A szégyenteljes vereséggel végzôdô FCM Marosvásárhely – Dinamo mérkôzés hangulatát az is beárnyékolta, hogy a mintegy 200 bukaresti szurkoló már a mérkôzés elején magyarellenes jelmondatokat skandált. Ki a magyarokkal az országból! – volt az egyik, amelyet kórusban kiáltottak, majd N’Doye második gólja után, amikor a Dinamo 2-0-ra vezetett, már a mérkôzés elején a Románia! Románia! – kiáltástól lett hangos a stadion. Az utóbbihoz csatlakoztak marosvásárhelyi szurkolók is.
Tegnap az eset kapcsán Claudiu Maior alpolgármesterhez fordultunk, aki a következôt nyilatkozta:
– Meglepôdve tapasztaltuk, hogy a Dinamo szurkolói nem helyénvaló jelmondatokat kezdtek a pályán kiáltani. Azonnal felhívtam a szurkolók vezetôjét, és kértem, hogy fejezzék be a botrányos megnyilvánulást, mivel ezért a szakszövetség súlyosan megbüntetheti a Dinamo klubot, ezenkívül elrendelem a szurkolók kitoloncolását a stadionból. Közbenjárásomnak köszönhetôen többet nem is hangzottak el sértô megjegyzések a magyarokkal szemben. Az a vád, hogy ehhez csatlakozott a marosvásárhelyi szurkolótábor is, nem igaz, hiszen a galeri 60%-a magyar nemzetiségû – ezt az igazolványokkal is tudjuk bizonyítani. Én magyarul is beszélek, nagyon sok magyar barátom van, ezért valóban kellemetlenül érintett a dinamósok viselkedése.
Ehhez hozzátehetjük, hogy valóban meglepô megnyilvánulás volt, hiszen a marosvásárhelyi csapatban mindössze egy magyar játékos van, Szi-lágyi Loránd, aki sérülés miatt nem játszott a Dinamo elleni mérkôzésen. Sajnálattal kell tapasztalni, hogy a fôvárosiak még mindig a 90-es évek hangulatát idézik.
(Magyarellenesek.info)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése