2011. augusztus 29., hétfő

Nem lesz népszavazás Székelyföld egységéről, mert az RMDSZ szerint nem "időszerű"

A székelyföldi önkormányzatok RMDSZ-es vezetői nem tartják időszerűnek a Hargita – Kovászna megyei tanácsok együttes ülésének megszervezését, és Székelyföld egységéről szóló népszavazás kiírását.
A kezdeményező MPP-s politikusok szerint a népszavazás célja, hogy a megakadályozzák a PDL által szorgalmazott régióátszervezési törekvéseket, és kinyilvánítsák, hogy Székelyföld egységes és oszthatatlan. Kulcsár Terza József a polgári párt Kovászna megyei elnöke elmondta: szeretné, ha az együttes ülést még ebben a hónapban összehívnák, hogy utána minél hamarabb megszervezzék a népszavazást, míg az egyetemisták is itthon tartózkodnak.
Tamás Sándor megyei tanácselnök ebben a témában egyeztetett a polgári párti frakcióval és híradónk kérdésére elmondta: a Demokrata Liberális Párt napirendjéről lekerült a régióátszervezés kérdése, ezért nem időszerű az együttes tanácsülés és a népszavazás. Hasonlóképpen vélekedett Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök aki a polgári párt frakcióvezetőjének írt levelében kifejtette: jelenleg nincs meg veszélye annak, hogy a román politika részéről jogcsorbító intézkedést helyezzenek kilátásba, de ha ilyen történik, akkor élni fognak minden eszközzel, amibe a népszavazások kezdeményezése, tiltakozások szervezése, nemzetközi fórumokhoz való fordulás egyaránt beletartozik.

(Marosvásárhelyi Rádió)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése