2010. augusztus 20., péntek

Szent László városában történt a legújabb magyarverés

Megvertek a "rendfenntartó erők" egy 28 éves férfit és egy 27 éves nőt Nagyváradon anélkül, hogy okot adtak volna rá. Azon kívül persze, hogy magyarok, és még mindig nem akarnak kipusztulni a megszállt Partiumból.

A magyar pár egy szórakozóhelyről tartott hazafelé vasárnap hajnalban. A rendőrök igazoltatták őket, ám a férfinél nem volt személyi igazolvány, ezért be kellett diktálnia az adatait. Miután a rendőr harmadszor sem tudta leírni a nevét (mert persze minek a magyar vagy magyarul tudó rendőr Váradra), a férfi elsütött egy viccet magyarul, majd azt mondta, inkább elhozza otthonról a személyijét. Nem sokkal később csendőrjárőrök támadtak rájuk, és elkezdték agyba-főbe verni őket.
A férfi öt napot töltött kórházban, barátnője hármat. A nő verés közben védekezésképpen megharapta az egyik csendőr kezét, aki emiatt orvosi ellátást igényelt. A fiatalok 200 lej büntetésben és figyelmeztetésben részesültek.
"Értesíteni fogjuk az ügyészséget a csendőrt megharapó hölgy által elkövetett jogsértés miatt, az ügyben érintett rendőrök ellen pedig belső eljárást indítunk" – nyilatkozta Ioana Indries, a Bihar Megyei Rendőrkapitányság szóvívője (aki talán csendőröket akart mondani).
"Nem igazolták magukat, és anélkül támadtak ránk, hogy egy ujjal is hozzájuk értünk volna" – mondta a megvert férfi, aki elismerte, hogy ittas volt, amikor az eset történt. Hozzátette: "A barátnőm még most is sokkos állapotban van. Nehezen hiszi el, hogy éppen azok támadtak rá, akiknek meg kellene védeniük bennünket." Elmondta még, hogy a rendőrök a mobiltelefonjaikat is elvették, és azóta sem kapták vissza őket.
Nagyváradon két év alatt 15 panasz érkezett rendőri agresszióval kapcsolatban.


1 megjegyzés:

  1. Azt a két hülye buzi rendőrt le kellene csapni gumibottaL. Csattanjon a fejükön. Biztos öröm nekik ha betörhetik a Magyarok fejét. Ha valaki viszont az övéket töri be és patakokban folyik majd róluk a vér már kevésbé örömteli számukra.

    VálaszTörlés