2011. június 3., péntek

Román képviselő: Mátyást a hátsó felébe helyezett nyílvesszővel kellene ábrázolni Kolozsváron


Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe való beavatkozásnak tekinti Horea Uioreanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője, hogy a magyar Külügyminisztérium a Nicolae Iorgától származó idézettel ellátott tábla eltávolítását kéri a kolozsvári Mátyás-szoborról. A Krónikának adott interjúban a kolozsvári honatya arról is szót ejt, mit értett azon, hogy a Fadrusz-alkotáson nyílvesszőt kell elhelyezni a magyar király ülepébe.

Horea Uioreanu, akinek valamely ősét még Újnak hívhatták, vagy Újjal kezdődő neve lehetett

– Annak kapcsán, hogy a magyar Külügyminisztérium a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett, Nicolae Iorga-idézettel ellátott tábla eltávolítását kérte, Ön azt szorgalmazta: Hunyadi Mátyást a hátsó felébe helyezett nyílvesszővel kellene ábrázolni a Fadrusz-alkotáson. Nem gondolja, hogy ez sértés a magyar királyra, akit történetesen Iorga is román származásúnak tartott?
– Én azt nyilatkoztam, hogy két feltétellel mondanánk le a Iorga-tábláról. Az egyik, hogy távolítsák el Moldva zászlaját a magyar király lovának lábai elől, mivel Corvin Mátyás nem győzte le Stefan cel Mare fejedelmet, hanem éppen fordítva történt. A másik feltétel pedig, hogy ábrázolni kell a moldvabányai csata valósághű jelenetét, amikor is a magyar uralkodót az ülepén is megsebesítették egy nyílvesszővel, miközben menekült. Erről beszélnek a korabeli krónikások. Tehát ha ez a két feltétel teljesül, el lehet távolítani a feliratot.
– Nem jelentene veszélyes precedenst beavatkozni művészi alkotásokba teljesen ellentétes módon azzal, ahogyan a szobrász, a festő megalkotta azokat?
– Dehogy. Az a legveszélyesebb precedens, hogy a magyarországi hivatalos személyek beleütik az orrukat Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe.
– De hát a magyar állam is hozzájárult a szoborcsoport restaurálásához.
– Az más kérdés, hogy a magyar állam részt kívánt vállalni a finanszírozásban. Az viszont a belügyekbe való beavatkozásnak számít, ha Magyarország diktálni próbál a tekintetben, milyen legyen a város arculata, a központja, mit helyezzünk el a szobor elé, és mit ne. De visszatérve a nyílvesszővel kapcsolatos nyilatkozatomra: mindezt képletesen értettem ("este o parabola"), nem kell feltétlenül konkrétan érteni.
– Ennek ellenére sértő a magyarokra. De ha már a történelmi hűséget szeretné visszaadni a műemlékeken, ön szerint vajon miért nem ábrázolták Mihai Viteazul kolozsvári szobrát fej nélkül? Elvégre 1601-ben a fejedelmet lefejezték Aranyosgyéresnél.
– Na jó, ha nem akarja megérteni az én nyilatkozatom átvitt értelmét, az az ön baja. Sajnálom, hogy bronztáblákról polemizálunk, miközben Romániának és Kolozsvárnak is vannak sokkal fontosabb gondjai.
– De hát ön tartotta fontosnak, hogy véleményt mondjon a Iorga-tábláról, amelyet a műemlék alkotóelemének tart, ezért eltávolítását ellenzi. Holott az 1902-ben leleplezett szoborcsoporton eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt. Miért nem kerülhet vissza például a király neve magyarul?

(A szoborcsoport az eredeti felirattal - itt érhető el a nagyobb méret.)
– Ezt a problémát a kolozsvári önkormányzatnak kellene felvetnie, nem nekem, én nem képviselem sem a polgármesteri hivatalt, sem a tanácsot. Ők döntöttek úgy, hogy más formában, a szobor elé helyezik el az eredetileg 1932-ben felkerült táblát. Amúgy pedig a restaurálás után felkerült egy magyar nyelvű tájékoztató szöveg is a szobor mellé. Valóban, eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt az alkotáson, aztán az első világháború után a Matei Corvin, a negyvenes évek végén pedig a Mathias Rex elnevezés került fel. És én ezt nagyon helyesnek tartom, elvégre Mátyás idejében a latin volt a hivatalos nyelv a közigazgatásban.
– Csakhogy a Iorga-idézet Gheorghe Funar idején és most is törvénytelenül került a szoborra.
– Ezt ugyancsak a helyi önkormányzattól kell megkérdeznie, hogy milyen alapon helyezték el. Gyanítom, hogy megvolt rá a törvényes alapjuk, másképpen nem tették volna ki. Viszont ha mégis törvénytelenül történt, a polgármesteri hivatalt kell elmarasztalni, nem engem.
– Felvetette Moldva zászlajának eltávolítását is. Holott a lobogó azt ábrázolja, hogy a moldvabányai csata után Stefan cel Mare mégis behódolt Mátyásnak, Moldva pedig Magyarország vazallusa lett.
– Még egyszer mondom, a nyílveszszőre és a zászlóra vonatkozó kijelentésemet átvitt értelemben kell érteni, ne tereljük más irányba a szót. Nyugodjon meg, régen eltűnt volna az a zászló onnan, ha a történelem során másként történt volna. Tisztában vagyok azzal, amit ön mond, hogy valóban úgy történt.
– Pártjával együtt miért háborodott fel azon, hogy a Székelyföld irodát nyitott Brüsszelben, ahol számos más romániai régió, megye – többek között Kolozs – is rendelkezik már kirendeltséggel?
– Mert a Székelyföld nem létezik közigazgatási egységként Romániában.
– És a Mócvidék vagy Olténia létezik történelmi-földrajzi-kulturális régióként?
– Hivatalos közigazgatási entitásként nem létezik sem Mócföld, sem Avasvidék, egyik sem képviselteti magát hivatalosan ebben a formában. Éppen ezért kérette be a román külügyminisztérium a magyar nagykövetet, és követelte, hogy az iroda megnyitásán ne vegyen részt egyetlen magyarországi hivatalosság sem.
– Ehhez képest részt vett az eseményen egy Kovászna megyei liberális tanácsos is.
– Nem áll módomban kommentálni egy megyei tanácsos részvételét. Ha jól értettem, az illető képviselő gesztusát megvitatja a PNL területi szervezete.
Valóban legyőzték Mátyást? - A moldvai hadjárat
Az 1467-es csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még magyar történelmi kiadványokban is találunk olyat, hogy Mátyás király vereségét emlegetik. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvést szerveztek, s a lázadók, az elégedetlenkedők felbujtója Moldva vajdája, Stefan, így érthető módon igyekeztek a királyt befe­ketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti az örök hűbéres és lengyelbarát Stefan cel Marét is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 000 főnyi elit hadtestből állt, és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei, Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják e sereget.
A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án, Erdővidék központját érintve, a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről, és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat, és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel Stefan cel Mare seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, nem merte vállalni a csatát a kitűnően felszerelt és kiképzett magyar hadsereggel szemben, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai hadi taktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt vagy Tatárosmezővárost (Tirgu Trotus), november 26-án Bákót (Bacau), majd a Szeret folyó völ­gyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Román­vásárhelyt foglalták el. Itt tartották az első hosszabb pihenőt. Ez idő alatt a vajda, Stefan több tárgyalást kezdeményezett, de a király és tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had december 6-án ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án már megszállta Moldvabányát. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város centrumában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól.
A vajda követei itt is felkeresték a királyt, de megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még az őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyva. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egy­szerre több oldalról kezdték a gyújtogatást. Amikor Mátyás értesült a támadásról, már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hama­rosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze kétszáz veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazzák.
Csak négyórás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. Stefan cel Mare is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Panno­nius leírása szerint a moldvabányai csatában tizenegyezer moldvai és négyezer magyar vesztette életét. E csatát kétségkívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó—Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, Brassóba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, az aranyozott hadi lobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony-templomban helyezték el. Új hadjáratra, Moldva elleni háborúra már nem került sor, mert Stefan cel Mare követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
Továbbra sincs egyezség a Iorga-tábláról
Egyelőre nem egyezett meg a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla eltávolításáról az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezete. Máté András, a szövetség megyei vezetője a Krónikának elmondta: tegnapi megbeszélésükön abban maradtak Daniel Buda megyei PDL-elnökkel, hogy a héten folytatják a tárgyalást.
Buda korábban azért kérte a megbeszélés elhalasztását, mert előbb beszélni akart Sorin Apostu kolozsvári polgármesterrel. A koalíciós egyezmény értelmében, amennyiben az RMDSZ és a PDL helyi képviselőinek nem sikerül megegyezniük, az ügyben a két politikai alakulat csúcsvezetése hoz döntést. Eközben Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára a Mátyás-szoborcsoport kapcsán tegnap úgy nyilatkozott: „történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, és a két ország elkötelezett ennek megőrzése mellett”. A fideszes politikus tegnap Budapesten megbeszélést folytatott Bogdan Aurescu román külügyi államtitkárral, aki arról biztosította, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport eddig is „sikertörténet” volt, és Bukarest elkötelezett amellett, hogy az új minőségű magyar–román kapcsolatrendszer sikertörténet legyen a jövőben is. Elmondta, egyetértettek abban, hogy történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, „ezt százéves időtávban is nyugodtan állíthatjuk”. Ebben a szövegkörnyezetben értelmezhetők a felmerülő viták és nézetkülönbségek, „élő kapcsolatrendszerről van szó”, tette hozzá.
Interjú: Rostás Szabolcs - Krónika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése