2010. június 19., szombat

Román Rosszabbik Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen irodát nyitott egy olyan magyarországi párt, amelyik 3 képviselőt küldött az Európai Parlamentbe, és amelyiknek éppenséggel 47 jelöltje jutott be és dolgozik a magyarhoni Országgyűlésben.

Vagyis köszönik, jól vannak, teszik a dolgukat, mi mást tehetnének. A népakarat tette őket oda, arra a helyre, ahol épp leledznek. Bejutásuk ezekbe a testületekbe a demokrácia játékszabályai alapján történt.

Ez az a friss magyar társaság, amelyik, még Orbán Viktor is elismerte a legutóbbi FIDESZ kongresszuson: jó kérdéseket tesz fel, de amely felvetésekre egyelőre csak a narancssárgák tudják a választ.

Nem kell tehát hisztériát kelteni abból a tényből, hogy egy európai párt irodát nyit abban a városban, amelyben számos szélsőséges alakulat villoghat, anélkül, hogy az ott élő „értelmiségiek” hajukat tépnék. Természetesen minden (magát értelmiséginek kikiáltó) egyén bármikor állást foglalhat akkor, amikor azt tapasztalja, hogy egy olyan hivatal jelenik meg városában, amelyik nem felel meg az ő lelkivilágának.

Nem kell azonban bolhából elefántot csinálni, s kiragadni a történelemből egy olyan letűnt mozzanatot, amivel aztán halálra ijeszthetik azokat, akik sajnos mai napig sem tudják, mi az árpádsávos zászló valódi története.

Mert valóban volt egy jó pár hónap a magyarság történelmében, amikor sávos zászlónkhoz szomorú emlékek tapadtak, de azért az ősi magyar címerből, s a magyar emberek lelkéből nem kell e lobogót kitörölni.

Miképp a különféle kereszteket is számos emberirtó csatában használták, s ma is használják, de egyetlen civil csoport se követeli, hogy tiltsák be, töröljék ezeknek a vérrel áztatott jelképeknek a nyilvános használatát.

A rosszabbik Székelyvásárhelyen az, hogy a Nagy-Románia Pártnak, a Vatra Romaneascanak, és a Noua Dreaptanak is irodái működnek a Bolyaiak városában, s ezek valóban veszélyeztetik a magyarságot.

Mi lenne, ha ezeknek a magyar-irtó irodáknak a felszámolása ellen lépne fel ez a demokratikus, szuperérzékeny, jogainkért aláírogató csoport?

Mi lenne, ha nem lőnének ágyúval verébre, hanem a bennünket naponta eltaposó, román elefántok ellen küzdenének. Igazi férfimunka lenne...

Csíki Sándor
Polgári Élet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése