2011. február 22., kedd

Ismét támadás érte Vereckén a honfoglalási emlékművet




Ismét meggyalázták a vereckei magyar honfoglalási emlékművet. A rendőrség a szélsőjobboldali Szvo­boda párt kárpátaljai szervezetének három vezetőjét gyanúsítja az alkotás szombat hajnali felgyújtásával, a feltételezett elkövetőket őrizetbe vették.

A vereckei magyar honfoglalási emlékmű 2008-as felavatása. Tizenkét évet kellett várni az engedélyeztetésére

A Szvoboda szombati közleménye szerint letartóztatták a párt Kárpátalja megyei szervezetének három vezetőjét, Oleg Kucin elnököt és helyettesét, Ruszlan Polivkát, valamint Tamas Lelekácsot, az ungvári városi szervezet elnökét. A közlemény szerint az őrizetbe vetteket a magyar honfoglalási emlékmű felgyújtásával vádolják.

Az ukrán belügyminisztérium sajtószolgálata szerint helyi lakosok bejelentése nyomán vették őrizetbe a Hyundai gépkocsival elhajtó gyanúsítottakat. A honfoglalási emlékművet az elmúlt években többször megrongálták, de eddig még egyszer sem sikerült elfogni a tetteseket.

2008 nyarán ukrán nacionalista fiatalok csoportja ukrán címert és a Kárpátaljára 1939-ben bevonuló magyar csapatoknak ellenálló ukrán fegyvereseket dicsőítő márványtáblát szerelt fel az emlékműre. A Vereckei-hágóra ukrán nemzeti zászlókkal felvonuló mintegy ötven fiatal közül többen felmásztak a hét méter magas emlékműre, és a homlokzatán fémből készült ukrán címert helyeztek el. Aljára márványtáblát erősítettek. A táblára előzőleg a Vereckei-hágón 1939-ben állítólag kivégzett ukrán fegyveres ellenállókat dicsőítő és az atrocitásokért a magyar nép nevében bocsánatot kérő ukrán nyelvű szöveget véstek.

2009-ben kétszer gyalázták meg az egyébként is nehézkesen felállított alkotást: márciusban vélhetően kalapáccsal estek neki, és kék-sárga (ukrán nemzetiszínű) horogkereszteket is festettek rá gyalázkodó feliratokkal. Augusztusban a tettesek éghető folyadékkal leöntötték, majd felgyújtották az emlékjel oltárkövet formázó elemét.

Kristály Lehel
Magyar Hírlap

1 megjegyzés:

  1. A feltételezett (pontosabban a gyakorlatilag tetten ért) elkövetőket sajnálatos módon már szabadlábra is helyezték...

    VálaszTörlés