Megbilincselték, megverték és megalázták a csicsói rendőrségen, mindezt alaptalanul – mesélte Sárosi Gábor helybeli lakos, aki sérüléseiről törvényszéki orvosi látleletet is szerzett, és feljelentést tett az ügyészségen is.
Szerinte a jegyző hívta a rendőrt, amikor panaszra ment, és jelen volt a bántalmazásnál. A jegyző szerint ez nem igaz, ő rágalmazásért készül perelni. A rendőrség tagadja a bántalmazást.
A csicsói Sárosi Gábor elmondása szerint december 3-án azért kereste fel a jegyzőt a polgármesteri hivatalban, hogy egy földterület ügyében érdeklődjön. A történtekre különbözőképpen emlékeznek ennek szereplői, egy tanú csak részben látta az esetet.
„A jegyző, Kopacz Csaba azt mondta: hadd el, adok én neked földet, Gabi, majd kiment” – mondta a panaszos, aki nem sokkal ezt követően egy rendőrrel találta szemben magát. „Albu Sorin néhány hónapja van ott a helybeli rendőrségen. Felszólított, hogy kövessem őt a rendőrőrsre, amely a hivatal épületében van, a földszinten. Azt mondtam, nem megyek, mert nem csináltam semmit. Erre a jegyző és a rendőr lelökött a lépcsőn, úgy, hogy legurultam. Egy szvetterrel kötötték meg a hátracsavart kezemet, majd behurcoltak a rendőrőrsre. A jegyző mondta közben: ezután mindenkivel így lesz, többet nem cirkuszol senki” – mesélte Sárosi.
A betegséggel is küzdő férfi elmondása szerint a rendőr megbilincselte, majd négy pofont is adott neki, közben megalázóan beszélt vele. „Azt mondta: S...gi p...la, bozgore (szopd le a f....m bozgor). Ezután gumibottal a két combomra és a két karomra is ráütött háromszor, miközben Csaba ott sétált, és azt kérdezte, kell-e föld még, Gabika? Én az ütéseknél kérdeztem, Csabi, ezt láttad-e?” – emlékezett a férfi. A panaszos szerint ekkor érkezett meg egy másik rendőr, aki kiküldte a verekedőt, levette a bilincset és elengedte őt. Azt is elmondta, személyi adatait, lakcímét is kérték a rendőrségen, de a bánásmód után nem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre.
Kopacz Csaba: nem láttam a bántalmazást
A csicsói jegyző szerint a történet folytatása annak a földügynek, amely a csicsói földterületek visszaszolgáltatásának helyzetéről szóló, korábbi cikkünkben is helyet kapott, és amelyben Sárosi is érdekelt. Ő úgy véli, bujtogatják az embereket, mint elmondta, Sárosi Gábor több alkalommal is kitámadta őt, zaklatta. „A hivatalba is feldúltan jött be, azt mondta: Haha, tudom, hogy te intézkedsz földes ügyekben. Amilyen állapotban volt, ittas lehetett, kiabált is. Közben lementem az üzletbe, visszajöttem, és kijött a földszintről a rendőr, kérdezve, mi történik fent, miért van a zajongás? Felérve próbáltam lecsendesíteni Gábort, mondtam: te Gabi, fejezd be. Feljött a rendőr, szép szóval megtérítette, de ő rászólt románul: vedd le a sapkádat, mert megütlek. Elindultak lefelé a lépcsőn, de közben szólt a telefonom is, visszajöttem az irodába” – elevenítette fel az esetet a jegyző. Kopacz szerint ő nem látta, mi történt a lépcsőn, mert nem volt ott. Amikor lement, a földszinten azt látta, hogy a rendőr fél oldala meszes, Sárosi félrelökte a rendőrt és kiesett az ajtón. „Mire leértem, a rendőr hátrakötözte a kezét egy pulóverrel, majd bevezette az őrsre, leültette. Sárosi feltette a lábát az asztalra, és kiabált: engedj el, vagy megöllek, és el akart szabadulni. Sem verést, sem bilincselést nem láttam, a rendőrnek nem is volt bilincse” – magyarázta a jegyző.
Volt tanú is
Sárosi Gábor sérüléseiről felvételek készültek, combjain és karjain sötét véraláfutások láthatók, ezekről elég nehéz lenne elhinni, hogy eséstől származnak. A férfi a csíkszeredai kórház sürgősségi osztályán jelentkezett, otthoni kezelést írtak elő számára.
Törvényszéki orvosi látlelet is készült, ugyanakkor az ügyészségen tett feljelentést a rendőr és a jegyző ellen. Kopacz Csaba jegyző ugyanakkor azt mondta kérdésünkre, az őt ért rágalmazásért akar pert indítani. Mind Sárosi, mind Kopacz említette Csutak Gáspár helyi tanácsos nevét, aki épp akkor járt a községházán, amikor az események történtek.
Kérdésünkre Csutak így számolt be a látottakról: „A hivatalba belépve, az előtérben láttam, hogy Sárosi Gábort rángatta a rendőr, rá is szóltam, hogy egy kicsit szebben kellene bánni vele, főleg, hogy egy idősebb és beteges emberről van szó. Sárosi meg is szólított: Gáspár, segíts! Kérdeztem, mit követett el, hogy így bánik vele, azt mondta a rendőr, cirkuszt csinált. A rendőr kirúgta a lábát, leütötte a földre, és egy pulóverrel hátrakötötte a kezét, majd bevitte a rendőrőrsre” – mesélte a szemtanú, aki ezután felment a lépcsőn, és állítása szerint ennél többet nem látott. Hozzátette, utólag bánta, hogy nem állt oda a segítséget kérő ember mellé. Csutak azt is elmondta kérdésünkre, hogy Sárosi nem tűnt ittasnak.
A rendőrség tagad, pénzbírság Sárosinak
A csicsói rendőrség december 10-én egy pénzbírságról szóló értesítést továbbított Sárosi Gábornak. A dokumentum szerint a panaszos ittas állapotban volt a hivatalban, kiabált és sértő szavakat használt, ezért bírságolták meg 500 lejre.
A rendőrség hivatalos álláspontját az ügyben Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője közölte. Eszerint a polgármesteri hivatalból értesítették a rendőrt, hogy egy férfi botrányt okoz a hivatalban. A szóvivő szerint a rendőr felszólította a láthatóan ittas férfit, hogy hagyja el a helyiséget, és később térjen vissza, ha lehiggadt. „A férfi ennek nem tett eleget, ezért a rendőr bevezette az őrsre, ahol kihallgatta” – mondta a szóvivő, aki szerint az őrsön ott volt a polgármesteri hivatal képviselője is, nyitva volt az ablak, és az arra járók is hallhatták, mi történik. Bilincselésről, verésről nem tud a szóvivő, aki azt mondta, a panaszosnak természetesen joga van feljelentést tenni az ügyészségre, amelynek tiszte eldönteni, hogyan folytatódhat az ügy.
(Kovács Attila-Székelyhon nyomán Szent Korona Rádió)
au összes román rossz! Miért? Mert mind szereti trianont. Ez halálos gyűlölettel ér fel. Nem bocsátok meg soha nekik semmit.
VálaszTörlés