Az önkormányzat nem engedélyezte azt a 40 órás köztéri imát, amellyel néhány magyar fiatal akarta emlékeztetni a románságot a 90 évvel ezelőtti ígéretekre. A kezdeményezőket a rendőrség bekísérte a városházára, ahol közölték velük, hogy "akciójuk sérti a gyülekezési törvényt".

„A hatóságnak a fő indoka az volt, hogy a rendezvényünk helyszínén és időpontjában már engedélyeztek sokkal előbb rendezvényeket, és nem lehet ugyanarra a helyszínre két rendezvényt engedélyezni” – teszi hozzá Ádám Valérián.
„Mint magánszemélyek szerettünk volna részt venni, de sajnos nem adnak lehetőséget rá” – mondja Szabó Nándor, a HVIM marosvásárhelyi szervezetének elnöke.
A marosvásárhelyi közösségi rendőrség nem volt hajlandó közölni a Híradóval, milyen egyéb rendezvényeket biztosítanak az Orvosi Egyetem előtt, amelyek miatt nem lehetett engedélyezni a negyven órás imát.
A marosvásárhelyi városházán sem nyilatkoznak az ügyről, mondván, hogy az elutasítás okait írásban közölték a szervezővel.
A trianoni megemlékezés szervezője szerint nem ő, hanem a hatóságok sértették meg a gyülekezési törvényt.
(Duna TV - Erdély Ma)
(Különös módon a focihuligánokból álló Noua Dreaptas csürhe rendezvényeit soha nem tiltják be, ők kiabálhatják bárhol, hogy takarodjanak a magyarok az országból, nekünk megemlékezni sem szabad, köszönjük Európai Unió, köszönjük Románia! - a szerk.)
(Különös módon a focihuligánokból álló Noua Dreaptas csürhe rendezvényeit soha nem tiltják be, ők kiabálhatják bárhol, hogy takarodjanak a magyarok az országból, nekünk megemlékezni sem szabad, köszönjük Európai Unió, köszönjük Románia! - a szerk.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése