
Gheorghe Funar neve önmagában kimeríti a magyargyűlölet fogalmát, nincs még egy olyan ember a földön aki ennyire utálná a magyarokat, már-már betegesen. íme néhány adat róla. 1973-1977 között közgazdászként dolgozott Kolozsváron, majd 1978-1989 között tanársegéd volt az Agronómiai Intézetben, majd 1990-2004 között lektor a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen. 1990-92 között a kertészeti kar prodékánja volt.
1992-1997 között a Román Nemzeti Egységpárt elnöke, 1998 októberétől a Nagy-Románia Párt főtitkára volt. 1992 – 2004 között Kolozsvár polgármestere volt, 2004-től kezdve szenátor a román parlamentben. Szenátorként javasolta a kormánynak, hogy minden állampolgárnak osszanak román nyelvű Bibliát és minden községben állítsák fel Mihai Eminescu szobrát.
Gheorghe Funar a soviniszta orientációjáról ismert. Ő volt az, aki a Mátyás-szobor talapzatára elhelyeztetett egy feliratot, amely szerint a király román származású.A város közterületein elhelyezett tárgyakat (padok, közlekedési táblák, szeméttartók stb) nemzetiszínűre festette, a karácsonyi ünnepek alatti kivilágítást kizárólag piros-sárga-kék égőkkel oldotta meg, ásatásokat kezdeményezett a főtéren.
Egyes cselekedeteivel a magyar kisebbséget provokálta: a magyar személyekről elnevezett utcák nevét megváltoztatta, a magyar-román alapszerződés aláírásakor (1996. szeptember 16.) halottas menetet szervezett Kolozsvár utcáin (a koporsóban egy késsel átszúrt szívű bábu feküdt). Amikor a kolozsvári magyar konzulátusról ellopták a zászlót, Funar azt nyilatkozta, hogy a tolvajokat a város díszpolgárává kell kinevezni.
Több pert indított kolozsvári értelmiségiek, újságírók, politikusok ellen rágalmazás miatt. Ellene is indultak büntetőfeljelentések, a leggyakrabban hivatali visszaélés vádjával. Az "Alimentara" ügyben bűnösnek találták és felfüggesztett büntetést kapott. Funart azzal vádolták, hogy a fiának, Sabin Funarnak a cégét részesítette előnyben a polgármesteri hivatal szerződéskötései során. A város egyik piacát szintén a fiának egy cége kapta meg koncesszióba.
A választási kampányait kétes ígéretek jellemezték: például alagút fúrását ígérte a Feleki-domb alatt, függővasutat a Kis-Szamos felett, felvonó építése a Fellegvárra stb.
www.magyarellenesseg.com Wikipédia nyomán
NYALJON GANYET AZ ALLAT
VálaszTörlés