2011. szeptember 12., hétfő

Büntetlen garázdálkodás Szabadkán?

Büntetlen garázdálkodás Szabadkán?


A Magyar Remény Mozgalom (MRM) szabadkai városi szervezete felháborodással vette tudomásul a Zentai úti temetőben és környékén kialakult állapotokat. A Magyar Szó hétvégi számában megjelent tudósítás és terepi információk alapján értesültünk arról, hogy külföldi arab menekültek lepték el a temetőt, illetve az annak peremén található 1944/45-ös emlékhelyet.

Arabok a Zentai temetőben

A vasárnapi nap folyamán László Bálint, az MRM elnöke és Diselity Nimród, a helyi szervezet vezetőségi tagja felkeresték a helyszínt, és maguk is meggyőződhettek a gusztustalan és felháborító állapotokról: szemét mindenfelé, fekália szag terjeng, ruhák lógnak a kerítéseken, a csapoknál fürdenek és a sírhelyek tövében tanyáznak az arab menekültek. A temető mellett élő lakók és boltosok elmondták, hogy a ,,vendégek” több ezer euróval a zsebükben érkezhettek, hiszen mindennap nagyon sok pénzt hagynak ott a vásárláskor, ennek ellenére éjszaka a lakók terményeit, ivóvizét és villanyáramját lopják.

Néhány angolul beszélő arabtól sikerült megtudni, hogy már hetek óta megérkeztek Szabadkára. Legtöbbjük Algériából és Líbiából érkezett, de akadnak köztük Ázsiából menekültek is. Elmondásuk szerint még nagyjából egy hónapot kell várniuk, amíg valaki (?) átcsempészi őket a zöldhatáron az Európai Unió területére. Arra a kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy most ilyen nagy számban menekültek el otthonról, elsősorban az arab országokban dúló harcokat és forradalmakat nevezték meg. Az MRM képviselői elmondták, hogy jelenleg kb. 7.000 ártatlan emberi áldozat földi maradványain tanyáznak, és elfogadhatatlan számunkra, hogy bárki is meggyalázza őseink földi maradványait. A menekültek heves mentegetőzés közepette próbálták elhitetni, hogy továbbállásuk előtt mindent feltakarítanak.

A mozgalom képviselői tájékozódtak a temetőcsősznél is, aki elmesélte, hogy már hosszú hetek óta tart ez az állapot. Valójában nem is százan vannak, ahogyan arról a hírek szóltak, hanem akár kétszázan is, csak napközben legtöbben a szomszédos szeméttelep területén tartózkodnak. Elmondása szerint le kellett kapcsolnia a temető területén az összes áramforrást, be kellett zárnia minden melléképület ajtaját. Már többször kihívták a rendőrséget, a kommunális rendőrséget és a rohamrendőröket is, de minden hiába, semmi sem történik. A rendőrség állítása szerint, amíg a menekültek rendelkeznek egy ideiglenes, hétnapos tartózkodást engedélyező átutazó dokumentummal, addig nem tehetnek velük semmit. Azonban ezek az emberek már több hete ,,táboroznak” helyben, a rendőrök mégsem állítják őket elő. Az idősebb emberek, akik szeretteik sírhelyeihez jönnek ki, már félnek közlekedni is a temetőben. A szomszédban van a Szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat műhelye és gépparkja is, ahol a gondnoknak éjszakánként már puskával kell őriznie a telephelyet. Végezetül, az MRM vezetői felajánlották a temetőgondoknak, hogy a mozgalom örömmel segít az eredeti állapotok visszaállításában, ha a menekültek már továbbálltak.

Sokak állítása szerint az állami és helyi hatalom részéről történő semmittevés szándékos, és a maffia keze is benne lehet a dolgokban, hiszen ennyi ember zöldhatáron történő átcsempészését csak szervezett alvilági kapcsolatok révén lehet megoldani. Az MRM követeli a polgármestertől és a rendőrfőnöktől, hogy azonnal tegyék meg a szükséges lépéseket! Ideiglenes megoldásként a két üresen álló szabadkai laktanyát rendezzék be menekültszállásként, és ne engedjék meg, hogy idegenek garázdálkodjanak őseink maradványain, az utcákon és a szabadkai lakosok házai környékén!

Amennyiben a hatalom nem teszi meg a szükséges lépéseket, úgy joggal lesz feltételezhető, hogy az ő közreműködésükkel és jóváhagyásukkal zajlanak a polgárok életét megkeserítő események.

Az MRM nevében,
László Bálint, elnök



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése