2010. december 21., kedd

Büntetést kell fizetnie a cigányok Székelyföldre való telepítését felvető román sportolónak

Megbüntette Ilie Nastasét az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) az erdélyi magyarokkal és cigányokkal kapcsolatos kijelentései miatt, az egykori teniszcsillagnak 600 lejes bírságot (kb. 40 ezer Ft) kell kifizetnie.

Az egykori teniszező ellen, aki Románia turisztikai brandjét képviseli, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök emelt panaszt a testületnél, mivel Nastase egy interjúban azt mondta: egyetért azzal, ahogyan Franciaország a romániai cigányok ügyét kezeli, és szerinte a cigókat Székelyföldre kellene telepíteni, hogy megváltoztassák az etnikai arányokat.
„Nem mehettem el szó nélkül Ilie Nastase kijelentései mellett, és továbbra is fellépek minden olyan megnyilvánulással szemben, ami a magyarok, a székelyek ellen irányul” – nyilatkozta Borboly Csaba. A tanácselnök a CNCD döntésére reagálva elégedettségének adott hangot, mivel a testület az utóbbi időben helyt adott valamennyi hasonló, etnikai diszkrimináció miatti panasznak, ami szerinte azt mutatja, hogy az intézmény betölti szerepét.
Asztalos Csaba CNCD-elnök korábban közölte, a vizsgálat során arra keresték a választ, hogy Nastase kijelentései kimerítik-e a rasszista uszítás fogalmát, továbbá azt vizsgálták, hogy az egykori teniszcsillag kijelentései a "roma közösség" méltóságának megsértését vagy ellenséges, megfélemlítő, leminősítő, megalázó, támadó légkör kialakítását célozzák-e.

Mint arról ismeretes, az egykori teniszező a Pro Sport sportújságnak adott interjújában a következőképpen nyilatkozott: „Sarkozy megvédte a francia polgárokat, ezt kellene tennie a román államfőnek is. (…) A romániai cigánykérdést nekünk, románoknak kell megoldanunk, nem a franciáknak vagy az osztrákoknak. Ha én lennék Románia elnöke, Hargita megyébe küldeném a cigányokat, ott amúgy is nagyon sok a magyar és csak körülbelül tizenkét román él. Kedvező életfeltételeket teremtenék számukra. Ezzel pedig megváltozna a térség etnikai aránya is”.
Nastase kijelentéseit több erdélyi magyar politikus is elítélte. Kelemen Ferenc, a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi szervezetének elnöke rasszistának és antiszociálisnak nevezte ezeket. Korodi Attila RMDSZ-es képviselő Nastasénak a Romániát népszerűsítő kampányból való mellőzését követelte Elena Udrea turisztikai minisztertől. Borboly Csaba arra kérte Nastasét, ne gerjessze a feszültséget ilyen kijelentésekkel.

(Krónika)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése