
"Biztosak lehetnek abban, hogy ez a népszavazás sikeres lesz. Ez a népszavazás ugyanis arról szól, hogy akarjuk-e a szlovák államiságot, vagy valaki Felvidéke leszünk" – jelentette ki Slota, hozzátéve, hogy az aláírások gyűjtését még a nap folyamán megkezdik.
Az SNS azután lépett elő ezzel a kezdeményezéssel, miután a parlament a második olvasatba utalta a Híd párt törvényjavaslatát, amely egyebek között azt szorgalmazza, hogy a "kisebbségi" (azaz magyar) nyelvhasználati küszöböt az eddigi 20 százalékról 15 százalékra csökkentsék.
Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az egyes felvidéki településeken a magyar lakosság arányának elég a 15 százalékot elérnie ahhoz, hogy a hivatalos érintkezésekben használhassák az adott kisebbség nyelvét. A törvénymódosításokat mind a két ellenzéki párt – Irány-Szociáldemokrácia (Smer) és az SNS – elfogadhatatlannak tartja.
Szerintük ez "támadás az ország alkotmányos rendje ellen". Néhány koalíciós képviselő is kifogást fogalmazott meg, így a jogszabály elfogadása, illetve végső formája nem biztos. "Szilárd meggyőződésem, hogy néhány hónap alatt sikerül összegyűjtenünk a szükséges 350 ezer aláírást, hogy Ivan Gasparovics államfő kiírhassa a népszavazást. Úgy vélem, hogy a nyári szünidőig ez sikerülni fog" – mondta Slota.
Az SNS álláspontja szerint a magyar nyelvhasználati küszöb csökkentése "a magyarosítást szolgálja" és "a szlovák nemzet érdekeinek elárulása".
A Felvidéken az elmúlt években több népszavazást is kiírtak, de azok – érdektelenség miatt – rendre megbuktak. Kivételt csak az Európai Unióhoz történő csatlakozásról kiírt népszavazás képezett, amelyben a választók igent mondtak a belépésre.
(MTI nyomán Kuruc.info)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése