötték a mindössze 19 éves Zsuzsannát, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának bőcsi elnökét néhány nappal ezelőtt Miskolcon. Az eset azután történt, hogy néhány cigány cigarettát kért a lánytól a Búza téri autóbusz pályaudvaron. Miután nem kaptak, fajgyűlölő magyarnak nevezték, majd többször megütötték a hölgyet, aki az orvosi látlelet alapján nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A lelkileg és fizikailag megtört lányt gárdisták kísérték be a Jobbik miskolci sajtótájékoztatójára, ahol Molnár Andrea, a párt miskolci ifjúsági tagozatának elnöke együttérzésének adott hangot. A vezető kiemelte, fokozottan kérik a fiatalokat, hogy kellő körültekintéssel járjanak a belváros utcáin az esti órákban, és ha bármilyen atrocitást tapasztalnak, haladéktalanul jelezzék azt a rendőrségnek és a párt helyi irodáinak.

Szegedi Márton, a Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetője szégyenletesnek nevezte, hogy a borsodi megyeszékhelyen etnikai alapú magyarverésre kerülhet sor. Az eset most sem valahol a város szélén történt – utalt a politikus a nemrég szintén Miskolc belvárosában elkövetett brutális gyilkosságra –, hanem a megyeszékhely térfigyelő kamerákkal felszerelt központi részén, a rendőrségtől néhány méterre.

„Felháborító, hogy a rasszista indítékú támadás után a hatóság nem tartotta szükségesnek a nyomozás hivatalból történő megindítását.”- hangoztatta Szegedi. „Ennyit ér egy bűncselekmény, ha azt cigánybűnözők követik el. A rendőrség napokig nem tett semmit a tettesek felkutatása érdekében, s valószínűleg még most is hallgatnának, ha nem tudták volna meg, hogy sajtótájékoztatót tartunk”- mondta a frakcióvezető, aki szerint a rendőrség, amint értesült a tájékoztatóról és a várható botrányról, azonnal forrónyomosokat küldött a megvert lány házához, hogy négy nappal az eset után(!) információkat gyűjtsön a történtekről.

A forrónyom ma is folytatódott, hiszen a sajtótájékoztatón szokatlan módon megjelent és ott hangfelvételt készített a rendőrség városi szóvivője, a megyeszékhely rendőrkapitánya pedig személyes találkozóra invitálta a sértettet - közölte Szegedi Márton, aki támogatásáról biztosította a Jobbik fiatal politikusát. „Az elkövetkezendő napokban két gárdista fogja Zsuzsannát kísérni, hogy ők garantálják neki azt a biztonságot, amire a rendőrség képtelen” - hangsúlyozta a miskolci elnök.

Bors Vezér - barikad.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése