2017. június 14., szerda

Jogfosztás és ígéretek - Délvidéken, az Óbecsei Bíróságon

 A nemzeti jogvédők folytatják a trianoni diktátum évfordulóján megkezdett sorozatukat az elszakított területeken élő magyarok jogfosztásának és a nemzeti jogvédelem szükségességének bemutatásáról. Az ötödik részben a délvidéki Óbecsei Bíróságon jártak. Jogfosztás és ígéretek - Délvidéken, az Óbecsei Bíróságon Mind a szerb jogszabályok, mind az európai normák alapján lehetővé kellene tenni az őshonos magyar nemzeti közösség számára (magyar) anyanyelvük használatát az igazságszolgáltatásban. Az Óbecsei Bíróságon ennek semmi jelét nem tapasztalták - a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő közös, délvidéki jogvédő-monitorozó útján.

 A 40%-ban magyar lakosságú Óbecse bíróságán kizárólag szerb nyelvű feliratokkal, formanyomtatványokkal, eljárási nyelvvel és dokumentumokkal találkoztak. A bíróság elnöke elismerte a hiányosságokat és hibákat, s ígéretet tett arra, hogy mielőbb helyreállítják a jogszabályoknak és az európai normáknak megfelelő állapotot. Állítása szerint a legközelebbi látogatáskor már az irányadó normáknak megfelelően kétnyelvűséget fognak tapasztalni a jogvédők az általa vezetett intézményben. "Erről természetesen személyesen is meg fogunk győződni, de addig is kérjük a délvidéki magyarokat, hogy számoljanak be az esetlegesen tapasztalt változásokról, s a „bátrabbak” a filmre hivatkozással látogassanak el a bíróság épületébe, és kérdezzenek rá a változások megtörténtére.

 Amíg az őshonos magyar nemzeti közösség nyelvi és egyéb alapvető emberi („kisebbségi”) jogait valamint a tényleges és teljes körű autonómiát nem biztosítják a magyaroknak, hazánknak meg kell vétóznia Szerbia európai uniós csatlakozását!" - írja Morvai Krisztina.

 Forrás: https://kuruc.info/r/3/173838/

2017. június 8., csütörtök

A gazság elé tegyük ki az i betűt (A főfogyasztóvédő hivatali visszaélései)

Mielőbb el kell mozdítani a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal éléről a tisztségre méltatlan vezetőt, Mircea Diacont – ezt szorgalmazta mind Bedő Zoltán közíró, mind ifj. Miklós András a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi székhelyén tegnap tartott sajtótájékoztatón.
 
Dan Tanasa és Mircea Diacon
A tájékoztatót annak okán hirdették meg, hogy Bedő Zoltán reagálni kívánt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) őt megrovó határozatára, amelyet ő, az érintett még nem kapott meg, ám a jelentgető Dan Tanasă internetes naplóján már két hete ott díszeleg. Ifj. Miklós András meg a főfogyasztóvédő duhajkodásának szemtanújaként volt jelen.

Mircea Diacon azzal fordult az ODT-hez, hogy a helyi magyar sajtóban őt „nemzetiségében diszkrimináló, becsületében megsértő, zsaroló, tisztségéből való menesztésével fenyegető cikkek” jelentek meg, s külön kiemelte Bedő Zoltánnak A főfelügyelőnek távoznia kell! című jegyzetét. Emiatt megrovásban részesítették a publicistát. Bedő Zoltán kifogásolta, hogy nem néztek utána az általa leírtaknak, őt meg elmarasztalták, egyedül azért, mert magyar. Diszkriminál a diszkriminációellenes tanács – fogalmazott.
A határozat indoklásában szerepel, hogy diszkriminatív és megalázó légkört teremtett a főfogyasztóvédővel szemben, faji gyűlöletet szított, nemzeti-sovén propagandát folytatott. Ezzel szemben a közíró hangsúlyozza, minden egyes szavát fenntartja, ő csak a tényeket írta le, s ahhoz fűzte hozzá véleményét. Ha ez bűn, akkor itt a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága ellen határoztak. Éppen ezért a hazai és nemzetközi újságíró-szervezetekhez, valamint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Oroszország és Magyarország nagykövetségéhez fordul.
Bedő Zoltán kiemelte, egyetlenegyszer sem írta le azt a szót, hogy román, még burkoltan sem céloz arra, hogy nemzetisége okán támadná Diacont. Hanem igenis a tetteiért, és azért, mert méltatlan a tisztség betöltésére. Szégyen az államra nézve, hogy egy intézménye élén olyan ember áll, akit a rendőrségtől kirúgtak, botránykeltései miatt a polgárőrségtől is távozni kényszerült, nyilvános helyen ittasan hivatali visszaélést követett el. Ez utóbbi ügy kapcsán fejtett ki véleményét.
A témához kapcsolódva ifj. Miklós András elmondta, éppen a helyszínen volt, a sepsiszentgyörgyi Lukoil benzinkút melletti vendéglőben. Mircea Diacon ittasan, hivatali igazolványát lobogtatva rendelkezett, hogy ott csak román zenét húzhatnak, és a pincérnőnek is utasításokat osztogatott. Ez nem vezetőhöz méltó viselkedés, az, hogy részegen előveszi igazolványát és visszaél tisztségével, elfogadhatatlan. A tanú fejtegette a magyar nyelv érdekességét, amelyben az igaz­ság és a gazság szavakat egyetlen i betű különbözteti meg, ám teljesen megváltoztatja értelmét. „Nekünk kell odatennünk az i betűt a gazság elé, mert ha mi nem tesszük, más nem fogja megtenni helyettünk” – mondotta. Egymással összefogva el kell érnünk, hogy mihamarabb az intézmény státuszához méltó vezetőt nevezzenek ki a hivatal élére, és Diacont vonják felelősségre hivatali visszaéléseiért.

A Vrancea megyéből Háromszékre szegődött Diacon előbb rendőr volt, de magatartása miatt eltanácsolták az intézménytől. Aztán polgárőrnek állt, onnan meg kirúgták. Volt a Szociáldemokrata Párt megyei aktivistája, egy ideig Spanyolországban tartózkodott, aztán prefektusi tanácsos, 2013. január közepétől a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal vezetője. Többször felhívta magára a figyelmet, többek között a „székely ízek” üldözésével, a taxisok SIC-matrica miatti megbírságolásával, az unitárius ifjak árkosi egyházi táborának rendőri kísérettel való ellenőrzésével. 2015 októberében a Lukoil melletti vendéglőben történt az említett ittas fellépése, amikor nem engedte a zenészeket magyar számokat játszani, igazolványát lobogtatva követelte a kivételes kiszolgálást, s végül dulakodás közben eltörött az orrsövénye.

3szek.ro

2017. június 4., vasárnap

Apponyi Albert gróf válasza a magyar békedelegációnak átadott békefeltételekre


"Igen tisztelt Elnök Úr, Uraim! Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen a kérdés megvitatását szerettem volna elérni, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előttünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. Minthogy azonban a Legfelsőbb Tanács e tekintetben már kinyilvánította akaratát, meg kell ez előtt hajolnom.

Elfogadom tehát a kész helyzetet, és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek.

Tegnap óta a helyzet számunkra megváltozott: hivatalosan tudomásunkra hozták a békefeltételeket. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről elsőnek kell szólnom ezekről a feltételekről. De tétovázás nélkül nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szíveskedtek azokat nekünk átnyújtani, hazám számára lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanoknak látszanak. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg.

Szerencsére még nem tartunk itt. Önök felszólítottak bennünket, hogy tegyük meg észrevételeinket. Ezek közül egynéhányat már a békefeltételek átvétele előtt bátorkodtunk eljuttatni Önökhöz. Biztosak vagyunk abban, hogy Önök a már átnyújtott és a jövőben átnyújtandó megjegyzéseinket a helyzet súlyossága által megkövetelt komolysággal és lelkiismeretességgel fogják áttanulmányozni. Reméljük tehát, hogy meg fogjuk győzni Önöket. Reméljük ezt annál is inkább, mert sem ma, sem későbben nem áll szándékunkban érzelmeinket kiteregetni, vagy kizárólag az általunk védelmezendőnek ítélt érdekek szempontjait képviselni. Olyan közös álláspontot keresünk, amely a kölcsönös megértést lehetővé teszi. És, Uraim, ezt az álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke, a stabilitás és az európai újjáépítés nagy, közös érdekei.

Ezeknek az elveknek és érdekeknek szempontjából vizsgáljuk meg a nekünk felajánlott béke feltételeit. Mindenekelőtt nem titkolhatjuk el megdöbbenésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága miatt. E megdöbbenés könnyen magyarázható.

A többi háborút viselő nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott olyan, a nemzet létét érintő területi változtatásokat, mint azok, amelyeket nekünk akarnak megszabni.

Magyarország számára ez azt jelentené, hogy elveszíti területének kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét, és hogy a megmaradt Magyarországtól megvonják a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételeit. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva perifériáitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányának legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jó részétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és rendkívüli helyzetet látva, felmerül a kérdés, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különleges szigorúságot Magyarországgal szemben?

Talán ítélethozatal lenne ez Magyarország ellen?

Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak a bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Ám legyen! De ez esetben a megtorlásnak, úgy vélem, arányban kellene állnia a bűnösség mértékével, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és már a létét is veszélyeztető feltételekkel, azt lehetne hinni, hogy az összes nemzetek közül éppen Magyarországot tekintik a legbűnösebbnek. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, mindenekelőtt úgy vélem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és csak részleges befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire, és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.

Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek egyforma körülmények között hallgattatnak meg, és egyforma lehetőséget kapnak érveik kifejtésére. Márpedig Magyarországot mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak.

Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a poliglott államalakulatok helyett, amelyek közé Magyarország is tartozik, oly új alakulatokat létrehozni, amelyek igazságosabban oldják meg a területi kérdést a különböző nemzetiségek között, és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni abban, hogy ezeknek a megoldásoknak ez lenne az indítéka.

Mindenekelőtt a Magyarországtól elszakítandó 11 000 000 léleknek 35%-a magyar, ami három és fél milliót jelent akkor is, ha a ránk nézve legkedvezőtlenebb számítást vesszük is alapul. Van köztük még körülbelül egy és egynegyed millió német, ami a magyarság százalékszámával együtt az egésznek 45%-át jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazási módja nem előnyt, hanem a szenvedések sorát jelentené. Ha feltesszük tehát – amitől távol állok –, hogy a nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve előnyösebb állapotot teremtene, mint a történelmi Magyarországon, még mindig az elszakítandó népesség majdnem felére nézve ez az elv nem vonatkozhatik, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben.

Márpedig, úgy vélem, ha elvekről van szó, úgy azokat egyenlő módon kell alkalmazni mindazokra, akiket a szerződés rendelkezései érintenek.

Menjünk azonban tovább és tekintsük a Magyarország romjain megnövekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy nemzetiségi szempontból ezek is éppen úgy vagy talán még inkább megosztottak lesznek, mint az egykori Magyarország.

Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak felsorolásával, amelyeket az e kérdésben benyújtandó okmányaink különben is tartalmazni fognak.

Addig is azonban, amíg ezeket megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek.

Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti homogenitás elve nyerne ezen feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása lenne oly nemzetiségekre, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak.

Következtetéseim igazolására egy pár számadatot idézek.

A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot; a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél az 59 és egynéhány tizedet, majdnem a 60%-ot.

Ha a felsőbb társadalmi osztályokat tekintjük és számításba vesszük azokat, akik gimnáziumot végeztek és letették azt a vizsgát, amelyet Franciaországban a baccalauréat-nak neveznek, úgy megállapíthatjuk, hogy a magyarok arányszáma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek és az érettséginek megfelelő képzettséget értek el, 84%, jóllehet a magyarok az összes népességnek csak 54,5%-át teszik; a románok arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész népességnek 16%-át alkotják; a szerbeké 1%, jóllehet számuk az egész népesség 2,5%-a.

Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó éllel. Ennek a helyzetnek egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek történelmük szerencsétlen eseményei folytán későbben léptek be a civilizált nemzetek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan. Nézetem szerint azonban a nemzeti hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából. Ebben az irányban már most vannak bizonyítékaink. Szomszédaink, akik igényt tartanak területünk egy részére, már legalább egy éve hatalmukba kerítették azokat; a fegyverszüneti szerződés értelmében joguk volt ezeknek a területeknek katonai megszállására, de ők kisajátították a kormányzás egész gépezetét. Ennek látjuk már a következményeit. Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy év alatt mily nagy kulturális értékek romboltattak le. Látni fogják, Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két egyetemünk, amelyek a kultúra legmagasabb fokán állanak, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik régi székhelye és az újabb keletű pozsonyi egyetem, tönkretétettek. A tanárok elűzettek, és szeretném, ha megtudnák Önök, hogy kiket ültettek a helyükbe. Felhívom Önöket, hogy küldjenek ki tudósokból állandó bizottságokat, hogy a való helyzetet megismerjék, és hogy az összehasonlítást megtehessék. Lehetetlen, hogy ezek az egyetemek és ezek a fakultások, amelyek történelme a messze múltba nyúlik, így eltűnjenek, és bárkik által felváltassanak. Az újonnan jöttek nem képesek pótolni ezeket a nagyszerű kulturális alkotásokat.

Hasonló a helyzet az egész közigazgatási gépezet és az oktatói testület mindegyik foka tekintetében.

A románok által megszállott területeken máris több mint kétszázezer gyermek az utca porában nevelődik a tanítóhiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak, és pótolni őket nem bírják.

Uraim! Azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly nemzetiségekre száll át, amelyek ha a legjobb reményekkel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állanak.

Láttuk már, hogy nem ítélethozatalból eredhet az a szigor, amellyel Magyarországot sújtják.

Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ezáltal semmit.

Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi?

Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiinduló pontja az a feltevés, amely szerint Magyarország idegen nyelvű lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet fajrokonaik alkotják, mint Magyarországhoz, ahol a magyar hegemónia érvényesül.

Ez azonban csak feltevés, és ha a feltevések útjára lépünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordított értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most új államokhoz csatoltatnak, és kikről ugyanilyen joggal feltehető, hogy szívesebben maradnának a magyar állam polgárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, minthogy az előnyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekből, és miért alapozzunk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll egy nagyon egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás.

Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk a Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely szerint semmilyen emberi csoport, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének nevében, amely különben axiómája a józan észnek és a közmorálnak, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre alávetjük magunkat a népszavazás eredményének, bármi legyen is az. Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények között tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen.

A népszavazás annál is inkább szükséges, mivel a Nemzetgyűlés, amely végső fokban hivatott a javasolt békefeltételek fölött dönteni, csonka lesz. A megszállt területek lakói nem lesznek itt képviselve. Márpedig nincsen olyan kormány vagy Nemzetgyűlés, amely jogi vagy erkölcsi szempontból jogosult volna dönteni azoknak sorsa fölött, akik ott képviselve nincsenek. Különben a békeszerződés e tekintetben oly kifejezéseket tartalmaz, amelyekben e nehézség sejtelme rejlik. „Magyarország a maga részéről lemond, amennyiben számot tarthatna…”; ezek körülbelül a békeszerződés szavai. Valóban nem érezzük magunkat feljogosítva oly határozatok hozatalára, amelyek akár jogi, akár morális kötelezettségeket rónának a lakosságnak arra a részére is, amely a Nemzetgyűlésben képviselve nem lesz.

Még egyszer mondom, hogy alapjában véve ez a fő kívánságunk, amelyet a békekonferencia elé terjesztünk. Ha egykori területünk, a történelmi Magyarország érdekében felhozandó érveink az Önök szemében nem lesznek eléggé döntőek, úgy azt javasoljuk, hogy kérdezzék meg az érdekelt népességet. Előre is alávetjük magunkat ítéletüknek.

Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el, és ha ellenfeleink követeléseiket és aspirációikat nem merik a nép ítélete elé bocsátani, úgy vajon kinek a javára szól a föltevés?

Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek önrendelkezési jogát. Megkockáztatható volna az az állítás, hogy talán a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lennének biztosítva az új államok területén, mint ahogyan Magyarországon voltak.

Ez alkalommal nem akarok hivatkozni Önök előtt arra a perre, amelyet Magyarország ellen szándékoztak indítani a nem magyar fajok állítólagos elnyomása miatt. Csak annyit mondhatok Önöknek, hogy nagyon örülnénk, ha a tőlünk elszakított területeken magyar testvéreink ugyanazon jogoknak és előnyöknek birtokában lennének, amelyekkel Magyarország nem magyar ajkú polgárai bírtak.

Erre a kérdésre még lesz alkalmunk visszatérni. Ebben a pillanatban nem vagyok hivatva erről beszélni, már csak azért sem, mivel nem állanak rendelkezésemre a nélkülözhetetlen okmányok. De kész vagyok bármikor és bárkivel szemben e kérdést behatóan megvitatni. Állíthatom azonban, hogy ha az egykori Magyarország nemzetiségi politikája ezerszer rosszabb lett volna, mint ahogy azt legelkeseredettebb ellenségeink állították, még akkor is jobb annál a helyzetnél, amelyet szomszédaink és csapataik a megszállt területen teremtettek.

Elő fogunk terjeszteni, Uraim, egy egész sorozat okmányt, különösen azokra a tényekre vonatkozólag, amelyek Erdélyben történtek. Szigorúan megvizsgáltuk az összes jelentéseket, amelyek e tekintetben beérkeztek, és jóllehet ezeknek az okmányoknak hitelességét az erdélyi három keresztény egyház, a katolikus, kálvinista és az unitárius egyház vezetői erősítik, mégsem kívánjuk – nem kívánhatjuk –, hogy puszta állításunknak hitelt adjanak, mert deklarációkkal szemben állíthatók más deklarációk. Kérjük azonban Önöket, hogy vizsgálják meg a helyszínén a történteket, küldjenek ki a végső döntés előtt a helyszínre szakemberekből álló bizottságot, hogy meggyőződhessenek arról, mi történik az említett területen.

Egyedül mi követeljük, Uraim, hogy a helyzetet borító homály eloszlattassék, egyedül mi törekszünk oly döntésekre, amelyek a kérdés teljes ismeretéből fakadnak. Kérjük még továbbá azt is, hogy abban a végső esetben, ha területi változtatásokat fognak reánk kényszeríteni, a nemzeti kisebbségek jogainak védelme hatásosabban és részletesebben biztosíttassék, mint azt a nekünk átnyújtott békejavaslat tervbe veszi. A mi meggyőződésünk szerint a tervbe vett biztosítékok teljességgel elégtelenek. Erősebb biztosítékokat kívánunk, amelyeket a Magyarország területén megmaradó idegen ajkú lakosokkal szemben mi is teljes mértékben készek vagyunk alkalmazni. E tekintetben meghatalmazottjaikkal már teljes egyetértésre jutottunk. Azt hisszük azonban, hogy szomszédainknál erőteljesebb biztosítékok elérése nehézségekbe fog ütközni, mert hiszen elfogultságuk fajtestvéreikkel szemben jóval nagyobb a mienknél. A jelenlegi tapasztalatok is azt mutatják számunkra, hogy e kérdésben szívós ellenállásra fogunk találni. A román csapatoknak a demarkációs vonalra való visszavonása tekintetében, amelyet több ízben kértünk, és amelyet kormányunk a békedelegáció Párizsba való kiküldésének feltételévé tett, a Szövetséges Hatalmak oly erélyesen léptek fel a román kormánynál, hogy lehetetlennek látszott, hogy a románok ne teljesítsék a Szövetséges Hatalmak követelését. És mégis így történt. Azt hiszem megértik tehát, Uraim, aggodalmainkat testvéreinket illetőleg, ha ők ezen idegen uralom alá kerülnének.

Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltételek megállapításánál számba jöhetnek és megállapíthatom, hogy nem tudtam a nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek szabadsága elvének oly alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indítóokait kellőleg megvilágította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már említett érdekek, a béke nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója sugallták őket?

Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem olyan kicsiny része, mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne.

Ez a terület, amely Magyarországot alkotja, és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak attól a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult. Az állandóság és a béke általános érdekei szempontjából rendkívül fontos, hogy a zavarok kelet-európai fő fészke ne nyerjen tért és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig. Miután a török megszállás a Balkán-félszigeten megakasztotta a történelmi fejlődést, az egyensúly ott még mindig nem állt helyre. Adja az Ég, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. De ma rendkívül fontos, hogy e zavarok, amelyek Európa békéjét oly sokszor háborították meg, és amelyek bennünket már több ízben a háború küszöbére sodortak, onnan ne terjedhessenek tovább.

A történelmi Magyarország töltötte be ezt a feladatot, az egyensúly és a stabilitás állapotának fenntartását, biztosítva így Európa békéjét a keletről fenyegető közvetlen veszedelmekkel szemben. Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisée-nek szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes földrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóik és völgyeik rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági összefüggése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas mezőgazdasági üzemet alkot, a szélek pedig tartalmazzák mindazt, amire a mezőgazdaság fejlődése szempontjából szükség van.

A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok, és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait, mint elvet, egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanúságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök. Nem a véletlen, hanem a dolgok lényege nyilvánul meg ebben. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a faji egység. De mint az imént mondottam, azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel – az egység egyetlen olyan elvével, amely Magyarországnak nincs meg –, s hozzáteszem, hogy az egység egyetlen alapelvével sem fognak bírni. Az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megakadályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást a kedvezőbb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együtt élőket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget, fejlődést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át. Nem jogosult-e tehát a félelmünk, hogy itt az állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb formában, mint azt egyesek Magyarországon fölfedezni vélték. Ez a mozgalom, ha létezett is Magyarországon a műveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övékénél alacsonyabb kultúrájú nemzet hegemóniáját is. És itt organikus lehetetlenséget kell megállapítanunk. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy még egy magasabb kulturális fokon álló nemzetiségi kisebbség is képes a hegemónia gyakorlására egy alacsonyabb fokon álló többséggel szemben, de hogy egy alacsonyabb kulturális fejlettséggel bíró kisebbség, vagy egy igen csekély többség hegemóniával bírhasson, elérhesse egy magasabb kulturális fokot elért nemzetiség önkéntes alárendelődését és morális asszimilációját, ez, Uraim, organikus lehetetlenség.

Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetsző elintézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk, Uraim, az ilyen esztelen tervektől. Mi reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk, és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés akciójától várjuk, amelynek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztethetnék.

Ezt kijelentem, nehogy szavaimban gyerekes és fölösleges fenyegetést lássanak. De kijelentem azt is, Uraim, hogy olyan mesterséges rendelkezésekkel, mint amilyeneket a békeszerződés tartalmaz, Európának ebben az általános béke szempontjából oly fontos és sokat szenvedett részében nem lehetséges békés politikai helyzetet teremteni. Közép-Európát a keletről jövő veszedelmekkel szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megőrizni.

Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra. A gazdasági fejlődést azonban az új alakulatok bizonyára meg fogják gátolni. Ez a körülmény a megmaradt Magyarországon szükségképpen be fog következni. De hasonló lesz a helyzet az elszakított részeken is. Ugyanez fog történni az elszakított területeken is, annál az egyszerű ténynél fogva, hogy alacsonyabb minőségű igazgatás alá, egy alacsonyabb kulturális fokon álló rezsim alá kerülnek, s el lesznek választva ennek az organikus egységnek többi részeitől, amelyekkel együtt pedig újból virágzásnak indulhatnának, de nélkülük a stagnálásra, vagy valószínűleg a visszaesésre vannak kárhoztatva.

Európának szüksége van szociális békére. Önök jobban ismerik azokat a veszélyeket, amelyek ezt a békét fenyegetik. Önök jobban tudják, mint én, hogy a háború következményei megzavarták és egyensúlyából vetették ki a gazdasági élet szellemét és feltételeit. A múlt szomorú tapasztalatiból tudjuk, hogy a felforgató elemek sikerei mind annak a következményei, ami aláásta a társadalom morális erejét, tehát mindannak, ami meggyöngítette a nemzeti érzést, de mindenekelőtt a munkanélküliség okozta szenvedéseknek. Ha Európának ebben a részében, amely nagyon közel van a bolsevizmus még mindig égő tűzfészkéhez, Önök megnehezítik a munka feltételeit, megnehezítik a termelőmunka újból való megkezdését, ezáltal súlyosbítják a társadalmi békét fenyegető veszélyeket. A járványok, különösen a morális járványok ellen minden torlasz hatástalan.

Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják mint döntő tényezőt a győzelmet és a győzők jogait. Elismerjük ezeket, Uraim. Elég reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a tényezővel kellőképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak volna az egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erő lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a konstrukciónak, amely összeomlóban van, mielőtt az építés befejeződött volna? Európa jövője igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük, Uraim, hogy a győztes hatalmaknak ez volna a mentalitása; ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, amelyekben Önök megállapították azokat az eszméket, amelyeknek győzelméért harcoltak, és amelyekben megjelölték a háború céljait.

Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a győzelmes nagy nemzetek mentalitása. Ne vegyék rossz néven, hogy a most győzelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl – hogy csak európai nemzeteket említsek – meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely mindig a nemes törekvések előőrse és a nagy eszmék szócsöve volt, annak a másik Angliának, a politikai szabadságok szülőanyjának, és annak az Olaszországnak, amely a reneszánsznak, a művészeteknek és a szellemi fejlődésnek a bölcsője volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a győző jogát, úgy azzal a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp érzek; hálával hajlok meg előttük és szívesen fogadom el őket mestereinkül és nevelőinkül. Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét, ezt a nagy erkölcsi befolyást, amelyre Önöknek joguk van, az erőszak fegyverének alkalmazásával, amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg; őrizzék meg sértetlenül örökségüknek ezt a legszebb részét.

Bízva ezeknek az eszméknek erejében, a bennünket környező minden nehézség, minden félreértés és minden akadály dacára, amelyeket utunkon felhalmozni igyekeznek, bizalommal lépünk arra az útra, amely végre megnyílt előttünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük ezt a legteljesebb jóhiszeműséggel. Bízunk az Önök által meghirdetett eszmék őszinteségében. Méltánytalanság volna Önökkel szemben másképpen gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezők erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és azt kívánom Önöknek, Uraim, hogy fegyvereik dicsőségét szárnyalja túl annak a békének a dicsősége, amelyet Önök a világnak adnak.

Csak egy pár szót kívánok még, Uraim, némely részletkérdést illetőleg ejteni.

Beláthatják, hogy nem térhettem ki a nekünk felajánlott béke részletes tárgyalására. Egyedül a területi kérdéssel foglalkoztam, mert ez a kérdés magában foglalja a többieket. Fel szeretném azonban hívni figyelmüket még egynéhány pontra, amelyeknek megoldása nézetem szerint rendkívül sürgős.

Mindenekelőtt itt van egy humanitárius kérdés, a hadifoglyok kérdése.

A békeszerződés rendelkezései szerint a hadifoglyok hazaszállítása csak a béke ratifikációja után történhet meg. Kérem Önöket, Uraim, tekintsenek el egy olyan formális rendelkezéstől, amely miatt annyi ártatlan családnak kell szenvednie.

A szerencsétlen szibériai hadifoglyok ügyében külön beadvánnyal fordultunk a Legfelsőbb Tanácshoz. Ennek a kérdésnek megoldásánál hivatkozom az Önök jóságára és emberiességére; oly érzések ezek, amelyeknek, még háborús időben is, fölötte kell állaniuk a politikának. Még egy megjegyzést kívánok tenni a pénzügyi klauzulákra vonatkozólag.

Nézetem szerint a békeszerződés nem veszi eléggé figyelembe Magyarország különleges helyzetét. Magyarországnak két forradalmat, a bolsevizmus négy hónapos dühöngését és több hónapos román megszállást kellett átélnie. Ily körülmények között lehetetlen, hogy a szerződés által tervbe vett pénzügyi és gazdasági határozatokat végre tudjuk hajtani. Ha a győztes hatalmak polgárai által részünkre folyósított hitelek a béke aláírásának pillanatában – mint ezt a javaslat kimondja – behajthatók lesznek, ez a fizetésképtelenséget, a csődöt jelenti, amelynek visszahatását kétségkívül a győztes hatalmak éreznék. Valóban sok hitelezőnk van az Önök országaiban. A hitelek visszafizethetők lesznek, ha erre nekünk haladékot adnak, de nem lesznek visszafizethetők, ha azonnal követelik azokat tőlünk.

Azt követelik továbbá tőlünk – és ez is igazolja, hogy mennyire hasznosabb lett volna bennünket már korábban meghallgatni –, hogy Ausztriának vasércet szállítsunk. Mivel magunk is abban a helyzetben vagyunk, hogy ércet kell importálnunk, ezt a rendelkezést nem tudjuk teljesíteni.

Hasonló a helyzet az épületfa tekintetében.

Ezekre a részletekre nézve kérem az Önök jóakaratú megfontolását, amelyet már az Önök képviselői részünkre kilátásba helyeztek.

Mielőtt szavaimat befejezném, hálásan köszönöm, Uraim, hogy alkalmat adtak nekem álláspontomnak élőszóval való kifejtésére, és hogy beszédemet oly jóakaratú és állandó figyelemmel kísérték.

Néhány szót szólnék még olaszul is, hogy kimutassam mélységes tiszteletünket az olasz nemzet iránt. A magyar vér és az olasz vér nem ömlött mindig szemben álló táborokban: sokszor ömlött olyan harcmezőkön is, ahol a két nemzet közösen küzdött régi jogtalanságok ellen, a szabadságért.

Én ezeknek az emlékeknek védelme alá helyezem magamat avégett, hogy Olaszország olyan támogatásban részesítse jogos észrevételeinket – ha azok jogosaknak találtatnak –, aminőt az igazságosság elvei és Európa érdekei kívánatossá tesznek. "

Apponyi Albert

2017. június 1., csütörtök

Ellopták a székely zászlót Kilyénből

Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka eltűnt a kilyéni református templom előtt felvont nagy méretű székely zászló – tájékoztatta lapunkat Nagy Gábor Levente.

Az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetője a megyeszékhely csatolt településének református lelkészével együtt tegnap a rendőrségen is jelentette az esetet.
Mint ismert, a székely zászló felvonását a polgári alakulat kezdeményezte még tavaly, ők adományozták azt, és fel is vonták a templom előtt, senkit nem zavart. A vasárnapi istentisztelet alatt is ott volt a jelkép, hiányát hétfőn észlelték. Nagy méretű zászlóról van szó, nem lehetett csak úgy „leszedni”, eltávolításához fel kellett szerelkeznie az elkövető(k)nek, az acéldrótot előbb el kellett vágni – a nyilvánvalóan szándékos akció nyomai láthatók. Bár nem biztos, hogy köze van az esethez, a helybeli lelkész gyanúsnak talált tegnap este egy templom körül fényképező férfit, aki végül beült egy bukaresti, ideiglenes rendszámú fekete autóba és elhajtott.
Úgy látszik, ha már másként nem tudják levetetni a székely zászlót, valakik attól sem riadnak vissza, hogy ellopják – kommentálta az esetet Nagy Gábor Levente. Az MPP-s politikus ugyanakkor leszögezte: hétvégére, pünkösdre új zászlót helyeznek majd el a templom előtt. Ha pedig eltávolíttatják, ellopják, helyette tízet vonnak fel – fűzte hozzá. 
 

2017. május 12., péntek

Gyűlöletkeltők fóruma

Normális körülmények között kár is lenne vesztegetni rájuk a szót. Pár tucatnál aligha több megélhetési román, volt vagy inkább ma is aktív szekusok, hivatásos gyűlöletkeltők, akiket olyan jól ismerünk, hogy előre tudjuk, mi lesz a reakciójuk, ha a magyarokkal szemben amúgy is ellenséges romániai közhangulatban és a meglehetősen kedvezőtlen politikai körülmények dacára is sikerül bár egy lépést tenni a normalitás irányába – a kórházi anyanyelvhasználatot biztosító törvényt ugyanis leginkább ennek tekinthetjük.

Nem valamiféle kegyről van tehát szó, amelyet úri nagylelkűségében biztosít a többségi nemzet a magyar anyanyelvűek számára, hanem egy olyan természetesnek számító helyzetről, amely során az ellátásra szoruló beteg anyanyelvén panaszolhatja el bajait az őt kezelő orvosnak. Hogy aztán a lehető legpontosabb diagnózist felállítva a létező legjobb kezelésben részesítsék – esetenként akár életét is megmentsék.
Éppen ezért, bármennyire jól ismerjük is a Kovászna, Maros és Hargita Megyei Románok Civil Fórumát, bármily jól tudjuk: számukra a túlélés egyetlen esélyét jelenti a nacionalizmus, ezen jogszabály ellen agitálni túlmutat a már megszokott nemzetféltő retorikán, alig leplezett magyarellenességükön: velejéig romlott figurákra valló, aljas, embertelen fogás, mert a legalapvetőbb emberi jog, az élethez való jog korlátozásáról van szó. Vagy talán az sem jelent számukra lelkiismereti kérdést, hogy adott helyzetben a beteg életébe kerülhet, ha nyelvi korlátozások miatt nem tudja pontosan elmagyarázni tüneteit?
Az önmagát civil szervezetnek nevező soviniszták gyülekezete olyan határt lépett át az említett törvény elleni tiltakozásával, amelyet nem lehet szó nélkül hagyni. Minden lehetséges hazai, de főként nemzetközi fórumon el kell mondanunk: íme, az oly sokat dicsért romániai demokráciában, ahol a kisebbségi kérdést példaértékűen megoldották, a magyarellenesség olyan csúcsokat döntöget, hogy attól sem riadnak vissza, ha emberi életeket veszélyeztet.
De nem csak – vagy nem is elsősorban – a mi felelősségünk ez. A fórum legutóbbi, gusztustalan és felháborító megnyilvánulása ellen fel kellene lépnie végre minden felelős román politikai vagy „igazi” civil szervezetnek, az ortodox egyház vezetőinek, a választott önkormányzati képviselőknek is – hacsak nem akarnak maguk is részeseivé válni annak a gyalázatnak, amelyet ez a pár tucat hivatásos gyűlöletkeltő elkövet.
 

Kihallgatják a tanácstagokat (Wass Albert utca)

Attól függetlenül, hogy a névadásról szóló határozatot Kézdivásárhely önkormányzata visszavonta, amint azt korábbi vizsgálatában az ügyészség is megállapította, Sebastian Cucu prefektus kérése nyomán a bűnvádi eljárást újraindították, és jelenleg az ügyészség kérésére a megyei rendőrség folytatja a bűnügyi kivizsgálást a Wass Albert utcanév ügyében.
 
 
Azokat hívatják a megyei rendőrségre, akik tagjai voltak az előző önkormányzatnak, és megszavazták, majd visszavonták a névadásról szóló határozattervezetet.
Értesüléseink szerint a beidézett személyeknek öt kérdésre kell válaszolniuk. A Wass Albert utcával kapcsolatos határozattervezetet előterjesztő Illés Botondot tegnapig még nem hívatták a rendőrségre, de Bokor Tibor polgármester tudomása szerint a 2012–2016 közötti időszakban mandátummal rendelkező önkormányzati képviselők kilencven százalékát már kihallgatták.
 

2017. április 17., hétfő

Támad Soros médiabirodalma

Újságírás helyett politikai szándékot szolgálnak ki Soros György kénye-kedve szerint magyarországi sajtóorgánumok. Soros György még a látszatra sem ad, közvetlenül a saját megbízható kádereit ültette például a 444.hu-t üzemeltető cég vezetőségébe, és a támogatásért cikkeket, felületeket kér. Ifjabb Lomnici Zoltán, a cöf szóvivője szerint összehangolt támadás folyik a magyar emberek ellen.

A Tények szerint  Soros György által működtetett hálózat lelepleződött és a magyar emberek biztonságát veszélyezteti. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF szóvivője képmutatónak és átlátszónak tarja, hogy a Soros média,- és civil-hálózat beszél kormányközeli sajtóattakról.
Az alkotmányjogász szerint a valóság teljesen más:
“összehangolt, nemzetközi és hazai fronton is zajló támadás indult hazánkkal szemben, amelyben a Soros György által pénzelt írott és elektronikus média, valamint a magukat jogvédőnek nevező ügynökszervezetek és lobbicsoportok is aktívan részt vesznek.”


  • A Tények szerkesztő több hazai ellenzéki médium főszerkesztőjét megkérdezték írásban, hogy Soros György befolyásolja-e a szerkesztőség munkáját?
  • Hány szerkesztő, újságíró végzett a Soros-egyetemen? Igaz-e, hogy újságírás helyett politikai szándékot szolgálnak ki egy milliárdos kénye-kedve szerint?
  • Igaz-e hogy a tüntetések méretéhez képest azért kapnak eltúlzottan nagy felületet ezek az események, mert erre vonatkozó kérést, utasítást kapott a szerkesztőség?
Kérdéseiket elküldték a 444.hu, a hvg.hu, 24.hu, az RTL Klub híradó valamint az mno.hu- vezetőjének is. Csak a 24.hu-tól érkezett válasz. A Ripost információ szerint kézi irányítás van a 444.hu-nál: Soros saját külföldi embereit ültette az igazgatóságba.Soros György meg sem próbálta elfedni a lényeget, közvetlenül a saját megbízható kádereit ültette a 444.hu-t üzemeltető cég vezetőségébe. Két személyt is delegált az igazgatóságba Maria Nemcovát az Open Society korábbi prágai programigazgatóját és Valer Kotot, aki szintén kipróbált megbízható kádere az üzletembernek.

forrás: Oláh Gellért, 888.hu


2017. április 15., szombat

Anyanyelvhasználat a kórházakban: Dan Tănasă támadja a törvényt

Még ki sem hirdette az államfő, máris támadja a magyar közösség szimbólumhasználata elleni pereiről ismert Dan Tănasă a héten megszavazott törvényt, amely biztosítja a kisebbségek anyanyelv-használati jogát a kórházakban és a szociális intézményekben.
A parlamenti választásokon egy nacionalista párt színeiben induló blogger szerint a jogszabály célja „az etnikai tisztogatás az erdélyi kórházakban”, és újabb lépést jelent „a magyar nyelv hivatalosítása” irányában.
Tănasă párhuzamot von az új törvény és a 2001-es közigazgatási törvény között. Szerinte ez utóbbi jogszabályt is „etnikai tisztogatásra” használta az RMDSZ Székelyföldön „és nem csak”. Ezt tette ugyanis szerinte lehetővé, hogy Hargita és Kovászna megyében „csak magyarokat alkalmazzanak a polgármesteri hivatalokba és az önkormányzati intézményekben”.
Szerint „szintet lépett” az RMDSZ, most a kórházak következnek. A blogger két forgatókönyvet vizionált: vagy kirúgják a románokat, hogy helyet csináljanak a magyarul tudó személyeknek az RMDSZ által ellenőrzött régiókban, vagy személyzetbővítésre kényszerítik az amúgy is szűkös költségvetésű kórházakat.
„A törvényt etnikai tisztogatásra lehet felhasználni az erdélyi kórházakban. A kórházigazgatók a jogszabályra hivatkozva kirúghatják a román alkalmazottakat, hogy magyarul beszélő szakembereket vegyenek fel helyettük” – mondta Tănasă a dcnews.ro portálnak.

maszol.ro

2017. április 13., csütörtök

Ki a terrorista? (Farkas Réka írása)

Tipikus, Romániára jellemző döntés született pénteken a kézdivásárhelyi „terrorista”-perben: el is ítélték a két vádlottat, meg nem is. Pontosabban, a vádpontok jelentős része alól felmentették, de azért a nyakukba varrtak annyi börtönbüntetést, amennyit már leültek előzetesben. Nehogy Strasbourgba rohanjanak kárpótlásért ártatlanként történt meghurcoltatásuk miatt. No meg az ügyészség bőrét is menteni kellett, bár részben, hisz a hatalmas „bomba”, melyet 2015. december elsején a román közvélemény elé dobtak, túl nagyot robbant ahhoz, hogy most teljesen nem létezőnek nyilvánítsák.

Emlékezhetünk, mekkora égiháború kerekedett ama másfél évvel ezelőtti nemzeti ünnepen. Napokig zengett a sajtó a székelyföldi terroristáktól, a Román Hírszerző Szolgálat, no meg az ügyészség kiszivárogtatásainak hála vadabbnál vadabb forgatókönyvek keringtek hatalmas erejű bombákról, fegyverkező fiatalokról, Erdély elszakításának kísérletét kész tényként kezelték legtöbben. Egykettőre dutyiba is vágták előbb az egyik, majd a külföldről hazatért másik gyanúsítottat. Tavaly május végére megszületett a vádirat, amely inkább emlékeztetett magyarellenes nacionalista propagandaanyagra, mint jogi munkára, megbélyegezte nemcsak a hatvannégy vármegyéseket, de a székelyföldi autonómiáért síkra szállókat is, külföldi, főként orosz kapcsolatokat „tárt fel”, és összemosta a jelennel Marosvásárhely fekete márciusát, sőt, még az 1984-es sepsiszentgyörgyi szoborrobbantást is, mindenikért a magyarokat téve felelőssé. Jól elhelyezett illusztrációkkal igyekeztek fokozni a hatást, hogy Székelyföldön nemcsak az életerős ifjak gyakorlatoznak, fegyverkeznek, de még az óvodások is magyar zászlóval vonulnak. A vádirat nemcsak a kézdivásárhelyi „terroristák”, de minden Romániában élő magyar bűnösségéről szólt, összeállítói igyekezete egyértelmű volt: Beke és Szőcs elítélése mellett terrorista bűncselekménynek akarták nyilváníttatni a székelyföldi autonómiamozgalmat is.
Aztán a tárgyalás előrehaladtával szép lassan szertefoszlottak a vádak, kiderült, bizonyíték semmire sincsen. Bekééket előbb háziőrizetbe, majd bírósági felügyelet alá helyezték, megváltoztatták a jogi besorolást, és bár az ügyészség súlyos börtönbüntetést kért, a bíróság ejteni kényszerült a bizonyítékokkal alá nem támasztott vádak többségét, de hogy nyomozó kollégáik munkája ne tűnjék teljesen hiábavalónak, elítélték a vádlottakat pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért. No meg, hogy valamelyest elégtétellel szolgáljanak a magyarellenes erőknek, fasiszta jellegű, idegengyűlölő, rasszista szervezetnek minősítették a HVIM-et.
Ez hát a székelyföldi terrorizmus perének első fejezete, lesz második is, mert a vádlottak teljes ártatlanságuk kimondását követelik, és mint tudjuk, Romániában ez nem kockázatmentes próbálkozás. De mindezen túl marad a kérdés: felelniük kell-e valaha azoknak, akik ezt az egész cirkuszt kreálták, akik nemcsak a két ártatlan férfit hurcolták meg, de megbélyegezték az egész magyar közösséget, újra lángra lobbantották a hamu alatt parázsló magyarellenes gyűlöletet? Lesz-e román bíróság, mely kimondja, ki is volt valójában a terrorista ebben a történetben?

http://www.3szek.ro Farkas Réka

A Jobbik is beállt Soros György mögé

A Jobbik képviselői - a liberális-szocialista képviselőkkel együtt - támogatják azt a törvényt, mely a Soros-egyetem alkotmányossági vizsgálatát indítványozza elő.
 
 
A HVG beszámolója szerint a jobbikos képviselők támogatják a baloldali pártok által kezdeményezett alkotmánybírósági beadványt, így meglesz a szükséges 50 fő, így utólagos normakontrollt kérhetnek az AB-től.A képviselői aláírások gyűjtését a Párbeszéd és az LMP kezdeményezte, az MSZP rögtön jelezte, képviselőik támogatják. Szávay István kifejtette, hogy mind az LMP, mind az MSZP kezdeményezését aláírja.

888.hu