2011. április 2., szombat

Erősödik a magyarellenes hangulat Romániában

Erősödik a többségi nemzetnek címzett szélsőséges, olykor már-már soviniszta diskurzus Romániában, az időnként és alkalmanként paroxisztikussá fokozódó sovén nemzeti izgatásban a politikai ellenzék jár élen, a muníciót pedig jórészt a román bulvársajtó szolgáltatja.

A román bulvársajtó gyakran az arcátlan hazudozástól és durva csúsztatásoktól sem riadva vissza. (Ez utóbbiak egyik eklatáns példáját épp az egyik bihari napilap szolgáltatta, amelyben valaki már azt is képes volt leírni Avram Iancu „védelmében”, hogy a magyarok 1848. március 15-én negyvenezer románt mészároltak le, holott azon a napon nemhogy Erdélyben, de még Magyarországon sem voltak harci cselekmények vagy bármilyen más jellegű atrocitások.) A „székely gárdista” csíkszeredai bábuégető performansza, a Marosvásárhelyen félremagyarázott és rosszul tolmácsolt ünnepi üzenet, egyáltalán az egész Kárpát-medencében békésen és méltósággal, emelt fővel és büszkén hordozott nemzeti szimbólumokkal megünnepelt magyar szabadság, majd a vásárhelyi fekete március felidézése, no és persze a magyarok könnyített visszahonosítása valójában mind csak ürügyként szolgált ahhoz, hogy az ebben érdekeltek ismét kijátsszák, sokadjára, a magyar kártyát. Ám 2011-ben sajnálatos módon a romániai hétköznapi valóság is szította az ultranacionalista tüzet, mégpedig az a társadalmi-gazdasági-erkölcsi krízis, amiért a jelenlegi bukaresti kormányzat nagymértékben felelős.

Az az inkompetens és korrupt hatalom, amelynek a „magyar párt”, az RMDSZ szervilis és kitartó támogatója, fenntartója, részese. Nyilvánvaló, hogy ez a fajta politikai cinkosság nemcsak a romániai magyarság soraiban vitte le népszerűsége mélypontjára a parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ-t, hanem a románokban is újragerjesztette azt a zsigeri ellenérzést, ami a történelem során az ismert okokból kialakult bennük minden ellen, ami magyar, ami idegen, ami nem ortodox.

Ilyen közhangulatban szinte természetes, hogy a demokratikus finomhangolásokat alaposan elnyomja a totalitárius, radikális, intoleráns handabandázás. A népszerűség hajszolásában nacionalista húrokat mindig pengetni hajlandó román politikus – akár regáti, akár erdélyi – éjt nappá téve ötletel és demonstrál: az egyik Magyarországot ítéltetné el diplomáciai téren dörgedelmes nyilatkozatokkal, a másik nemzetgyalázásért felköttetné a bábuégető góbét, a harmadik törvénybe iktatná, hogy ne lehessenek polgármesterek vagy parlamenti képviselők azok, akik megkapják a magyar állampolgárságot, a negyediknek a torkán ledugott tanügyi törvény jut az eszébe, és kezdi visszaöklendezni, az ötödiknek a külön magyar bölcsőde, iskola, színház, egyetem, klub stb. szúrja a szemét, a hatodiknak a magyar nyelv hallatán lilul be a feje – de nem sorolhatom fel az összes román politikust, mert ezekből aztán annyi van, hogy részben az ő eltartásukba meg az ő dőzsölésükbe rokkant bele az ország.

Sportnyelven szólva ezt csak kibekkelni lehet. Ha elkezd kilábalni ebből a mocsárból az ország – a politikusok mesterkedései ellenére –, akkor esély van arra, hogy a józanabb hangok elnyomják a hőzöngőkét. De csak esély…

(Dénes László, Reggeli Újság)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése