Ideje lerántani a leplet Trianon erkölcstelenségéről!

Trianon elleni tüntetés a budapesti Szent Gellért téren, az 1920-as években (Fotó: FORTEPAN)

A trianoni diktátum közelgő 100. évfordulója kapcsán nyílt levéllel fordult Magyarország legfőbb közjogi méltóságaihoz Mihályi Molnár László felvidéki tanár, egykori parlamenti képviselő, az Együttélés Politikai Mozgalom korábbi alelnöke. Levelében nem csak a Magyarországra kényszerített gyilkos diktátum erkölcstelenségéről rántja le a leplet, de a 100. évforduló közeledtével cselekvésre szólít fel a tényfeltárással, tudományos kutatással és a közvélemény – mind itthon, mind külföldön – megfelelő tájékoztatásával kapcsolatban.

 ***

Tisztelt Elnök Urak!
Ideje van a szólásnak, és ideje van a cselekvésnek is. Az első világháború befejezésének és a szégyenletes trianoni békediktátumnak 100. évfordulója közeleg. Elérkezett a határozott tettek ideje! Minden további halogatás, hallgatás, elhallgattatás vagy ködösítés bűnnek számít, mert a hazugságokkal elbódított és engedelmes birkanyájjá alázott emberiséget már a XX. század elején is az anyagias önzés és az erőszak zsákutcájába terelték. Az egymásra uszított népek öldöklésének, embermilliók halálának és az elpusztított értékeknek csupán egyetlen igaz magyarázata lehet: a feszültségekből, viszályokból és háborúkból hasznot húzó hitelezők, fegyvergyártók és befektetők aljas szándéka.

Nem faji, nem vallási, de még csak nem is nemzeti indíttatású ez a világméretű bűntény, mert ezek csak ürügyként szolgáltak és szolgálnak ma is a felvásárolt sajtóval és propagandával gerjesztett, titkosszolgálatokkal szervezett konfliktusokhoz. És hogy a valódi okokra ne derüljön fény, és az igazság kiderítésére ne kerülhessen sor, ezért van szükség az anyagias, istentagadó, emberi és erkölcsi értékeket elutasító magatartásformák liberalizálására, a bűn és az erény egyenrangúsítására, és újabban a megtartó nemzeti és keresztény értékeket őrző közösségek felhígítására, összezavarására, szétzüllesztésére és az országok kamatrabszolgaságba taszítására.
Ideje tehát lerántani a leplet, kimondani az igazságot, megnevezni a bűnösöket, számonkérni a felelősöket, és jóvátenni, amit még lehet!  Mert a háborúkért bűnbakká minősített, vesztessé alázott, megcsonkított népek és országok kisemmizése nem igazságszolgáltatás volt, hanem a haszonélvezők önkényes bíráskodása.

Mert a versailles-i Trianon-kastélyban 1920-ban Magyarországra kényszerített döntés bűntény volt, immár hiteles dokumentumokkal igazolhatóan előre megfontolt módon aljas szándékkal elkövetett erőszak, amely nem csupán az ország kétharmadát szolgáltatta ki gonosz mostoháknak (a befektetőket kiszolgáló kegyenceknek), de a megcsonkított maradék országrészt is cserbenhagyásos áldozatként, kezétől-lábától megfosztottan pusztulásra, illetve önfeladásra ítélte, és ezzel olyan kényszerpályára lökte, amely törvényszerűen vezette a második világháború vesztes csapdájába, amelynek következményeként az újabb békediktátum 1947-ben a trianoni bűntényt a kommunista diktatúra fennhatóságával is megtetézte, miközben háborút kirobbantó, illetve német oldalon harcoló országok kerültek a győztesek közé, mint  a Szovjetunió, Románia  és Szlovákia (jutalmul, mert Csehszlovákia minden jogalap nélkül átadta Kárpátalját a Szovjetuniónak, hogy annak hídfőállása lehessen a Kárpát-medencében vazallusai ellenőrzésére, Beneš pedig cserébe elnyerte Sztálin támogatását a magyarok és németek likvidálásához). Tehát ismét nem a háborús szerepvállalás volt a döntő, hanem egyéb okok játszottak közre az egyes országok besorolásának megítélésekor.
Elsődleges tény, hogy Magyarország nem volt, mert nem is lehetett az első világháború kirobbantója, amivel már a háború alatt is tömény hazugságként vádolták, hogy a háború végén a közvéleménnyel is el tudják fogadtatni az ellene előre eltervezett és elkövetett erőszakot, mint a „bűnös állam megbüntetését”. A csalást és hazugságot az alábbi tényekkel tudjuk cáfolni:

• A Magyar Királyság 1914-ben nem volt független és önálló állam. Ettől 1849-ben nemzetközi erőszak fosztotta meg, és az 1867-es kiegyezés és a duális Monarchia létrejötte  sem külügyi, sem hadügyi kérdésben nem engedett önállóságot. Mindvégig a magyar érdekektől idegen Habsburg császári  akarat érvényesült.
• A világháborút a nagyhatalmak már jó előre, évekkel korábban eltervezték és felkészültek rá (Anglia, Franciaország, Oroszország és Németország is).
• Hiteles dokumentumok igazolják, hogy egy háborúra az Osztrák-Magyar Monarchia készült fel legkevésbé.
• A háborús konfliktust kiprovokáló ürügyet, a merényletet szervező szerb terroristákat mind az orosz, mind pedig a német titkosszolgálat támogatta, hogy a Monarchiát tehessék bűnbakká a háborúért a trónörökös meggyilkolása kapcsán.
• A merénylet után a Monarchia koronatanácsában  a magyar miniszterelnök, Tisza István a háború ellen szavazott. A német diplomácia azon fenyegetése miatt kényszerült beleegyezni egy hónap múltán a császár óhajába, miszerint az elkerülhetetlen háborúban a magyar vétó miatt Németország nem nyújt segítséget  az Erdélyt és Kárpátalját érhető, súlyos magyar veszteséggel járó keleti orosz támadás esetén. Az csak természetes, hogy amikor mégis hadba léptek, akkor tisztségéhez méltó módon mindent megtett a minél sikeresebb és minél kisebb magyar veszteséggel járó hadügyi helyzet biztosításáért. A háború végén, a Monarchia felbomlását követően megszűnt titoktartási kötelezettsége, de miután bejelentette, hogy az Országgyűlés előtt mindent feltár, bérgyilkosok végeztek vele, így a győztesek Párizs melletti „béketárgyalását” nem zavarhatta meg a háború kirobbantásának igaz története, s a francia tankönyvek máig Magyarország döntő felelősségéről írnak.
• Az országhatárok megrajzolásakor, de utána  sem tették lehetővé a népszuverenitás kinyilvánítását, vagyis az önrendelkezési jog alkalmazását. A mai napig sem volt erről népszavazás az elorozott területeken! Csupán egyetlen város kapott rá esélyt, Sopron, amely hűséggel mégis a megcsonkított Magyarországot választotta a Burgenlanddal megjutalmazott Ausztria helyett. Ezt követően ezt az emberi alapjogot nem engedélyezték az utódállamokban, követelőit meghurcolták, sőt megölték, mint például a cseh megszállás elleni pozsonyi tüntetés néhány résztvevőjét (1919. február 12-én 7 halott, 23 súlyos sebesült a sortűz után!).
• A cseh, román, lengyel, szerb esetben hivatkoztak a történelmi jogfolytonosság alkalmazására, a korábbi királyságok területi megújítására, de a Magyar Királyság jogfolytonosságára ez nem vonatkozott, sőt annak területi többségét a szomszédos államalakulatok kapták jutalmul, mint például Magyarország teljes északi területét az egymilliónyi magyar őshonos lakosságával együtt Csehországnak juttatták (egy olyan területet átadva, amit Csehország soha előtte nem birtokolt), amiért Csehszlovákia a francia befektetések érdekszférájába kényszerült (tőlük kaptak hitelt elég magas kamatra például a hadsereg felfegyverzésére, kiképzésére, hadászati művek megépítésére, amit a francia hadseregtől és cégektől rendeltek meg).
• Trianonban hivatkoztak a nemzetiségi határok jogosságára is, de 3,5  milliónyi őshonos magyar által többségben lakott  területet rendeltek idegen uralom alá, például Székelyföldet, Partiumot, Csallóközt, Bodrogközt, Bánátot, Kárpátalját (ahol csehek, illetve szlovákok nem is éltek).
• Valójában a mesterségesen létrehozott új államhatárok kialakításakor csupán az antant hatalmaknak kedvező, főleg francia szempontokból előnyös gazdasági, befektetési és katonai-stratégiai szempontok érvényesültek (nyersanyagforrások, bányák, termőterületek, vasutak, közigazgatási központok, hegyek, folyók elnyerése).
• A Szent Korona alá tartozó terület egyes részeit ideiglenesen bitorló Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió (1945-től Kárpátalja bekebelezője) már felbomlott, ezért a nyomukban hatalmat gyakorló országokkal (Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna) új megegyezést kell szorgalmazni, főleg az őshonos nemzeti közösségek jogaira vonatkozó  nemzetközi normák alapjait igényelve (önrendelkezés, önigazgatás stb.).

 Elmondható tehát, hogy sem a tisztességet követelő keresztény erkölcsiség, sem az emberséget tápláló görög bölcsesség, sem az igazságosság jogi alapelvei nem kaptak szerepet, csak a nemzetközi nagytőke és pénzvilág hatalmasainak önző érdekei.Ráadásul az utódállamok még a trianoni szerződés követelményeit sem tartották be,mert a területükön élő magyar közösségek statisztikai eltüntetésén (hamisított népszámlálással), fizikai beolvasztásán (iskolarendszeri és anyanyelv-használati korlátozásokkal) vagy szétszóratásán és felhígításán (mesterséges, államilag támogatott betelepítésekkel) fáradoztak, illetve földreform címén a magyarok gazdasági önállóságát és erejét is korlátozták, és az intézkedések ellen a tiltakozókat a többiek megfélemlítésére meghurcolták, bebörtönözték, száműzték. A magyarok ezeken a területeken több mint ezeregyszáz éves őshonosságuk ellenére a mai napig csak jogaikban korlátozott másodrendű állampolgárok. Például az anyanyelvük nem egyenrangú a hivatalos államnyelvvel, önrendelkezési jogukat tiltják, nemzeti történelmük oktatása korlátozott, de kötelező a magyar nemzetet gyalázó hivatalos tananyag tanítása, és a magyar nemzeti jelképek használata államhatalmilag szankcionálható.

 Mindezek ismeretében jogos a követelés, hogy nem szabad tovább sem a magyar népet, sem a világ közvéleményét tudatlanságban, tájékozatlanságban és hazugságban tartani erről az időszakról!
A 100. évforduló közeledtével tehát elvárható, hogy Magyarország vezetése fontosnak tekintse a tényfeltárást és hiteles tájékoztatást mind a tudományos kutatás, mind az oktatás és tömegtájékoztatás terén. Erre a célra jelentős (legalább egy Magyarországon rendezett világesemény támogatására méltányos 10 és 50 milliárd forintnyi) összeggel ki kellene szélesíteni a tényfeltárást és az adatok összehasonlítását a külföldi levéltárakban is, akár külföldi kutatók bevonását is igénybe véve (a Kárpát-medence mellett főleg az azóta szabadabban kutatható angol, francia, olasz, orosz, olasz és amerikai területeken, visszamenőleg legalább a berlini kongresszusig ( 1878).
Feltárni, magyarul is hozzáférhetővé tenni az angol-francia-orosz diplomácia háború előtti és alatti, akkor még titkosított dokumentumait, (például az 1909-es májusi londoni francia-angol megegyezést, vagy az USA hadba lépésének előkészítését, okait, feltételeit, illetve IV. Károly békeajánlatának elutasítását, avagy Olaszország kimaradásának előkészítését a háború elején). Megismertetni, összefoglalni a német-osztrák diplomácia meghatározó elemeit. Kimutatni, hogy milyen bankok és cégek mely országnak, milyen hiteleket nyújtottak, milyen feltételekkel a háború előtt és alatt, majd később az utódállamokban is, és milyen haszonnal járt számukra ez a tevékenység. Elemezni e korszak politikai szereplőinek emlékiratait is, főleg az írásos nyom nélkül maradt háttértárgyalásokra, titkos találkozókra vonatkozó adatokat. Feltárni a kisantant (cseh-román-szerb) bizalmas egyeztető találkozók anyagait, a Magyarország és a magyarok ellen foganatosított terveket. Feltárni a nemzetközi szabadkőműves, bolsevik, cionista és pénzügyi szervezetek befolyásolási rendszerét Magyarország nemzeti és keresztény jellegének felbomlasztására, államiságának felszámolására, idegen érdekek hatalomra juttatására. Nyilvánosságra hozni magyarul is a versailles-i tárgyalások Magyarországot érintő jegyzőkönyveit. Összegyűjteni és közzétenni Károlyi Mihály, Kun Béla és társaik szerepét Magyarország tönkretételében 1918-1919 folyamán. Fejlesztési támogatásban részesíteni azokat az intézményeket és szervezeteket, amelyek eddig is jelentős eredményeket mutattak fel a tényfeltárás terén (Trianon Múzeum, Trianon Társaság, Magyarok Világszövetsége, Rákóczi Szövetség, Trianoni Szemle stb.).

Ezeket a kutatási eredményeket a szakmai konferenciák keretében elvégzett egyeztetés után sürgősen belefoglalni az egyetemi oktatásba, tankönyvírásba, valamint a pedagógusok szakmai továbbképzésébe. A feldolgozott szakmai anyagok alapján ismeretterjesztő könyvek, filmek, sajtóanyagok elkészítésére kiírt pályázatokkal megcélozni a magyar közönséget határokra való tekintet nélkül, és a világnyelvekre (és a szomszédos népek nyelveire) lefordítva eljuttatni külföldi könyvtárakba, egyetemekre, intézményekhez és diplomáciai testületekhez.
Ilyen megalapozottsággal lehet elkezdeni, bár sok évtizedes késedelemmel az önrendelkezés megadásának igénylését, a bűnös és igazságtalan döntések felülvizsgálását és a jóvátételi követelmények kidolgozását és benyújtását.

A realitások ismeretében nem kell csodálkoznunk, ha mindezt nem fogják jó szemmel nézni sem a háborús befektetők haszonélvezőinek örökösei, sem az elrabolt területekkel indokolatlanul megjutalmazott országok vezetői. Tudjuk, hogy az Európai Unióban nem népszerűek Magyarország legjogosabb emberi értékeket védelmező intézkedései sem, de a közvéleménynek meg kell tudnia, hogy a mai demokratikusnak nevezett országok valójában a pénzvilág által közvetve vagy közvetlenül manipuláltan működő rendszerek, és éppen ezért összeomlásra vannak ítélve, mert nem tarthatók fel büntetlenül hosszú ideig.  Olyan szövetségeseket kell találnunk, akiknek a keresztény értékrend és a nemzeti közösség megtartása értéket jelent, vagy legalább nem viszonyulnak hozzá ellenszenvvel.

Magyarország és a magyar nemzet csak úgy tudja kivédeni, hogy ne maradjon a romok alatt (mint már többször is a XX. században), ha minden téren felkészülten néz szembe a várható eseményekkel, és nem adja fel azt az emberi értékrendet és mértéket, ami eddig megtartotta egy évezrednél is hosszabb ideig Európa közepén: a keresztény és nemzeti identitását! Mert magyarként lettünk keresztények, és keresztényként tudtunk megmaradni magyarnak! Szent István, Szent László, IV. Béla, Hunyadi János és Mátyás, Zrínyi és Rákóczi, Kossuth és Széchenyi, Esterházy János és Márton Áron püspök is ezért élt és halt. Számunkra sem marad igazabb és jobb választás, bármely oldalról is nézzük, ebben kell közösséget vállalnunk. S aki ezt elveti, azt sem zárjuk ki, de tudnia kell, hogy önmagát rekeszti ki nemzeti egységünkből.
Mi, akiket nem a végzet, hanem az emberi aljasság juttatott idegen uralom alá, gonosz mostohák kezére, nem mondtunk le soha igazi édesanyánkról (bár vannak, akik meginogtak, és elfelejtették édesanyánk arcát, nevét és ölelését), és édesanyánk sem mondott le rólunk, bár gyakran csábították bűnre a lelkéből kifordult világ hatalmasai és kerítői, hogy mondjon le gyermekeiről, tagadja meg őket, s nyugodjon bele a megváltoztathatatlanba. Mi tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, hogy a „népek Krisztusaként” Golgotát járunk, olyat, amivel már a jövendőért is megbűnhődtünk talán, de reménykedünk, bízunk és hiszünk a feltámadásban nemzetünk számára is.
Tisztelt Elnök urak !

Kérem Önöket, hogy ilyen reménységgel és hittel cselekedjenek a nemzetünk sorsa iránti felelősség kötelezettségével járó tisztségükben. Velünk az Isten!
Tisztelettel: Mihályi Molnár László,
1992-ben a felvidéki magyarok választott képviselője az utolsó előtti és utolsó csehszlovák parlamentben, a magyar frakció (Coexistencia) vezetője, az Együttélés Politikai Mozgalom akkori alelnöke

Kelt Szepsiben (Felvidék) az Úr 2017. esztendejében, Szent István napján

Írta: Mihályi Molnár László

Szavazásnál tudatták, hogy megfosztották szlovák állampolgárságától

„Tudatos állampolgárként kötelességemnek éreztem, hogy részt vegyek a mai önkormányzati szavazáson. Számomra talán eddig ez lett a legizgalmasabb, pedig nem is úgy indult….” – kezdi bejegyzését a komáromi Pallér Péter, a Jobbik felvidéki szervezője.

Mint kiderült: tudta nélkül megfosztották szlovák állampolgárságától, törölték a választói névjegyzékből, mindezt úgy, hogy e döntésekről nemhogy indokolást, de még értesítést sem kapott.

Arról, hogy működik ma egy, az EU magjához tartozó jogállam, Pallér Péter a következőket írta közösségi oldalán:
„Nyújtom a személyimet, keresik a nevemet a névjegyzékben, majd egyre izgatottabb telefonálgatásba kezdenek. Hívták az önkormányzatot, majd a járási választási bizottságot, végül a bevándorlási hivatalt.

Kiderült, hogy 2018. április 8-ai dátummal megfosztottak a szlovák állampolgárságomtól, amiről én semmiféle hivatalos végzést vagy értesítést nem kaptam!

Ráadásul a lakossági nyilvántartásból is töröltek, onnantól kezdve lényegében hajléktalan idegennek számítok a szülőföldemen…. Mindenféle idegen etnikumok szavazhattak, de számomra ezt nem tették lehetővé! Megcsúfolva saját alkotmányukat, ily módon is gyengítve a magyar érdekképviselet szavazóbázisát.”
Pallér Péter elárulta: jövő héten felkeresi a városi hivatal illetékes osztályát, hogy adjanak magyarázatot arra, mi alapján törölték őt a lakossági jegyzékből, mik alapján szüntették meg állandó lakhelyét. „Konzultálok az ügyvédemmel is és elképzelhető, hogy bírósághoz fordulok”.
Szávay István, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának jobbikos tagja megdöbbentőnek és felháborítónak nevezte a történteket. Hozzátette ugyanakkor, hogy a jogtipró állampolgársági törvény rendre lemarad a magyar-szlovák kétoldalú találkozók napirendjéről, a magyar kormány semmilyen érdemi lépést nem tett a jogszabály visszavonása érdekében.
Ennek tükrében visszásnak és hamisnak tartja a Magyarország és Szlovákia közötti “kiváló viszonyról” szóló kormányzati propagandaszövegeket.

Felvidék.ma

Tóta W. Árpád: „A büdös magyar migránsokba seggtől szájig beléjük állították a pallost”

A „magyar banditák”, a „büdös magyar migránsok” végigrabolták, gyújtogatták, erőszakolták egész Európát, de az európai lovagok szerencsére „telibe szarták” az ő illiberális világképüket, és „seggtől szájig beléjük állították a pallost” – írta a buzgó honszeretetéről ismert Tóta W. Árpád mai publicisztikájában a hvg.hu-n. A szerző a mai magyaroknak is üzent, lehetőségként fölvillantva, hogy esetleg visszamehetnének Ázsiába…

 

Magyar ember nem lop, csak kalandozik címmel írt újabb himnuszt a magyarsághoz Tóta W. Árpád. Apropóját az adta, hogy a magyar rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást az Elios-ügyben. A szerző – mielőtt a „kalandozó” magyarokra rátérne – azon dühöng egy sort, hogyhogy nem húzták még karóba Orbánt és családját, holott a balliberális publicisták már olyan szépen megfogalmazták előre az ítéletet. Ezután viszont megindító módon vall az őt fojtogató hazaszeretetről, a magyarság iránti odaadó rajongásáról, történelmünk beható ismeretéről. Sorai hűen tükrözik, mit jelent egy tűzről pattant mai liberális honfitársunk számára a magyarság, az együvé tartozás, a közös kultúra és történelem. A sorsközösség. Sorait szó szerint kell idéznem, hogy mindenkihez feltétlenül eljussanak!

Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – »kalandozást« – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost. Ezután a magyar banditák bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért.

Szerzőnk szükségét érzi tehát, hogy fölvillantsa olvasói előtt azokat az ismereteket, amelyeket a módszerváltás előtti történelemórákon a buksijába vertek. Dicsérendő, hogy alaposan bemagolta a leckét, és egész jól emlékszik, mit olvasott a Rákosi Mátyás, Révai József és Aczél György szellemiségében íródott történelemkönyvekben. (A magyar egy „bűnös nép”, az „utolsó csatlós”, a legalja, csak vereségeink voltak – azokra emlékezzünk, szégyelljük magunkat, mindenről mi tehetünk. Satöbbi.) Kár, hogy azóta eltelt nagyjából harminc év, a kommunisták – ha el nem is tűntek, de legalább – átalakultak, és ami még fontosabb: új történelemtankönyvek készültek. Ezekből már szőrmentén az is kiderül, hogy nem fosztogatás, zsákmányszerzés, erőszakolás vezette dicső eleinket, hanem államérdek, honvédelem. Az sem mellékes, hogy 907-ben az akkori Európa sereget küldött ránk azzal a dicső céllal, hogy a magyarokat „kiirtsák” – csakhogy nem jött össze nekik. (Akkor sem.)

Sok érdekes olvasmányt ajánlhatnánk Tóta W.-nek a témában, de minek: ha eddig nem tette, ezután sem olvasná el azokat. Így hát csak ezt az egyet biggyesztem ide: ez a hvg.hu-val „baráti” 24.hu-ról való, így van rá fél százalék esély, hogy Tóta W. esetleg rákattint. A cikkecske tisztességgel összefoglalja, miért torz az a szemlélet, amit évtizedekig tanítottak Árpádék (mármint Árpád fejedelemék) hadjáratairól.

Mehetünk Ázsiába

De vissza Tóta W. írásművéhez! Ő, miután „banditának” és „büdös migránsnak” nevezte eleinket, illetőleg a nyugati lovagok válaszcsapását – a saját érdeklődési körének megfelelő nyelvezettel – plasztikusan érzékeltette („seggtől szájig”), a magyar jövendőt, az előttünk álló lehetőségeket is a szájára vette:

Ebből aztán értettek, kisvártatva felvették a kereszténységet, és ma már milyen büszkék rá. Na pont így lesz ez a liberális demokráciával is. Esetleg visszamegyünk Ázsiába, de az már a mi bajunk lesz, meg Ady Endréé.

Nem, dehogy küldi ő vissza a magyarságot Ázsiába! Hiszen odatette a mondat elejére, hogy „esetleg”. Miért is küldené? Hiszen egész cikkéből csak úgy árad az a lángoló szerelem, amit szülőhazája iránt érez.

Ugyanez a lángoló honszerelem vezette a tollát, amikor például az ötvenhatos szabadságharcunkról a minap azt írta: „1956-ban a kelkáposzta-főzelékért és a gépsonkáért harcoltunk”. Vagy amikor a magyarság drámai fogyása kapcsán pár hónapja megnyugtatta a nemzetet: „Most sem kevesen vagyunk, hanem buták.” Továbbá kifejtette: „Nosza, ezt számoljuk ki: mibe kerül felnevelni egy átlagmagyart, és hogyan aránylanak a képességei egy hasonló árú automatáéhoz? Megéri-e magyart tenyészteni?” Szerinte kár a népességfogyáson rugózni, nem fontos, hogy többen legyünk, mint most, mert: „A ma kikényszerített gyerekeket holnap el kell tartani, vagy éhen halnak. Nem erősek leszünk velük, hanem rosszabbul járunk, mint a muszlim tömegekkel”.

Be kell valljam, Tóta W. Árpád cikkeit egyre nagyobb lelkesedéssel várom, mivel egy-egy ilyen alávaló, gonosz mélyütése jobban „összerántja”, megerősíti a patrióta magyarokat, mint egy egyszerű, hazaszerető írás. Szóval csak így tovább!

https://pestisracok.hu

Terítéken a román parlamentben a székely terrorper elítéltjeinek ügye

Napirendjére tűzte a bukaresti parlament emberi jogi bizottsága a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán ügyét, a keddi meghallgatáson részt vettek a családtagok, valamint a vádlottak ügyvédei is. Románia Parlamentjének ingerküszöbét is elérte a székely terrorper elítéltjeinek ügye.

 Kulcsár-Terza József képviselő, a testület tagja lapunknak elmondta, nehezen tudta meggyőzni a román politikusokat a megbeszélés fontosságáról, azonban ragaszkodott ehhez, szerinte ugyanis nemcsak két ártatlan ember életéről, hanem a magyar közösség megbélyegzéséről van szó. A Magyar Polgári Párt (MPP) politikusa azt tartja a meghallgatás legfontosabb mozzanatának, hogy a Beke család ügyvédje kifejtette: mondvacsinált ügyről van szó, amit titkosszolgálatok kreáltak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két aktivistáját bizonyítékok nélkül ítélték el. Hatásos volt, hogy mindezt a román parlament bizottságában egy román ember mondta ki – szögezte le a politikus.

 Az ülésen Benkő Erika arról beszélt, hogy a magyar közösség visszautasítja a „székely terrorizmusról” szóló diskurzust. Az RMDSZ parlamenti képviselője az emberi jogi bizottság ülésén hangsúlyozta: a magyar közösség számára a Beke–Szőcs-ügy hamis és fabrikált, tekintve, hogy teljességgel hiányoznak a feltételezett terroristák elleni konkrét bizonyítékok. Benkő szerint a magyarok politikai eszköznek tekintik az ügyet, amit az állami erőszakszervek a közösség egésze ellen használtak fel, egyfajta precedensteremtési próbálkozásként, holott a romániai magyarság folyamatosan békés úton, demokratikus módszerekkel élt és él politikai célkitűzései megvalósítása érdekében.

 Kulcsár-Terza József szerint a bizottság tagjai megértőnek bizonyultak, és arra vonatkozó tanácsokat fogalmaztak meg, miként lehet enyhíteni a fogvatartottak helyzetén. Daniel Vasile, a roma kisebbség parlamenti képviselője például a meghallgatás végén úgy vélekedett: az elítélteket megfosztották a tisztességes eljáráshoz való jogtól. Az emberi jogi bizottság keddi ülésén eldöntötték, hogy átirattal keresik meg a nép ügyvédjét és az Emberi Jogok Intézetét az üggyel kapcsolatban, továbbá a testület elítéltekkel és fogvatartottakkal foglalkozó albizottsága felkeresi a csíkszeredai börtön parancsnokát, és a helyszínen tájékozódik a fogvatartottak életkörülményeiről.

 Kulcsár-Terza József szerint a bizottság ülésén készült jegyzőkönyv segítheti a védelem jogi képviselőit a fellebbezés, illetve a strasbourgi emberjogi bírósághoz benyújtott óvás során. A képviselő hangsúlyozta, bonyolult ügyről van szó, hiszen emberi sorsok forognak kockán, éppen ezért jó dolog, hogy a Beke és Szőcs család tagjai, valamint a fogvatartottak ügyvédei kifejthetik álláspontjukat.

Szekelyhon.ro

Multikultit és liberalizmust propagáló, nemzetellenes reklámmal rukkolt elő a Telekom

Folyamatos magyarverések Szabadkán?

Miközben a politikusok a foteljeikből nem győzik mantrázni, hogy a szerb-magyar kapcsolatok történelmi csúcson vannak, addig a utcákon egész más képet fest a délvidéki magyarság helyzete.

Portálunkat a napokban több fiatal is megkereste, akik arról számoltak be, hogy támadás érte őket a nemzetiségük miatt. Információink szerint szerdán csak Szabadkán három(!) magyarellenes incidens is történt.

Ezek oka talán lehet az is, hogy rengeteg délvidéki fiatal tért haza a Mindenszentek és hallottak napja alkalmával szülőföldjére, ahol találkoztak az itthon élő vagy épp szintén hazalátogató barátaikkal. Így néhány napra Szabadka utcáin is több lett a magyar szó, ami sajnos bántja egyesek fülét.

A Fasizmus Áldozatainak Terénél például egy nagyobb, kb 15 fős magyar társaságra rontottak rá. Az elmondásuk szerint az övékénél is népesebb támadó társaságnál baseball ütők voltak, illetve elő került egy sokkoló is. Az addig békésen beszélgető és iszogató magyar fiatalokat teljesen váratlanul érte a támadás, amely miatt futásnak eredtek, de nem mindenkinek sikerült elmenekülnie. Egyik fiatalt a fején találtak egy ütővel és többükét megrúgták, megütötték. Szerencsére a néhány zúzódás, illetve a fejre mért csapás következtében keletkezett púpon kívül senki sem sérült meg komolyabban és a társaság feljelentést sem tett az ügyben.

Innen nem messze, a szabadkai tejpiacnál is rátámadtak egy kisebb magyar társaságra. A magyarul beszélgető srácoknak nekirontó szerb fiatalt végül a barátai tudták csak megfékezni és elvonszolni a helyszínről, itt súlyosabb sérüléseket szerzett a megtámadott magyar fiatal, arcán és testén több ökölnyom és zúzódás is keletkezett. Ők feljelentést is tettek, sőt a rendőrök azóta felderítették a támadó kilétét, főleg mivel nem volt már ismeretlen a számukra.

A harmadik eset pedig a szabadkai Sax klub mellett történt az utcán, ahol egy kisebb magyar társaság sétált, fiatal fiúk és lányok párban, amikor nemzeti alapon kezdték őket mocskolni. “Mit kerestek ti magyarok itt?” – ordította nekik oda egy férfi, amikor meghallotta, hogy magyarul beszélnek. Majd ezt további, szintén a magyarokat mocskoló szavak követték. A fiatalok azonban “tudomást sem véve” az őket ért inzultusról, a nyíltan verekedést kiprovokálni próbáló társaságot inkább maguk mögött hagyták.

A leírt esetekről egyébként nemrégiben egy videofelvételen is beszélt egy szabadkai fiatal, Garai Gergely. Aki maga is elmondta, hogy épp ez a magyarellenes légkör és a folyamatos nemzeti alapú feszültség az, ami nagyon sok fiatalt elűz a Délvidékről vagy épp visszatartja őket abban, hogy visszajöjjenek a szülőföldjükre.

Sajnos a délvidéki magyar valóság egész mást mutat, mint amit egyes politikusaink pártszékházakból és tárgyaló asztalok mellől vagy épp budapesti irodákból hangoztatnak. A szerb-magyar történelmi barátság híre sajnos a jelek szerint még nem jutott el a temerini, óbecsei vagy épp a szabadkai utcákig.

http://delhir.info/

Magyarellenes patkánylázadás

Száz évvel ezelőtt ragadta magához a hatalmat Budapesten a szabadkőművesség.Ekkor már évtizedek óta folyt a több mint ezer éves magyar állam elpusztítására irányuló aknamunka.

Az egyre elvaduló magyar- és keresztényellenes uszítás főképpen Budapesten megteremtette azt az országszerte ugyan kisebbségben lévő, de harsány és erőszakos társadalmi bázist, aminek segítségével 1918. október 31-én a hazaáruló Károlyi Mihályt maguk előtt toló nemzetvesztők megragadták a hatalmat.
Károlyi miniszterelnöki kinevezéséért a tájékozatlan utókor gyakran hibáztatja igazságtalanul Boldog IV. Károly királyt, a keménykezű fellépés elmulasztásáért is elmarasztalva az uralkodót. A király valójában a nemzet iránti szeretettől vezéreltetve vonult vissza az államügyek intézésétől, azzal a szándékkal, hogy személye és neve ne lehessen akadálya a kibontakozásnak. Ezért nevezte ki 1918. október 26-án József főherceget teljhatalmú magyarországi megbízottjává, azaz homo regiusszá. A főherceg statáriumot akart elrendelni, és fel akarta oszlatni a magát Nemzeti Tanácsnak nevező puccsista csoportosulást, de végül tárgyalásba kezdett a politikai élet szereplőivel, keresve a megoldást a kétségbeejtő helyzetre.

Találkozott a miniszterelnöki tisztségről 1917 tavaszán lemondott gróf Tisza Istvánnal is. A főherceg őt szerette volna felkérni a kormányalakításra, Tisza azonban nem vállalta a felelősséget, ehelyett azt mondta: „Kérem, tessék Károlyit megbízni! Lássa ő, hogy mit tud!” (Idézi Nánay Mihály történész Habsburg-Lotharingiai József Ágost főherceg 1918-as homo regiusi missziója című munkájában, mely A történész igazsága és magányossága – tanulmányok a 65 éves Raffay Ernő tiszteletére című, a Kárpátia Stúdió által 2013-ban kiadott kötetben található.)
József főherceg ennek ellenére gróf Hadik Jánost nevezte ki kormányfővé 1918. október 29-én, mivel mélyen megvetette Károlyi felforgató és hazaáruló politikáját. Másnap azonban szervezett utcai lázongás tört ki, s végül kellő budapesti katonai erő híján nem maradt más lehetőség, mint 1918. október 31-én kinevezni Károlyit.

„Bizony Isten, nem akartam Károlyit, noha Tisza István, ez a nagy államférfiú is őt ajánlotta! Károlyit az erőszak hozta!”, olvasható újfent az említett tanulmányban a főherceg visszaemlékezése. És hozzátehetjük: Károlyi hozta az erőszakot, hiszen kinevezése napján fegyveres banditák előre eltervelten és szervezetten meggyilkolták gróf Tisza Istvánt.
Károlyi kormányában négy miniszter és nyolc államtitkár volt szabadkőműves, vagyis döntően befolyásolták a kabinet tevékenységét, melynek élén egy jellemtelen, sodródó báb állott. Herczeg Ferenc írja Két arckép című munkájában:

„A nemzet méltósága egy degenerált hazardőr kezébe volt letéve. (…) Magyarország életének legtragikusabb órájában, midőn szükség lett volna a nagy elődök minden hitére, hazaszeretetére, bölcsességére, bátorságára és ékesszólására, egy politikai szövetkezet cinizmusa ezt a démoni dilettánst taszította ki a világtörténelem színpadjára.”
A múltat végképp eltörölni – ez a baloldali destrukció eszenciája. Az Est című szabadkőműves propagandaszócső 1918. október 31-i számának vezércikke nyíltan ünnepelt: „Az eddigi Magyarország ezeréves épülete ma éjjel összedőlt. Ez a nász, a mámor, az új erők napja.”
A budapesti utcákat ellepte a fosztogató, erőszakoskodó csőcselék. És közben Magyarországot, látva hazánk bénultságát, több oldalról ellenséges támadás érte. A szabadkőműves propaganda azonban e tekintetben is igyekezett félrevezetni a közvéleményt. Az Est így hazudott: „Ne féljen senki a betörésektől, mert minden katona hazavágyik, nemcsak a magyar. Ne féljen senki, nem jönnek ellenünk.”

De bizony jöttek ellenünk. A frontokról hazatért magyar alakulatok megfelelő szervezéssel, határozott irányítással könnyedén visszaverhették volna a rablókat, ám Károlyi alkoholista és minden valószínűség szerint szerb ügynökként tevékenykedő, Belgrádban eltemetett hadügyminisztere, Linder Béla kijelentette, hogy soha többé katonát nem akar látni, a szabadkőműves kormány pedig leszerelte, szélnek eresztette a hadsereget.
Károlyi és a mögötte bújó szabadkőművesek olyannyira gyűlölték az ezer esztendős keresztény magyar államot, hogy mindezeken túlmenően még a Magyar Államvasutak szerelvényeit és a gyulafehérvári vár tiszti kaszinóját is az Erdély elszakítását kimondani igyekvő románok rendelkezésére bocsátották.

A többit tudjuk: a degenerált vörös gróf 1919 márciusában átadta a hatalmat a kommunistáknak, akik addig Magyarországon sohasem tapasztalt brutális terroruralmat vezettek be. Kun Béla, Szamuely és társaik válogatott kegyetlenséggel gyilkolták a magyarokat, hátba támadták az Erdélyt védő Székely Hadosztályt, majd a kommün Vörös Hadserege (melybe sok tiszt és közkatona önként jelentkezett, nem látván más lehetőséget a haza védelmére) által visszafoglalt felvidéki területekről is visszavonultak, beteljesítve az árulások sorozata okozta országvesztést.
1918-ban a gyalázat, a gyávaság, az aljasság, a magyargyűlölet uralta el Magyarországot. Az akkor történteket teljes joggal nevezte a két világháború közötti hazafias közvélemény patkánylázadásnak. A világtörténelemben sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő, hogy egy megtámadott ország vezetői önvédelem helyett lefegyverzik saját katonáikat.
Ez volt az egyetemes história legundorítóbb hazaárulása. Az utókor feladata, hogy a száz évvel ezelőtt történteket becsületesen, pontosan, az igazság teljességének megfelelően feltárja, és a végzetből okulva szembeszálljon a felforgató hazaárulók mai apologétáival, utódaival.

www.demokrata.hu

Raffay Ernő: "Nem szabad hagyni, hogy a túlhajtott baloldal visszatérjen"

A Károlyi Mihály nevével fémjelzett "őszirózsás forradalom" és az azt követő kormányzás mind hazánk területeinek megvédésében, mind pedig az ország működtetésében teljes kudarcot vallott. A legnehezebb időkben a legrosszabb emberek kerültek az ország élére - mondta Raffay Ernő történész a 888.hu-nak adott interjúban.

Nagy: Százéves az őszirózsás forradalom, melyre bizonyos baloldali és liberális körökben a mai napig nosztalgiával tekintenek vissza. Beszélhetünk szellemi örökösökről az esetükben?
Raffay: Minden előadásom során el szoktam mondani, hogy a 19. és a 20. században három nagy eszmetörténeti irányzat, ideológia küzd egymással. A baloldalnak két irányzata van: a szocializmus és a liberalizmus. Mindkettőnek megvan a maga túlhajtott, szélsőséges változata. A szocializmusnak a kommunizmus. Magyarországon a kommunisták már az I. világháború előtt is jelen voltak, melyre levéltári bizonyítékaim is vannak. A liberalizmus esetében pedig a szabadkőműves páholyokra jellemző radikális, ha úgy tetszik „SZDSZ típusú” liberalizmust említhetjük. Tehát az I. világháború előtti liberalizmus Magyarországon nem a Kossuth- vagy a Petőfi-féle liberalizmus, melynek szerves része a nemzeti politika, valamint amelyben a keresztény gondolat is megfér, hanem egyfajta ateista liberalizmus. E között a két baloldali áramlat között vannak bizonyos különbségek. A szocialisták a kollektív jogokról beszélnek, míg a liberálisok az egyén jogairól. A Trianont megelőző 30-40 évben ugyanakkor már azonosság van köztük abban, hogy a nemzeti ügyeket elvetik, azt gyanúsnak, szélsőségesnek tartják, emellett ateisták. Jászi Oszkár és Kunfi Zsigmond csoportjában egyaránt ateisták voltak. A baloldalnak ez a két ága először a Martinovics-páholyban lép szövetségre, mely Károlyi Mihály kormányában, illetve az őszirózsás forradalom alkalmával kerül hatalomra, azaz kormánytényezővé. Ez a szocialista-liberális szövetség majd a 20. század végén is hatalomra kerül, hiszen 1994-ben Horn Gyula vezetésével az MSZP és az SZDSZ – mint a liberálisok túlhajtott, szélsőséges változata – lép ismét kormánykoalícióra. Így valóban beszélhetünk szellemi folytonosságról, ami elemzésre érdemes.

Bertha: Ezzel a két irányzattal áll szemben a konzervativizmus.
Raffay: Így van, a harmadik szellemi irányzat a konzervativizmus. A dualista Magyar Királyság és az egész Osztrák-Magyar Monarchia 1867 és 1918 között alapvetően liberális mintaállam volt Európában. Mindegyik kormánya liberális volt, még a két Tisza-kormány is, bár gróf Tisza István volt az a nagy kivétel a liberálisok között, aki fiatalon liberális volt, idősebb korára pedig miniszterelnökként konzervatív döntéseket hozott a magyar nemzetállam védelmében. Ez a három ideológia keményen küzd egymással, és amikor 1918. október 31-én délelőtt József főherceg homo regiusként kormányalakítással bízza meg Károlyi Mihály grófot, akkor olyan kormányt hoz létre, amely a két baloldali irányzat győzelmét jelenti, mert a végrehajtó hatalom csúcsaira kerülnek ezek az urak és elvtársak.

A haladásról és a demokráciáról beszélő emberek e két fogalmat hatalomátvételi szándékaik elfedésére használták.”

Nagy: Az őszirózsás forradalmat a legtöbb történész polgári és demokratikus forradalomként jellemzi. De vajon ez a két fogalom mennyire helytálló? Károlyi esetében demokratikus felhatalmazásról nem beszélhetünk, de vajon mennyiben polgári?
Raffay: Ez egy döntő fontosságú témakör, hiszen a fogalommagyarázattal lehet megérteni a történelmi folyamatokat, a személyeket vagy a kormányokat. Tehát az a kérdés, hogy ez az adott két fogalom mit jelentett 1918-ban, hiszen mást jelent most, és mást jelentett száz évvel korábban. Ma, ugyebár, aki demokrata, az feminista, genderista vagy Hillary Clinton-féle demokrata. Az eredeti liberális demokrácia, amit a feudalizmussal szemben találtak ki annak idején az európai liberálisok, már a 20. század elején eltorzult. A demokrata akkoriban annyit jelentett, hogy a magukat polgárnak tekintő személyek a politikai szerkezetet kívánták megváltoztatni a modernizáció nevében. Feloszlatják a régi úgynevezett osztályparlamentet, megszüntetik a címeket, rangokat, illetve általános választójogot kívánnak bevezetni. Polgárnak akkoriban pedig azt nevezték, aki nem a magyar nemességhez tartozott. Ady Endre életműve részben erről szól, tehát hogy a félfeudális magyar ugar ellen küszködik. Amikor azt mondta Ady vagy Jászi – aki Adynak a tanítómestere volt –, hogy polgári, akkor az azt jelentette, hogy eltér az akkori Magyarországtól, tehát valami modern. Megfigyelésem szerint az 1918 előtti 20 évben a haladásról és a demokráciáról beszélő emberek e két fogalmat hatalomátvételi szándékaik elfedésére használták.

Bertha: A hangzatos szavakon és ideákon túlmenően mi volt a céljuk az említett lépésekkel?
Raffay: Szabadkőművességgel foglalkozó könyveim alapján, illetve több százezer levéltári forrást elolvasva úgy látom, hogy az általános, titkos választójog az akkori politikai rendszerek megdöntésének vagy modernizálásának az egyik legfontosabb eszköze volt, melyben a Károlyi-kormány valamennyi tagja osztozott. Ebben tehát a szocialisták és a Jászi-féle liberális, polgári radikális párt tagjai is egyetértettek. Ennek értelmében a demokrácia azt a célt szolgálta, hogy ledönthetővé váljon az addigi Magyar Királyság. Nem véletlen, hogy Károlyi tizenhatodik napja miniszterelnök, amikor 1918. november 16-án kikiáltja a Magyar Népköztársaságot, tehát nem köztársaságot, hanem népköztársaságot. 1918 októberében az országban a katonai vereség hatására az addigi klasszikus, polgári rend felbomlott, megdőlni látszott. A hazatérő katonák fosztogattak, lövöldöztek az utcákon. Elmondható tehát, hogy nem az a klasszikus, ’48-as típusú forradalom, hanem társadalmi anarchia bontakozott ki.

Katonák az "őszirózsás forradalom" idején

Fotó: MTI Fotóbank

 

Ezt természetesen Károlyiék és Jásziék szent októbrista forradalomnak nevezték, de ez pusztán a hazaérkező katonák elégedetlenségéből fakadt. Magyarán a katonák törlesztettek a szenvedésekért és azt gondolták, hogy Károlyiék valamit tudnak csinálni. Azonban a Károlyi-kormány 1918. október 31. és március 20-a között gyakorlatilag semmit sem tudott véghez vinni, mert nagymértékű káosz uralkodott az országban a katonai vereséget követően. Mindezt tetézte, hogy az országot három oldalról is támadás érte, északról a csehek; a románok és a szerbek révén pedig keletről és délről. A legnagyobb nyomást a románok jelentették, akik először a Marosig, majd a Tiszáig, végül pedig azt a parancsot kapták, hogy egészen Budapestig nyomuljanak. Muszáj volt támadniuk, hiszen egyáltalán nem volt biztos, hogy megkapják azokat a területeket, melyeket az 1916-os bukaresti szerződésekbe foglaltak bele ígéret gyanánt.

A Károlyi-kormány az ország működtetésében és ellátásában gyakorlatilag kudarcot vallott.”

Nagy: Milyen mértékű társadalmi támogatottságról beszélhetünk Károlyiék esetében?
Raffay: Valamennyi társadalmi támogatottsággal rendelkeztek, mert azt gondolták akkor az emberek – teljesen megalapozatlanul –, hogy Károlyi Mihályék megpróbálnak valami jólétet és békét teremteni a beígért intézkedések által. Hoztak is néptörvényeket, csak ezekből nem lehetett semmit sem megvalósítani. Ahova bementek a megszálló cseh, szerb és román csapatok, ott mindenhol fosztogattak, elfoglalták a szénbányákat, így nem volt szén sem. A holland származású, elmagyarosodott Rau Gottlobot szénkormánybiztosként kellett kinevezni, mert Budapesten nem lehetett áramot fejleszteni. A Károlyi-kormány gyakorlatilag az ország működtetésében és ellátásában kudarcot vallott. Ezért részben ő volt a hibás, másrészt az adott történelmi helyzet. A szocialisták így már ’19 elején a kommunisták felé kezdtek közeledni. Károlyiék ekkor már nekiláttak lecsukni a kommunistákat, akik közben hazajöttek Oroszországból, ahol bolsevista kiképzést kaptak, mint Kun Béla és társai. A kormány belpolitikájának lényege az volt, hogy „balra is meg jobbra is ütünk”. Utóbbi alatt a magyar arisztokrácia és a honvéd tisztikar tagjai értendők, akik létrehozzák például a MOVE-t vagy a tiszti egyesületeket. Őket is megpróbálták lecsukni a kommunistákkal egyetemben. Érdekesség, hogy mindössze két hónap után a koalíció három pártja közül a szociáldemokraták már a gyűjtőfogdában ülő kommunistákkal kezdenek el tárgyalni, mondván, ez így nem mehet tovább. A történteket tudjuk: jön a Tanácsköztársaság.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Bertha: Felvetődött a honvédelem kérdése. Hogyan értékelné Károlyiék és Jásziék ezt a fajta túlzott pacifizmusát annak tudtában, hogy Törökország például hiába került ki ugyancsak vesztesen a háborúból, képes volt megvédeni területeinek egy részét. Milyen okból kifolyólag gondolták úgy Károlyiék, hogy az általuk erőltetett pacifizmust honorálni fogják Nyugaton?
Raffay: A Károlyi-féle külpolitikának fontos logikai eleme volt az úgynevezett wilsoni pontok elfogadása. Károlyi egyébként logikusan azt gondolta, hogy ha ehhez csatlakozik a kormánya, támogatást kapnak majd Thomas Woodrow Wilson amerikai elnöktől. Ezt Károlyiék – Jászival karöltve – többször el is mondták, nem rejtették véka alá. Én azonban akkor döbbentem meg legelőször, amikor a nyolcvanas években fiatal kutatóként az Országos Levéltárban Jászi Oszkár iratkötetei között találtam egy egyoldalas parancsmásolatot, amit minisztersége idején datáltak, s amit minden katonai parancsnok megkapott. Az volt benne, mit kell csinálni, hogyan kell reagálni az idegen katonai akciókra. Az egyes pont például az volt, hogy a magyar csapatok lassan vonuljanak vissza a benyomuló ellenség elől, a csehek, a szerbek és a románok elől. Kettes pont, és talán ez a lényeg: nem szabad ellenállni a benyomuló csapatoknak. Sőt, az is benne volt a parancsban, hogy a bejövő csapatoknak adják át a várost, de úgy, hogy vegyenek fel egy egyoldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvet, ezt mind a magyar, mind a benyomuló csapatok parancsnoka írja alá, s ezt küldjék fel a budapesti miniszterelnökségre. Mert – és ez a parancs vége – ha összeül a békekonferencia, ezeket a dokumentumokat a magyar kormány be tudja majd mutatni, és hivatkozhat arra, hogy mi, magyarok mennyire „békeszeretőek vagyunk”.

Nagy: Hiú reménynek tűnt már akkor is.
Raffay: A békekonferenciákra meg szokták hívni a veszteseket is, ez most nem így történt. A nagy kérdés azonban az, hogy voltak-e olyan katonai alakulatok, melyek ellen tudtak volna állni a megszállóknak. A válasz: voltak. Kozma Miklós huszárkapitány emlékirataiban írja, de a Magyar Nemzeti Levéltárban és a Hadtörténelmi Levéltárban is kutattam olyan dokumentumokat, melyek bizonyítják: voltak olyan intakt, hadra fogható katonai alakulatok, ahol a szándék is megvolt a románokkal, csehekkel, szerbekkel való ellenállásra, volt fegyverük és valamennyi lőszerük is. Ám – mint látjuk – a kormány eldöntötte, hogy ezek az alakulatok vonuljanak vissza.

Magyarország azért veszett el, mert a legnehezebb időkben a legrosszabb emberek kerültek az ország élére.”

Nagy: Erre azért nem nagyon volt példa addig a magyar történelemben.
Raffay: Ha végignézünk a magyar történelmen, például amikor Hunyadi idejében jött a török, nem az volt a parancs, hogy írjunk átadás-átvételt a törökkel, hanem az, hogy „életetek árán meg kell védeni a hazát”. Egri csillagok: Dobó István várkapitány tudta, hogy „most vagy meghalunk, vagy nem”. Gróf Zrínyi Miklós megegyezhetett volna a törökkel, de nem tette. Azt mondta inkább: „Katonák, utánam!”. Pedig Zrínyi egy nemes gróf volt, visszavonulhatott volna a horvát birtokaira, mégsem tette. És így tovább, Görgeytől kezdve Perczel Mórig. A hazát meg kell védeni. Ez pedig nem tartozott a Károlyi-kormány katonai gondolkodásába, ez nem volt nézőpont náluk, az ő számukra ugyanis a demokrácia volt a szempont. Úgyhogy Magyarország azért veszett el, mert a legnehezebb időkben a legrosszabb emberek kerültek az ország élére.

Bertha: Pedig később, a szabadcsapatok szerveződése kapcsán is láthattuk, hogy a haza megvédése nem volt teljesen lehetetlen feladat.
Raffay: Hát hogyne! Sopron a legjobb példa rá. Vitéz Somogyvári Gyula írja gyönyörű regényeiben, hogy ahol ellenállás volt, ott volt eredmény is. Mi, magyarok biztosan ott szenvedtünk katonai vereséget, ahol megadtuk magunkat.
Nagy: A két világháború között sokan, akár a népi írók, akár a Bethlen-féle kör – egészen a bolsevikok hatalomátvételéig – a liberalizmus válságaként tüntették fel a korszakot. Az interjú elején Ön azt mondta, a liberalizmus alapvetően a baloldal része. Ennek kapcsán abban a politikai, geopolitikai helyzetben, melyben Magyarország volt 1918 októberén, csak baloldali alternatívával tudott volna kilábalni az ország a válsághelyzetből, vagy létezett jobboldali alternatíva is?
Raffay: Ez egy nagyon fontos stratégiai kérdés. A helyzet ugyanis az, hogy a történésznek elvileg mindig azt kell néznie, ami megtörtént, azonban sokszor léteznek alternatívák! Nem véletlen, hogy gróf Tisza Istvánt ugyanazon a napon ölik meg, amikor délelőtt a homo regius, József főherceg Károlyit teszi meg miniszterelnökké. Az újdonsült kormányfő azonnal telefonon hívatta a Károlyi-palotába barátait és elvtársait, hogy felállítsák a kormányt. Majd délután Tiszát, a korszak egyik erős, kemény jobboldali emberét megölik. Károlyiéknak azonban eleinte sikerült, meg tudták oldani, hogy a jobboldali embereket „semlegesítsék”. Ez bizony nagyon nagy negatívum.

1918 őszén akkor a jobboldalt egyszerűen félresöpörték. Ezt nem szabad még egyszer megengedni a magyar történelemben, mert akkor visszajön a mostani túlhajtott baloldal...”

Bertha: Szerencsére nem sikerült mindenkit „semlegesíteni”.
Raffay: Igen. Károlyiék próbálkozásai ellenére a jobboldalnak azért megmaradt a személyi állománya. Ott volt például vitéz nagybányai Horthy Miklós is, a korszak másik erős embere. Horthyt is azért „kellett hazaküldeni”, nehogy bajt okozzon. A későbbi kormányzó emlékirataiban 1919 kapcsán azt írja: „otthon ültem Kenderesen, és hallgattam a fű növését”, ami nyilván azt jelenti, hogy „semmit sem csinált”, csak Horthy nem akarta azt írni magáról, hogy semmittevő. Azonban ezek a jobboldali emberek elkezdtek szervezkedni. Horthy mellé álltak az ún. „tizenkét kapitányok”. Magasházy László, Gömbös Gyula például, akik azt mondták: Magyarországon mindenképpen „jobboldali hatalom kell”. Így került be Horthy a Nemzetgyűlés elé, így választották meg gróf Apponyi Alberttel szemben kormányzónak. Konzervatív történészként nagyon fontosnak tartom, hogy egy nemzetnek legyen egy keménykezű vezetője. Ha nincsen, szétfolyik a nemzetünk, mint a pelyva.

Nagy: Mintha egy kicsit elkésett volna ezzel a jobboldal.
Raffay: Baloldali akadémikus kollégáim sokszor felhozzák, micsoda dolog az, hogy fegyverrel mentek be Horthyék a parlamentbe. Azért tették, mert a baloldalt el kellett távolítani a hatalomból, másképp nem lehetett. Csakhogy ezt 1918 októberében kellett volna megcsinálni, ám akkor nem tudták, mert volt egy semmihez nem értő, ugyanakkor jólelkű IV. Károly királyunk. 1918 őszén akkor a jobboldalt egyszerűen félresöpörték. Ezt nem szabad még egyszer megengedni a magyar történelemben, mert akkor visszajön a mostani túlhajtott baloldal, a szélsőliberálisok, a szélsőszocialisták, akik tehetségtelenek, buták, primitívek, viszont agresszívek és vagyonéhesek. Napjainkra nézve talán ez a legnagyobb tanulsága az úgynevezett őszirózsás forradalomnak.

888.hu

Gulyás Márton fel akarja robbantani Tisza István szobrát

Gulyás Márton, Soros György pénzelte provokátor közzétett egy videót, melyben Batmannek öltözve robbantja fel gróf Tisza István miniszterelnök Kossuth téri szobrát.
A fikciós videó az aktuális politikai rendszer eltörlésére próbál utalni, így jön Gulyásnak a párhuzam. Igaz, hogy a csőcselék meggyilkolta annak idején Tisza Istvánt, de ő most újból felrobbantja

“a kizsákmányoló, és elnyomó régi rendszer fő működtetőjét”, ” az imperialista háborús uszítót.”

Ugyanazok ölték meg, akik most sem hagyják nyugodni.


Gróf Tisza István, aki 1903-1905, majd 1913-1917 között Magyarország miniszterelnöki tisztségét töltötte be, 1861. április 22-én született Pesten.
Politikuscsaládban látta meg a napvilágot. Apja, Tisza Kálmán 1875-től 1890-ig állt a kormány élén – a mai napig nem volt olyan miniszterelnök, aki ennél hosszabb időt töltött volna hivatalban.
Tisza István a debreceni református kollégiumban érettségizett, majd német egyetemeken tanult jogot. Húszévesen már megyei tiszteletbeli főjegyző volt, 1886-ban pedig országgyűlési képviselővé választották, és hamarosan a Szabadelvű Párt vezéregyénisége lett.
Az obstruáló parlamenti ellenzékkel vívott harcával elnyerte I. Ferenc József osztrák császár, magyar király rokonszenvét, aki 1903 novemberében őt bízta meg kormányalakítással. A helyzeten azonban csak átmenetileg tudott úrrá lenni, és javaslatára a király 1904 végén feloszlatta az Országgyűlést. Az új választásokon az egyesült ellenzék győzött, ezt követően Tisza István 1906-ban feloszlatta pártját, visszavonult a politikától.

A koalíciós kormány bukása után, 1910-ben újjászervezett Nemzeti Munkapárt fölényes győzelmet aratott a választásokon. Ettől kezdve ténylegesen ő irányította a politikát: 1912. május 23-án házelnökként új házszabályt szavaztatott meg, miközben az utcán tízezrek tüntettek a kormány ellen.
A parlamenti ellenzéket is kemény kézzel zabolázta meg: mivel a hadsereg reformját elengedhetetlennek tartotta, 1912. június 4-én karhatalommal vezettette ki az obstruáló képviselőket.
Tisza István 1913-tól állt ismét a kormány élén. Kezdetben a háború ellen volt, mert felkészületlennek tartotta az országot. A világháborút kirobbantó szarajevói merénylet után feladta tartózkodó attitűdjét, és minden erejét a háborús célok szolgálatába állította. A Ferenc József halála után, 1916-ban trónra kerülő IV. Károly nem rokonszenvezett vele, és 1917 júniusában felmentette.
A háború végére a régi rend jelképének számított, kétszer is rálőttek az utcán.
Az őszirózsás forradalom során, 1918. október 31-én Hermina úti villájában lőtte agyon négy katonaruhás fegyveres.
Szimbolikusan Tisza István meggyilkolásával szűnt meg a történelmi Magyarország, halálával egy időben omlott össze a nevével szorosan összeforrt dualista állam.

Forrás: Magyar Fórum

Az RMDSZ-es polgármester megünnepelte Nagykároly szovjet-román megszállását

Több okból is szégyenkezhettek volna a nagykárolyi magyarok október 25-én, ha kedvük lett volna megnézni a román hadsereg önfényező ünneplését. 
 
Az egyik ok, hogy az ünnepség eleve egy hazugságon alapul, ugyanis a román haderő hivatalosan azt ünnepli, hogy 1944-ben ezen a napon „űzték ki az utolsó megszálló fasiszta csapatokat Románia területéről”. Ezzel csak annyi a baj, hogy Nagykároly akkor éppen a Magyar Királyság területe, annak szerves része volt, 90% feletti arányban magyarok lakták, akik cseppet sem felszabadulásként élték meg a szovjet csapatok bevonulását (komoly harcok Nagykároly környékén nem voltak) és az utánuk besunnyogó román közigazgatás kiépülését, majd a kommunista rémuralmat. Felszabadulásról beszélni tehát minimum ordas hazugság. Ez a tény, vagyis  hogy a lopást, hazugságot ennyi évtized után is nemzettudatuk egyik alappilléreként tartják számon mondjuk lehet a románság szégyene, de nekünk magyaroknak is akad szégyellnivalónk.

Kovács polgármester jó román, és jó magyar


Gerinces érdekvédelem

Mert ugyan mi keresnivalója lehet magát magyarnak mondó embernek egy ilyen „ünnepen” ? Akkor sincsen semmi keresnivalója, ha éppen polgármester, parlamenti képviselő, vagy a megyei tanács alelnöke. Ugyan mit ünnepelhet egy magyar elöljáró Nagyrománián? Vagy mit ünnepelhet a román hadsereg „hősi” besunnyogásán egy színmagyar városba? Ép erkölcsi érzékkel a válasz nyilvánvaló: semmit. Ezzel együtt a tegnapi román ünnepen (vagy inkább erődemonstráción) Nagykárolyban volt minden: RMDSZ-es polgármester román zászlóval, az eseményt jelenlétével legitimáló RMDSZ képviselő, és ugyancsak RMDSZ-es megyei tanácselnök is. Vagyis az összes „jó magyar” elment igazolni, elfogadhatóvá tenni a kétszeres Trianont, kifosztásunkat, megaláztatásunkat, elnyomatásunk és megalázásunk ünnepét. Mondhatnánk azt is, hogy ez Stockholm-szindróma – ami igaz is lehet – de ezek az emberek elvileg a magyar érdekeket képviselik. Elvileg. Ezek után ugyanis mindenki eldöntheti, a gyakorlatban mit is képviselnek. Mi pedig esetleg keserű humorral megköszönhetjük a hathatós érdekvédelmet …

szerző: Barta Béla - ittHON.ma