Székelyföldi soviniszta román szervezetek az erdélyi magyarság elnyomásával harcolnának a "román megmaradásért"

Ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását, programjaik állami finanszírozását és parlamenti képviseletet kérnek a székelyföldi úgynevezett románok szervezetei.

A 27. alkalommal megszervezett, a magyarság elleni uszításra hangolt Marosfői Nyári Egyetem szerdai napján foglalkozott a számbeli kisebbségben élő székelyföldi román közösségek helyzetével.
A nyári egyetemen Marian Știopu, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke többek között arra kérte a kormányt, a parlamentet és az elnöki hivatalt, hogy „tegyenek sürgős és határozott lépéseket annak a megakadályozása érdekében, hogy Magyarország végérvényesen kiterjessze társszuverenitását Székelyföldre”, és normalizálják az etnikumközi kapcsolatokat Hargita, Kovászna és Maros megyében.
Marian Știopu szerint a létrehozandó kormányhivatalnak az lenne a feladata, hogy védje a románok jogait és kulturális identitását, és akadályozza meg a románok etnikai alapú hátrányos megkülönböztetését a térségben.

Úgy vélte, a kormányhivatalt a miniszterelnöknek alárendelt „nemzeti identitás államtanácsosának” kellene vezetnie. A civil fórum vezetője ugyanakkor több pénzt is kért, szerinte a központi költségvetésből kellene finanszírozzák a székelyföldi románok kulturális projektjeit, intézményeit, egyházi és civil egyesületeit és kiadványait.

Kezdeményezte, hogy alkossanak törvényt, amely biztosítja a három megye románságának képviseletét a parlament alsóházában. Továbbá szóba hozta az úzvölgyi katonatemetőt is, melynek helyzetét el kellene intézni. A székelyföldi román szervezetek fóruma azt is követeli, hogy a parlamenti pártok fogadjanak el egy olyan paktumot, „amelyben ünnepélyesen kijelentik, hogy soha nem fogadják el az etnikai alapú területi autonómiát Romániában”. Felszólította Románia kormányát, parlamentjét és elnöki hivatalát, hogy határozottan utasítsák el a budapesti kormány „abnormális” beavatkozását Románia belügyeibe.

Sőt, hogy a kormány ne csak adjon, arra is felszólították az állam illetékes szerveit, hogy elemezzék a romániai magyarok magyar állampolgárságának, a földtulajdonnal való szabad kereskedésnek, valamint a magyar állam térségbeli stratégiai beruházásainak közép- és hosszú távú következményeit. Azt is javasolta, hogy – szlovák mintára – olyan törvényt fogadjanak el, amelyik megakadályozza, hogy a kettős állampolgárok tisztségeket tölthessenek be a helyi és a központi közigazgatásban – ami így elvileg a kistestvér moldovaiaknak is keresztbe tenne, de ez a kezdeményezők legkisebb baja.

[Forrás, MTI, Agerpres]

Újabb területfoglalásra készülnek a románok? Nem nyugszanak bele, hogy Székelyföldhöz tartózik a Békás-szoros

Közel százan vonultak vasárnap utcára Piatra Neamț-on a ploiești-i törvényszék azon döntése ellen, amely szerint a Békás-szoros Hargita megyéhez, nem Neamț megyéhez tartozik. A Neamț megyével közel tíz éve elhúzódó határvitában Hargita megye számára kedvező döntést hozott a bíróság.


A június 13-ai alapfokú ítélet megsemmisíti azt a jegyzőkönyvet, amely a két megye közötti törvénytelenül meghúzott határt szentesíti. Az úzvölgyi esethez hasonlóan a határt a két megye kataszteri hivatala törvénytelenül módosította Hargita megye kárára még a múlt rendszerben.


Az akkori döntés révén a térség egyik legnagyobb turisztikai attrakciója, a Békás-szoros is Neamț megyéhez került. Az ítélet jogerőssé válásával mintegy 700 hektár kerülhet vissza Hargita megyéhez, Gyergyószentmiklós város közigazgatása alá. Az Agerpres hírügynökség azt írja, vasárnap közel százan vonultak népviseletben, román zászlókkal utcára az alapfokú ítélet ellen.
A több településről érkezett résztvevők – köztük gyerekek – hazafias rigmusokat skandáltak. Román politikusokat is kiszúrtak a tömegben, többek között a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) városi vagy megyei tanácsosait, részletezi az Agerpres.
 
[Agerpres]

Megszerzett nyelvi jogokat is eltöröltek

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint elfogadhatatlan a bukaresti kormány által sürgősségi rendelettel elfogadott közigazgatási törvénykönyv, mert az a kisebbségi jogok tekintetében több tíz évvel, a múlt század 90-es éveibe veti vissza Romániát.

• 
  Fotó: Cemo

A parlamenti munka során kidolgozott törvénykönyv-javaslathoz az RMDSZ törvényhozói közel száz módosítást fogalmaztak meg, ebből számos javasolt rendelkezés a nyelvi jogokra jelentett volna garanciát, bővítette volna azokat – tájékoztatott szerdai hírlevelében a szövetség. „Amit szakmai munkával és politikai támogatással a parlamentben sikerült elérnünk, azt a kormány teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, és kitörölte a kedden tárgyalt változatból” – mutatott rá a törvénykönyv kidolgozásáért felelős parlamenti különbizottság tagja. „A kormány azt az álláspontot képviseli, hogy Románia egy modell ország a kisebbségi jogok tekintetében. Ezzel szemben a sürgősségi rendelet a megszerzett nyelvi jogokat is eltörli, olyanokat, amelyeket 13 éve hatályban lévő törvény szentesít” – fogalmazott Cseke Attila.
A közigazgatási törvénykönyv-javaslatot a parlament fél éves szakbizottsági munka után megvitatta és elfogadta, az ellenzéki pártok azonban alkotmánybírósági óvást emeltek ellene, így nem léphetett érvénybe.

Az MTI megkeresésére Cseke Attila kifejtette: tavaly a parlamenti vita során a közigazgatás működését egységes keretbe foglaló kódex tervezetébe az RMDSZ törvényhozóinak öt nagy kérdésben – köztük a közterületek többnyelvű feliratozásában, a hatóságokkal folytatott anyanyelvű kommunikációban és a kisebbségi jogok megengedő értelmezésében is – sikerült a magyar közösség számára fontos pontosításokat és többletjogokat elfogadtatnia, ezek közül azonban csak az anyanyelvű önkormányzati formanyomtatványok bevezetése maradt meg a kódex új változatában, de ezek elfogadtatását is lényegesen megnehezítették.

A frakcióvezető szerint a kódex azért jelent visszalépést a kisebbségvédelemben, mert a jelenleg hatályos anyanyelv-használati jogokat is visszanyesi, korlátozza. Példaként a megszerzett jogokat védő, 2006 óta érvényes előírások eltörlését említette. Ez azt jelenti, hogy a magyarság szerzett jogait is elveszítheti azokon a településeken, ahol számaránya a húszszázalékos nyelvhasználati küszöb alá csökken, vagyis el kellene távolítani a kétnyelvű feliratokat azokon a településeken, ahol (román betelepítés, a kisebbségiek elvándorlása vagy asszimilációja miatt) húsz százalék alá csökken a kisebbségi lakosságarány. Az új változat szerint a megszerzett jogok védelme csak a következő népszámlálásig érvényes – magyarázta az RMDSZ politikusa.
Egy másik visszalépés, hogy az új törvényszöveg kétnyelvű helységnévtáblákról rendelkezik, ami egy anyanyelv-használati jog elvesztéséhez vezethet azokon a településeken, ahol a történelmi hagyományoknak megfelelően több nyelven – románul, magyarul, németül, szerbül – is kihelyezték a helységnévtáblákat.

Az MTI kérdésére, vajon annak tulajdoníthatók-e a kisebbségjogi visszalépések, hogy az RMDSZ az EP-választások előtt felfüggesztette parlamenti együttműködését a kormánypártokkal, Cseke Attila annyit mondott: erre inkább a koalíciónak kell válaszolnia, az RMDSZ számára mindenesetre érthetetlen, ami történt. Hozzátette: a sürgősségi kormányrendeletet a parlamentnek is meg kell majd vitatnia, és elvileg ki lehet majd javítani, de a jogszabály addig is hatályos lesz.
Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője hangsúlyozta: a szövetség nem ért egyet a sürgősségi kormányrendeletek útján történt törvénymódosítással, s kilátásba helyezte, ismét beterjesztik módosításaikat, harcolni fognak a nyelvi jogokért. Mint fogalmazott, „ismét beigazolódott, hogy a széleskörű parlamenti vita és megalapozott szakmai munka jó tervezeteket, a kormány sürgősségi rendeletekkel hozott döntései pedig súlyos hibákat eredményez”.

https://www.3szek.ro/

Cristian Teodorescu: még meddig néztek hülyének bennünket?

 „Román vagyok. Nemzeti érzelmeim azonban szembemennek a napokban divatba jött nacionalizmussal.
Vegyes családba születtem és nőttem fel, magyar édesanyával, román édesapával.
A családban románul beszéltünk, iskoláimat román nyelven végeztem, és ortodox vallású vagyok, amit nem gyakorlok aktívan. Összes gyerekkori vakációmat a Nyárádmentén töltöttem, „falun”, Karácsonyfalván és Csibán, az akkor még teljesen magyar falusi környezetben. Ráadásul 3 évesen jóformán nem is tudtam románul, hiszen akkoriban a szülők a gyerekek születése után 3 hónappal visszatértek a munkába, úgyhogy engem nagyszüleim neveltek.
A tömbházak körül gyerekként fociztunk románok a magyarok ellen, a felállás csak az első 5 percig tartott, ezután vegyes csapatokat alkottunk, hogy kiegyenlítettek legyenek az erőviszonyok.
Fiatal koromban – román tannyelvű osztályba jártam, délután pedig magyar barátokkal sportoltam, úszás, biciklizés, vízilabda volt a program.
Miért ez a hosszú bevezető? Mert napok óta emészt ez a mesterségesen gerjesztett ellentét magyarok és románok között.

Véleményem szerint ‘90 márciusa „szükséges” volt ahhoz, hogy létrehozzák a Román Hírszerző Szolgálatot, amit mással nem tudtak legitimizálni 1989 történései után, mint hogy kirobbantották a 90-es etnikai konfliktust, ami éppen elegendő alapot adott a Titkosszolgálat megalapításához.
És el is érkeztünk a 2019-es, napjainkban történt Úz-völgyi eseményekhez. Több cikket és szakvéleményt olvastam el a témában, mind magyar, mind román történészek tollából. Biztos vagyok abban, hogy történelmi szempontból a hadi temető főként magyar hősök nyughelye, és elsősorban a magyarok számára bír jelentőséggel az emlékhely. Az egyetlen, elméletileg ott elhantolt román katona emlékét, a hősöknek kijárú tisztelettel övezik, a további 7 nemzetiséghez tartozó hős emlékével együtt.

A román hősök nem messze a magyar hősi temetőtől, egy másik sírkertben vannak eltemetve.
Mindezekből kiindulva, szerintem a románok szándékos provokációt követnek el a magyarok ellen, az állami szervek közrejátszásával.

És én, román létemre, elgondolkodok: miért az ördögért jó ez nekem? Mivel szolgálja a javamat, hogy mind a románok, mind a magyarok alkotóereje, figyelme és ideje egy álságosan kreált, meddő irányba kanalizálódik, amit – imitt-amott a Román Állam is táplál?
Miért provokáljuk a magyarokat? MI nyerünk ebből bármit is? A politikusok, á, ők igen, nyernek szavazatokat, a Titkosszolgálat megint talált magának munkát, de MI? Reálisan, milyen valós veszély Erdélyben, amiért meg kell alázzuk szomszédunkat, barátainkat, szerelmünket, munkatársainkat? A magyarok identitás-tudatának megsemmisítése cél lehet? Miért nem célkitűzés a románság nevelése és valós pozitív nemzeti értékeinek megismertetése? Miért nem tiszteletre és toleranciára tanítjuk gyerekeinket, hogy a maguk során őket is tiszteljék?
Marosvásárhelyen élek. Miért olyan nehéz sokak számára, hogy nyilvánosan elismerjék, hogy a város ma is azokon az infrastrukturális alapokon fejlődik, amit a magyarok építettek ki? Miért van bennünk ez a folyamatos kényszer, hogy meghamisítsuk a történelmet? Én megköszönöm a magyaroknak, hogy Marosvásárhelyt fontos várossá tették Erdély térképén. Miért kellene szégyeljem, hogy nyilvánosan kimondjam, amit gondolok?

Miért kellene én- jóérzésű embernek gondolom magam – eltűrjem azokat a hazugságokat és visszaéléseket, amit egy román nemzetiségű csoport félresiklott nemzeti érzelemtől vezérelve skandál ”öljük meg a magyarokat” vagy ”menjetek haza „? Én nem akarok senkit megölni, ez az ő hazájuk is, a mi hazánk is.

Őszintén: szeretem a magyarokat. Szavatartóbbak, műveltebbek, és jellemesebbek nálunk. Individualistábbak és céltudatosabbak.
Őszintén: szeretem a románokat. Lelkesebbek, megértőbbek, vidámabbak és önfeledtebbek. Összetartóbbak vagyunk.

Őszintén: szeretem Erdélyt. A legszebb és az otthonom. Hegyeivel, völgyeivel, tavaival, mezőivel és csodás legelőivel. Román falvaival, magyarok által alapított városaival és szász erődítményeivel. Sajátos varázserővel, amit Svájchoz hasonlítanak.
Miért tegyük tönkre, ami szép? Miért nem tanuljuk meg egymástól amit lehet és miért nem abban versengünk, hogy melyikünk tud többet, jobbat hozzáadni a közös életterünkhöz? Miért vagyunk vevők a manipulációra és a barikádok építésére?
És mégis még meddig néz bennünket hülyének a Román Állam?

Cristian Teodorescu https://mandiner.hu

Az úzvölgyi sírgyalázók helyett az élőlánc szervezőit büntette meg a csendőrség

Bírságolni azt tudnak, megvédeni a békésen tüntető polgárokat, már kevésbé.

Háromezer lejes büntetéssel sújtotta a Hargita megyei csendőrség Grüman Róbertet, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökét, amiért az Úzvölgyi temető körül június 6-án alkotott élőláncot nem jelentették be a hatóságoknak.

A politikus a Facebookon tette közzé a büntetés jegyzőkönyvét, melyből nem sok minden derül ki, csak annyi, hogy  a tüntetést 48 órával korábban kellett volna bejelenteni. Mivel ez nem történt meg, büntetést állítottak ki Grüman nevére.

Hogy miért pont a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke kapta a büntetést? Ez összefüggésbe állhat azzal, hogy Grüman jelentette be a Kovászna megyei önkormányzat június 6-i rendkívüli munkaülését az Úzvölgyében, a jegyzőkönyben azonban ez nem szerepel.
Grüman az MTI-nek elmondta: a bírság érvénytelenítését fogja kérni a bíróságon, az eljárás során vélhetően többet meg fog tudni a csendőrség álláspontjáról.

Foter.ro

Raffay Ernő: a liberalizmus okozta Trianont

Június 4-én, 99 évvel ezelőtt hozták meg Párizs környékén a trianoni diktátumot, amely Magyarország történelmének legsötétebb korszakát hozta magával. Vajon lehet-e újat mondani eme gyalázatos esemény előzményeiről? Raffay Ernő történészprofesszorral a Mediaworks megyei lapcsaládja megkeresésére elemezte az akkori folyamatokat.

Hirdetés

Mint a kártyavár, úgy omlott össze 1918-ban az ezeréves Magyarország. Törvényszerű volt ez az esemény?
Ha Trianon külső és belső okait részletesen megvizsgáljuk, azt a következtetést kell levonnunk, hogy a Magyar Királyság földarabolása a katonai vereség után, 1918 őszén kivédhetetlen volt. A fegyverszünet és a békekonferencia összehívása, 1918. november 3. és 1919. január közepe között még minden kialakulatlan volt:

ekkor kellett volna önvédelmi harcot folytatni a megszálló román, cseh és szerb csapatokkal szemben. Ehelyett a gyönge, önfeladó Károlyi Mihály kormánya és a kommunista véres őrjöngés következett.

Ez okozta az ország vesztét, mégpedig kivédhetetlenül. Tehát az ország földarabolása nem volt törvényszerű, ám az adott körülmények között kivédhetetlen helyzet alakult ki. Horthyék már csak mentették, ami menthető: nekik köszönhető, hogy nem szűnt meg teljesen a magyar államiság, hanem 1920-tól megindult az újjáépítés. Ha csonka országterületen is, de a Horthy Miklós és gróf Bethlen István nevéhez köthető országépítés éltette tovább a magyar létet, érdeket és lehetőségeket a Kárpát-medencében.

A tragédia mégis váratlanul ért mindenkit, pedig ezer jele volt annak, hogy a beteg súlyos állapotban van. A politikai elit miért nézte évtizedeken át tétlenül az eseményeket? Vannak olyan konkrét felelősök, akiket a történelem ítélőszéke elé lehetne állítani?
Korántsem csak Károlyit és Kun Bélát tartom felelősnek. A baj 1875 után kezdődött, a kapitalizmus viharos gyorsaságú kiépítésével. Tisza Kálmán miniszterelnöksége (1875–1890) alatt úgy jött létre a nem magyar kézben lévő tőkés gazdaság, termelés és pénzügyi rendszer, hogy jórészt nem külföldiek, de mégsem magyarok kezébe kerül a keletkező hazai vagyon. 1910-re már nemcsak a gyárak, bankok, hanem a nagybirtok jelentős része is idegen tulajdonban van. Tehát: nincs az ország sorsát meghatározó és kézben tartó magyar nagytőke, amely a maga érdekeit össze tudta volna kötni az ország megvédésével. Ennek megfelelően, bizonyos szervezetek, például a szabadkőművesség, megkezdték a magyar középosztály megsemmisítését is.

A háború 1914. évi kirobbanásakor oda egyszerűsödik a kérdés, hogy ha katonai vereséget szenvedünk, vége a magyar uralomnak és az ország integritásának. Károlyi és Kun ezt csak súlyosbították.

Tehát: újra kell írni Magyarország 1849 utáni történelmét, főleg a dualista korszakét. Ez előfeltétele Trianon teljes körű megértésének, ellenkező esetben érthetetlenné válik, hogy a „boldog békeidőknek” hazudott időszak egyik pillanatról a másikra fölbomlik. A dualizmus magyar liberális vezetőinek is súlyos felelősségük van az ország szétdarabolásában. Nem véletlen, hogy Szekfű Gyula már 1920-ban a liberalizmust tette fő felelőssé.

1990 előtt kizárólag az MTA-hoz kötődő, a kommunista diktatúra által kegyelt történészek határozhatták meg az egyes események megítélését. Hogyan jelent meg ezen keresztül Trianon a köztudatban?
Az MTA 1945-ig működött magyar érdek szerint, tudományos alapon, valóban magyar és tudományos Akadémia volt. Az intézmény a szovjet megszállás után Andics Erzsébetek, Gerő Ernők kezébe került, miközben szégyenszemre Hóman Bálintot már börtönre ítélése előtt, 1945 nyarán kizárták. Mindenki tudta, hogy

Lenin (helyesen) „imperialista rablóbékének” nevezte Trianont, azonban a népi demokratikusnak hazudott, valójában kommunista „testvérországok” egyben tartása céljából a kommunista kormányok meghirdették a küzdelmet a „magyar nacio­nalizmus” ellen.

A Trianon szó kimondása is lehetetlenné vált, aki ilyet tett, ideológiailag és politikai­lag ellehetetlenítette önmagát, páriává lett a hazai tudományos életben. Ez így volt az 1980-as évek közepéig. Aczél György legjobb emberei, Ormos Mária, Berend T. Iván, Ránki György és tanítványaik tartották megszállásuk alatt az MTA-t, ma pedig az ő szellemi utódaik határozzák meg a történetkutatást.
Ezek szerint az Akadémia kimentette magát a rendszerváltásból?
Az MTA bolsevik világának képviselői átmentették magukat. Minden kommunista akadémikus maradt, s fölvették maguk közé azokat a tanítványaikat, akik korábban az ő szellemi holdudvarukba kerültek. Az 1990-es évek elején, kormányzati nyomásra, fölvették Győrffy Györgyöt és Benda Kálmánt maguk közé. Én éppen e két kiváló embertől ismerem a tényleges akadémiai viszonyokat; már a nyolcvanas évek elejétől jártam hozzájuk s Kemény G. Gáborhoz. Az ottani rendszerváltást csak paródiaként tudjuk leírni:

a kommunisták 1990-ben egy reggel fölébredtek, s liberálisnak érezték magukat, tehát megoldódott a probléma. Az MTA társadalomtudományi részlegeit azóta a nemzetközi baloldal e két irányzatához: a szocializmushoz és a liberalizmushoz tartozó akadémikusok és intézeti kutatók határozzák meg.

Konzervatív-keresztény tudósok csak igen ritkán, az utóbbi években már egyáltalán nem válhatnak akadémikussá. E szomorú folyamat nem engedi Trianon kérdését a maga teljességében elővenni a hazai történetírásban.
Tehát a diktatúra szellemisége ma is jelen van az MTA-n?
Igen, sajnos az egykori kommunista diktatúra vezető akadémikus személyeinek kreálmányai, miközben akadémikusi pozíciójukat és óriási havi tiszteletdíjukat védik, természetesen a kutatás szabadságának álorcája mögött, kikezdhetetlennek látszó ideo­lógiai diktatúra jellemzi az Akadémiát.

Pedig vissza kellene térni a gróf Széchenyi István által javasolt Magyar Tudós Társaság alapjaihoz, s erre alapozva igenis fel lehet építeni egy modern, magyar érdekeket képviselő, valóban a tudományos kutatás elveire, s nem régmúlt, kiüresedett liberális és szocialista ideológiákra alapozott Magyar Tudományos Akadémiát.

Amíg ez meg nem történik, a mostani MTA a hazai társadalomtörténeti kutatások legnagyobb akadályozója.

A mai balliberális politikusok is olyannyira viszolyognak Tria­nontól, mint ördög a szenteltvíztől. Nekik miért nem fontos az ország legnagyobb tragédiája? Netán ez valami történelmi örökség?
Igen, történelmi örökségük. A hazai és nemzetközi baloldal az elmúlt száz évben „a testvérnépek megbékéléséről” beszélt, miközben nyilvánvaló, hogy például a Kárpát-medencei népek kibeszéletlen, sőt rendezetlen ügyeinek tisztázása nélkül nem lehetséges a megbékélés. A legnagyobb ilyen ügy éppen Tria­non:

amíg a vitás kérdéseket nem oldjuk meg, szó sem lehet megbékélésről; addig marad a szlovák, román, újabban súlyos ukrán soviniszta intézkedések tömkelege az ottani magyarok ellen.

A nemzetközi és hazai baloldal megmutatta, hogy e rendezésre ideoló­giai okok miatt nem képes, emiatt aztán minden ilyen fölvetést lesöpör az asztalról.

Szokták mondani, a történelem ismétli önmagát. Lát olyan mai folyamatokat, amelyek hasonlóak, mint száz éve, és amelyek végzetes következményekkel járhatnak?
Száz évvel ezelőtt Európa, Oroszországot és a balkáni országokat leszámítva, liberális kontinens volt, egyre erősödő szocialista mozgalmakkal. 1917, majd a Szovjetunió megalakulása, s főleg 1945 után, miután a világ egyhatoda szovjet típusú kommunizmussá alakult, Európa és a világ e két baloldali ideológiai irányzat uralma alá került. 1990-től, a szovjet tömb fölbomlásától napjainkig a liberalizmus uralja Európát.

Magyarországon az utóbbi évtizedben konzervatív fordulat kezdődött, komoly jelekkel arra nézve, hogy a keresztény Európa visszaállításának komoly kezdeményezései, döntései vannak egyes liberális nagy országokban is.

Tehát, napjainkban is komoly ideológiai harc zajlik. Száz éve a keresztény magyar nemzetállamot akarták belülről szétrombolni bizonyos erők és szervezeteik; napjainkban ugyanők akarják meggátolni a keresztény magyar nemzetállam visszaállítását.

A trianoni traumából máig nem gyógyulhatott ki az ország – de milyen állapotban van ma a beteg?
A föntebbi sorokban leírt európai ideológiai küzdelembe illeszkedik Magyarország kül- és belpolitikai helyzete, Trianonnal súlyosbítva. Nekünk, magyaroknak nem pusztán ideológiai, hanem nemzeti feladataink is vannak. Lehetetlen ugyanis úgy megteremteni a konzervatív Magyarországot, hogy közben a trianoni helyzet a nyakunkon marad. Európa egyetlen nemzetét sem darabolták szét olyan brutálisan, mint a magyart. Helyzetünk rettenetesen nehéz.

A kommunizmus idején a Varsói Szerződésben és a KGST-ben voltunk együtt azokkal a szomszéd népekkel, amelyeknek vezetői a legdurvább sovinizmussal nyomták el az oda került magyarokat; mostanában pedig az EU-ban és a NATO-ban vagyunk együtt többükkel.

Természetesen a helyzet nem reménytelen: Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió fölbomlása bebizonyította, hogy mindig keletkeznek történelmi lehetőségek előttünk. Ha van erős gazdaságunk és erős hadseregünk, a magyar érdeket képviselő kormányunk, már csak egy szempontot kell teljesíteni a normális magyar jövő eléréséhez. Végig kell gondolnunk, mi is a szándékunk és mik a lehetőségeink Trianonnal kapcsolatban. A történelem mindig hoz lehetőségeket.

A trianoni témával kapcsolatban a napokban újrakiadásban két könyve is megjelent. Az egyik az Erdély 1918–1919-ben, másik a Nagy-Románia megteremtése. Miért aktuális ez ma is?
A Nagy-Románia megteremtése című könyv A vajdaságoktól a birodalomig és a Balkáni birodalom című kötet átdolgozott, kibővített új kiadása. Azt a bő fél évszázados folyamatot mutatja be, amelynek során a különböző országokban szétszórtan élő románokat diplomáciával és háborúval egy országban egyesítették.

Románia évtizedeken át készült Erdély megszállására, ennek a hátterét ismerteti a kötet.

Az Erdély 1918–1919-ben pedig most is időszerű, ugyanis Erdélyben a mindenkori román kormányok legalább akkora intenzitással nyomják el, soviniszta intézkedésekkel keserítik meg a még ott élő magyarok életét, mint a szintén soviniszta kommunizmus alatt.

https://www.beol.hu

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat újabb panasszal fordult az illetékes szervekhez az oslói és máltai mérkőzések kapcsán

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat panasszal fordult az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) a román nemzeti válogatott Norvégiában és Máltán játszott mérkőzéseinek magyarellenes jellege miatt, valamint panaszlevelet küldött a Román Labdarugó Szövetségnek (FRF), a FIFA-nak, és az UEFA-nak.

 A jelenleg zajló 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező mérkőzéseinek keretein belül a román válogatott előbb a norvégiai Oslóban lépett pályára június 7-én, majd a máltai Ta’Qali Nemzeti Stadionban június 10-én. Mindkét mérkőzés alkalmával a válogatott szurkolótábora folyamatosan magyarellenes rigmusokat skandált, perceken keresztül lehetett hallani a televíziós közvetítéseken is, hogy "ki a magyarokkal az országból." Az oslói mérkőzésen mintegy 800 román szurkoló vett részt a xenofób akcióban. A jogvédelmi szolgálat szerint az eset önmagában is elfogadhatatlan, és csak fokozza az aggodalmat, hogy egyáltalán nem volt magyar vonatkozása a mérkőzéseknek, egyik játékvezető sem volt magyar, ráadásul a selejtezőben Románia és Magyarország más-más csoportban vesznek részt.

 Mivel a román válogatott szurkoló tábora idén már több esetben magyarellenes magatartást tanúsított, legyen szó hazai vagy idegenbeli mérkőzésről, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat levelet küldött a Román Labdarugó Szövetségnek (FRF), az FIFA-nak, és az UEFA-nak, ezekben kérve, hogy a lehető legszigorúbb büntetést alkalmazza a válogatott esetében. Ezen felül pedig diszkrimináció miatt az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz is panasszal fordult a szolgálat.

"Soha semmilyen körülmények között nem engedjük, hogy a magyarokat megfélemlítsék, és kitartunk az mellett, hogy a sport a fair play-ről kell szóljon. Továbbra is mindenkit arra bíztatok, keressen bennünket bizalommal, ha magyarokat sértő megnyilvánulásokat észlel" – jelentette ki Benkő Erika a jogvédő szolgálat igazgatója.

(közlemény) - a Transindex.ro portálról

Milyen magyarok vagytok ti?

Talán nincs is olyan felvidéki magyar (tisztelet a kivételnek), aki mindennapi beszédében ne használna – akaratlanul is egy-egy szlovák szót, kifejezést.  Nincs ebben semmi meglepő, így volt ez a múltban, és így van ez a jelenben is, hiszen szlovák nyelvi közegben élünk.  Munkahelyünkön, hivatali ügyintézés során,  orvosnál, boltban legtöbbször szlovák nyelven beszélünk, szlovák nyelvű nyomtatványokat töltünk ki, szlovák nyelven írjuk ilyen-olyan kérelmeinket, stb.
Mindezt nem mentségként hozom fel, viszont  nem kellene, hogy ez visszatükröződjék napi nyelvhasználatunkban. Kissé megszerkesztve, egyes szám első személyben egy csokorra valót gyűjtöttem össze kevert beszédünkből:

Zrusiltam  (megszüntettem) az úcsetomat (bankszámlámat), mert mán nem podnyikálok (vállalkozom). 
Voltam az obecnín (községi hivatalban) és beszéltem a sztarosztával (polgármesterrel). 
Új passzt (útlevelet) csináltattam.
Lejárt az obcsianszkim (személyi igazolványom).
Apám az internén (belgyógyászaton), a bátyám az  chirurgián (sebészeten), az asszonyom meg a ginekológián (nőgyógyászaton) fekszik.
Szóltam a szesztricskának (nővérkének). 
Egy fiatal osetrovatyel  (ápoló) tolt be az operacskára (műtőbe).
Kitöltöttem a dotaznyíkot (kérdőívet). 
Aláírtam a prezencskát (jelenléti ívet).
Vettem egy csokis nanukot (jégkrémet). 
Megírtam a zsiadosztyot (kérvényt).
Lekéstem a szpojt (csatlakozást).
Voltam aláírni az úradon (hivatalban).
Lefagyott a pocsítacsom (számítógépem).
Elkészítettem a faktúrát (számlát).
Két szmenára (műszakra) járok dolgozni.
Párkit (virslit) vettem, mert nem volt spekacskijuk (kötözött kolbászuk).

Hadd ne soroljam tovább azokat  a napi beszédünkben gyakran használt szlovák szavakat, kifejezéseket, melyeknek szinte kivétel nélkül jól ismerjük a magyar megfelelőjét, csakhogy puszta megszokásból, vagy rossz beidegződés miatt szlovákul vesszük a nyelvünkre.
Ne higgyük, hogy ez általában csak azokra jellemző, akik nem anyanyelvi iskolába jártak, mert a magyar iskolát végzettek közül is meglehetősen sokan beszélnek kevert nyelven.  Ezek közé tartozó barátaimat vagy ismerőseimet emiatt időnként nem mulasztom el megfeddni, amire legtöbbször azt válaszolják, mit kekeckedek velük, hiszen úgyis értem, miről van szó.
Jó, jó, én értem, de mit értene ebből, mondjuk egy anyaországbeli ismerősük? Ja, hogy vele beszélgetve jobban ügyelnének szavaik megválogatására? Na, ezt akartam hallani!

Nemde egymás között társalogva is jobban kellene vigyázni beszédünk tisztaságára?!

Annál is inkább, mert már  iskolás gyermekeink, sőt óvodás unokáink is „párkiznak”, „nanukoznak”, stb, stb. Így aztán nem csodálkozom azon, hogy  kedves

szlovák ismerősöm egy alkalommal epésen megjegyezte: Milyen magyarok vagytok ti, hogy lépten-nyomon szlovák szavakat kevertek beszédetekbe?!

Egyik oldalon harcolunk szülőföldünkön anyanyelvünk akadálytalan használatáért, magyar feliratokért hivatalokban, közintézményekben, kórházakban, másik oldalon meg beszédünkben meggondolatlanul, rossz megszokásból bizony sokszor szlovákul használjuk azok megnevezését.
Jól van ez így?!

https://felvidek.ma

A román futballszurkolók Oslóban is az erdélyi magyarokat gyalázták

„Ki a magyarokkal az országból!” – ezt skandálták más idegengyűlölő üzenetek mellett hosszú perceken keresztül a román ultrák péntek este Oslóban, a Norvégia-Románia Eb-selejtezőn.

A gsp.ro helyszíni tudósítása szerint a szurkolók a mérkőzés első félidejében nyilvánultak így meg, és magatartásuk összefügg az úzvölgyi incidensekkel. A portál azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az ultrák így a román válogatottnak ártanak.
Az UEFA már korábban is büntette a Román Labdarúgó-szövetséget a román szurkolók xenofób magatartása miatt. Mivel már „visszaesők”, a szankció is súlyos lehet: a trikolórok kénytelenek lesznek nézők nélkül játszani a következő hazai mérkőzésükön.
A Norvégia-Románia selejtező egyébként 2-2-es eredménnyel ért véget.

Maszol.ro

Harminc éve akár a háború is kitörhetett volna egy erdélyi magyar srác szökése miatt

Mi járt azért, ha valaki egy ismert erdélyi magyar író fiaként kiállt az elveiért? Lehetett-e másképp dönteni, ha a hírhedten vadállat szekusok rászálltak az emberre? Filmbe illő sztori a huszonéves erdélyi srácról, a szabályokat áthágó nagykövetről és a szemet hunyó MSZMP KB titkárról. Szökés a földi pokolból, Ceausescu Romániájából.

A nagybányai Pászkán-család a Ceausescu-korszak egésze alatt a román állambiztonság, a hírhedt “Szekuritáté” megfigyelésének és zaklatásának volt kitéve. A rendszer hajlíthatatlan irredenta, nacionalista családként tartotta számon Pászkánékat, akik minden körülmények között ragaszkodnak elveikhez, magyarságukhoz, nem lehetett őket megfélemlíteni, megtörni, beszervezni. Az állambiztonság minden lépésüket figyelte, házukat évtizedekre bepoloskázták.

Javaslat a titkosszolgálat részéről, hogy saját megfigyelési aktát nyissanak Pászkán Zsoltról.

Viszonylag hamar felhívtam magamra a szekusok figyelmét ugyanis már az általános iskolában rendszerellenes újságot indítottam, megtagadtam a kórusban való részvételt, ahol Ceausescut dicsőítő dalokat kellett volna énekelnem. A középiskolában küldetésemnek tekintettem, hogy harcoljak a szórványban élő erdélyi magyarok közt tapasztalható nyelvromlás ellen, ezért minden magyar osztálytársamat felszólítottam, hogy amikor velem beszélnek csak magyar szavakat használjanak. Az volt a jó, hogy amikor ezekért az akcióimért Apámat kérdőre vonták akkor ő azt mondta, hogy a fia minden ilyen cselekedetével egyetért.

– emlékszik vissza a kezdetekre Pászkán Zsolt.

Pászkán Zsolt securitatés aktájának borítója

Mindez a ’80-as évek eleji Romániában történt, ahol tombolt a sztálini típusú diktatúra, az ilyen hozzáállásért akkoriban kicsapás, a szülőknek fenyegetés, vagy akár börtön járt, de tudjuk, hogy a Securitate adott esetben a balesetnek álcázott gyilkosságtól sem riadt vissza, ha az ellenség hajlíthatatlannak bizonyult. Az Apa, Pászkán János, írói álnevén Pusztai János, ekkora már ismert erdélyi magyar író volt, aki regényeiben áthallásosan mutatta be a Ceausescu-féle Románia abszurd, orwelli világát. Negyedik kötetét, a Zsé birtokát a kiadás előtt bezúzatta a cenzúra.

Apám nem volt benne a nagy írói körökben, mert azt az utat választotta, hogy nem akart megalkudni, inkább elment a gyárba dolgozni szerszámlakatosként, mindennap lehúzott 8 órát, de utána azt írt, amit akart. Nem ült egy szűk szerkesztőségben és nem rettegett attól, hogy jaj mi lesz, ha nem ír valami pozitívat a rendszerről, mert akkor nem adják ki, és éhen hal.

A romániai magyar írótársadalom az 1960-as évek közepétől kezdve a nacionálkommunista diktatúra és a kisebbségi lét kettős nyomása alatt élt. Sokan a zsarolás vagy a megfélemlítés miatt megtörtek és a Securitate besúgói lettek. Pászkán Zsolt ennek ellenére nem hiszi, hogy ne lehetett volna ellenállni a rendszernek, szerinte inkább arról van szó, hogy mindig lehetett kifogást találni arra, hogy miért írjon valaki jelentéseket az ismerőseiről, barátairól.

A megfélemlítés akkor működik, ha van valami olyan, amit te annyira akarsz, hogy beadod a derekad, de ha nincs ilyen dolog, akkor vagy igazán szabad.

Az olyan nagy író ikonok, mint Sütő András vagy Szilágyi Domokos megkötötték a maguk kompromisszumait. Sütő András a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja volt, ugyan nem láttam róla szekuritátés aktát, de kérdem én hogyan lehetséges ilyen pozícióba jutni, ha nem egyezel ki a hatalommal. Szilágyi Domokos félistennek számított az erdélyi magyarság körében, a ballagási meghívókon Erdély-szerte a végzős diákok az ő kitartásról szóló idézeteivel búcsúztak az iskolától, tanáraiktól. Emlékszem bennem mindig volt egy hamisság érzés ezzel kapcsolatban.

Szilágyi Domokos a tragikus sorsú költő, akit beszervezett a Securitate, végül fiatalon öngyilkos lett.

Szilágyi Domokosról, az ünnepelt költőről jóval a rendszerváltás után derült ki, hogy egy-két egyetemi társáról és író ismerőséről éveken keresztül jelentett a Securitaténak. Jelentései nyomán többen súlyos, 10-15 éves börtönbüntetéseket kaptak. Szilágyit az 1956-os forradalom után szervezték be vélhetően zsarolással, a román állambiztonság akkoriban azokra az erdélyi magyarokra akart lecsapni, akik szimpatizáltak a magyarországi forradalommal. Szilágyi Domokos a tragikus sorsú költő a nyomás alatt az alkoholizmusba menekült, majd fiatalom mindössze 38 évesen önkezével vetett véget az életének.

Én nem hiszek abban, hogy jaj nem volt kiút, dehogynem volt kiút, se az Apámat, se engem nem vertek meg a szekusok, még csak föl sem emelték a hangjukat. Persze eldőlt egy sors az tény.

Zsolt az orvosi egyetemre felvételizett a ’80-as években, de 19 évesen választás elé állították. Ha nem lesz besúgó, akkor nem mehet egyetemre. A nacionalista magyar író fia fontos láncszem lett volna az állambiztonság számára, ezért mindenáron be akarták szervezni.

19 éves voltam, amikor 5 perc alatt el kellett döntenem, hogy mi lesz az életemmel a továbbiakban, azt mondtam a szekusnak, hogy nem vállalom, úgyhogy akkor ebből inkább nem lesz egyetem, ennyiben maradunk.

Zsoltnak ugyan a haja szála sem görbült, de a román elhárítás azért bosszút állt.

Én annyira biztos voltam benne hogy fölvesznek az egyetemre, hogy fölmondtam a cégnél, hiszen nagyon fel voltam készülve a felvételire, de nem vettek föl, vissza akartam menni dolgozni a nagybányai gyárba Apám mellé szerszámlakatosnak, de nem vettek vissza. A rendszerváltás után megtaláltam azt a dokumentumot, amelyben a Szekuritáté utasítja a vállalat igazgatóját, hogy hitegessen néhány hónapig, hogy visszavesz, majd utasítson el.

Állambiztonsági jelentés arról, hogy a cég vezetője a Securitate utasítására hitegette Zsoltot, hogy újra felveszik a gyárba, majd elutasították.

„A borzalmak építőtelepén”

Ahogyan az a kommunista diktatúrákban szokás volt az egyetemről elutasított fiatalra az átlagosnál is hosszabb katonaévek vártak, ráadásul a Securitate gondoskodott róla, hogy a hadsereg a poklot jelentse a magyar srác számára.

Mivel jó volt a kézügyességem, jól rajzoltam, katonai térképeket kellett készítenem, így egészen addig, amíg a nagybányai Szekuritáté kirendeltsége utánam nem küldte az aktámat, miszerint megbízhatatlan, lázító nacionalista elem vagyok, megbecsült tagja voltam a román hadseregnek. Azok után azonban, hogy a feletteseim arról olvastak az aktámban, hogy a többi között újjászerveztem a nagybányai magyar táncházat, miután a tánctanár a román elhárítás zsarolásának engedve felmondott, csakhamar munkaszolgálatra vezényeltek a Duna-Fekete-tenger csatornához.

A Duna-Fekete-tenger csatornát Romániában a borzalmak építőtelepeként emlegették. A Román Munkáspárt 1949-ben hozott határozatot a megalomán beruházás megkezdéséről. Építésénél politikai foglyok ezrei haltak meg, az áldozatokat egyszerűen a csatorna alapjaiba temették. A politikai foglyok és köztörvényes elítéltek mellett a katonaéveiket töltő, ám a hatalom által veszélyesnek, megbízhatatlannak tartott személyeknek is itt kellett dolgozniuk. Sok magyarral és székellyel együtt, így került ide Zsolt is, egészen 1987-ig teljesített munkaszolgálatot.

Alig volt élelem, uzsonnára négyen kaptunk egy konzerv halat, mindig beosztottuk, hogy aznap ki eszik, és ki lesz az, aki csak kitörli a végén az olajat a kenyérrel. Sok székely gyereket előszeretettel küldtek ilyen körülmények közé munkaszolgálatra, minden reggel bemondták, hogy hány haláleset volt. Volt olyan, aki ott előttünk vágta fel a hasát, mert sokan idegileg összeomlottak nem bírták ezt a fajta munkát és nyomást, a rossz ellátást, a szívatást, a megalázásokat a tisztek részéről.

Fedőneve: Kovács Levente

A kilátástalan jövő és a munkaszolgálat „élményei” miatt Pászkán Zsolt 1988 tavaszán eldöntötte, hogy a világtól elzárt országból Magyarországra szökik. Apja, akit mint erdélyi magyar írót titokban folyóiratokkal, könyvekkel támogatott a magyar állam, levelet írt a bukaresti magyar nagykövetnek, hogy segítsen kijuttatni a fiát Romániából.

Hogy ne tudjanak lehallgatni minket egy bukaresti lakás erkélyén adtam át Apám levelét Hodicska Tibor konzulnak. Azt mondta segítenek kijutni az országból, de a fedősztorit nekem kell kitalálnom, és ha lebukok, akkor ők soha nem tudtak, nem hallottak semmiről. Akkora már tudtam, hogy mindenképp MALÉV-géppel megyek Bukarestből, a zöldhatáron próbálkozók közül akkorra már sokakat lelőttek, vagy börtönbe zártak. A konzul azt kérte, hogy másfél hét múlva jöjjek vissza, mert ez idő alatt Szűts Pál nagykövet egyeztetni tud Szűrös Mátyással az ügyemről, mivel az MSZMP KB titkára épp Bukarestbe látogat.

1988-ban a bukaresti nagyposta épületénél ritkaságnak számított, ha egy magyar turista angolul kért képeslapokat, az sem volt mindennapos, ha ugyanez a magyar turista azzal kopogtat a hazája követségén, hogy elhagyta az útlevelét, ezért egyszeri beutazásra jogosító dokumentumot szeretne igényelni.

Ez volt a fedősztorim. A követségen csak a nagykövet és a konzul tudták, hogy valójában szökni akarok, egyébként mindent az ilyenkor szokásos módon kellett csinálnom. Fényképes kérvényt adtam le, amelyen Kovács Levente álnéven szerepeltem budapesti lakosként. Szűts Pál nagykövet pedig vállalta azt a kockázatot Ceausescu Romániájában, hogy a jogszabályt áthágva nem kérte le a magyar belügyi szervektől, hogy azonosítsanak, csak rányomta a pecsétet a kérvényemre. 2017-ben tudtam meg, hogy magyar részről Szűrös Mátyás engedélyezte neki, hogy így segítse a szökésem.

Idegek harca

A diplomaták és a magyar külügy hihetetlen kockázatot vállaltak a szöktetéssel. A ’80-as évek végén pattanásig feszült volt a román-magyar viszony a többi között az erdélyi falurombolás és egyáltalán a magyar kisebbség módszeres elnyomása miatt. Sokan akkoriban egy háborús konfliktust sem tartottak kizártnak. A helyzetet súlyosbította, hogy a román kormány már egyébként is azzal vádolta a magyar diplomatákat, hogy román állampolgárok szökését segítik. Ezt Nicolae Ceausescu az ország belügyeibe való beavatkozásnak tekintette. Ilyen előzmények után Pászkán Zsolt kis híján lebukott a reptéren.

Pedig mindenre figyeltem a poggyászomnál, ruháimból kivágtam a román címkéket, direkt Magyarországon gyártott borotválkozási termékeket szereztem be. Elkövettem azonban egy hibát, ami láttam, hogy elbizonytalanítja a hatóság emberét. Az ideiglenes kiutazási okmányra Romániában készített fényképet ragasztottam, ez pedig mind formában, mind a papír minőségében nagyon különbözött a Magyarországon használatostól. Valószínűleg az volt a szerencsém, hogy a Bukarestből Budapestre tartó MALÉV-gép már így is tetemes késésben volt. Ha a gépet tovább feltartóztatták volna, akkor az, ha indokolatlanul történik rengeteg papírmunkát és kártérítést jelentett volna a román félnek. Így a biztonsági ember továbbot intett nekem.

A titkos körözés elrendelése és a határőrség figyelmeztetése, személy- és ruházat-leírással. 

Az állambiztonság későn kapcsolt, ekkor Pászkán Zsolt már két hete Magyarországon volt.

Zsolt 23 évesen 500 lejjel és 50 forinttal a zsebében szállt le a repülőről Ferihegyen. Az 50 forintból vett egy Magyar Nemzetet és egy HVG-t. Később elkezdte ugyan, de sosem tudta befejezni az egyetemet, mivel mindig az anyagi túlélésért küzdött. Akár író Édesapja, ő is büszke rá, hogy szerszámlakatos a végzettsége, így nem tartozik senkinek, semmivel. Ráadásul most ő figyel, és nem őt figyelik. Pászkán Zsolt „civilben” az EuroCom Romániai Sajtófigyelő szolgálat alapítója és vezetője, az ország egyik legelismertebb, de bizonyosan legszókimondóbb Románia-szakértője.

Nekem a rendszerrel volt és van elszámolnivalóm.

Vezető kép: A Pászkán-család, a fotó a nagybányai ház udvarán készült, a kép jobb szélén Pászkán Zsolt, mellette apja Pászkán (Pusztai) János.

https://pestisracok.hu